Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-06 / 49. szám

tabb szólok), nem való az, hogy lehetetlen volna közvetlenül beszélni a szószékről; s félreérti az a szószék hivatását, a ki ott csak tömegeket lát és nem egyéneket s tömegekre akar hatni s nem az egyéni életre. »A Krisztus meggyőzte a világot — olvassuk egyik közleményből — és a diadalomban, mint az ő örökös társai mi is osztozunk; ez a mi hitünknek nagy titka és az igehirdetésnek egyetlen tárgya*. Dehogy egyetlen tárgya, csak főtárgya. Tárgya annak a szószéknek mind az, a mi a bibliában foglaltatik; s mert a biblia az élet könyve, tárgya annak a szószéknek kellő nyelvalakban mind az, a mi az életben előfordul, a mi az élet megnemesítésére, felélesztésére s megjobbítására vonatkozik, tehát az is, a mit Kálmán Gyula a vallásos estélyekkel próbál elérni, t. i. hogy népünket pi. az egykét gyermekrendszertől s az azzal kapcsolatos bűnöktől, az alkoholismus naponkénti terjedésétől, a ruházatban való fényelgéstől s a pauperismus ijesztő térfoglalásától megszabadítsa. Ha az ilyen életbevágó kérdésekről nem a szószéken, hanem csak a házaknál beszélnénk, s a szószékre nem vinnénk fel egyebet, csak puszta elvont dolgokat és örökké azt hangoztatnánk: .egyfelől a szószéket fosztanók meg rendkívüli jelentőségétől, másfelől a házakba helyeznők át működésünk s az érdeklődés súlypontját. Más a meghitt s istenes beszélgetés, s más az igehirdetés ; annak helye van házainknál, hogy általa házainknál is tanítsuk egymást, mint azt Krisztus példájából láthatjuk; de az igehirdetésnek rendes viszonyok között templomokban van rendes helye. Tanítja is a Helvét Hitvallás, hogy az Isten eklézsiájának mindenben alkalmatos helyeken gyűljünk össze, hogy az Istennek beszéde annak rendi szerint hirdettessék és könyörgések s imádkozások tartassanak. Választassanak hát tágas épületek vagy templomok, hogy semmi fogyatkozás ne légyen abban, a mi az eklézsiának szükséges rendtartásaira s szokásaira megkívántatik (XXII. r. I—III. §.). Szükségből a föld alatt is prédikálhatunk; s a szórványok gondozásától ne is tartson az vissza, hogy ott nincsenek templomok; de a hol már templomok vannak, bibliai szent eszmékkel s célokkal, mit szorongunk ott lyukakban s mit akarunk ott sátorfákkal ? Hogy Péter apostolnak azok után, a' miket a pünkösdi ünnep alatt elmondott, szüksége volt egyéb beszédekkel is kérni és inteni a népeket, kiknek egy része akkor hallott először Krisztusról: ezt természetesnek találom ; de hogy Urunk 1896-ik esztendejében a keresztyénekkel szemben ugyanazt az eljárást követeljük, mint a mi a hitetlen pogányokkal s zsidókkal szemben a megtérés első napján volt szükséges: no ez nem más, mint baptista eljárás, a kik minket hitetleneknek tartanak s házról-házra járással és egyéni erőhatással akarnának megtéríteni* Nagyon hibás a belmissziónak olyatén való felfogása, a mint azt Mayer Endre képzeli, hogy t. i. a lelkész buzgósága készítse elő az alapot, gondozása tegye fogékonynyá a sziveket, a tudatlanokat tanítsa meg a betűk ismeretére s olvasására és a süketek fülét nyissa meg az evangélium prédikáltatásának: és akkor? Majd jönnek a belmissziónáriusok a belmisszió-egylet nevében s végzik az ő dolgaikat közöttünk. Ilyenféle törekvést láttunk a Kis Tükör összejöveteleiben is, melynek szerkesztője proprio motu feljogosítva érzi magát, hogy összehívja híveinket * Az argumentációban egy kis hiba van. Pásztorkodásra, térítgetésre keresztyének között is szükség van, kivált ha sok köztük a névleges keresztyén. Ez nem baptista eljárás, hanem komoly keresztyén hivatás. A lelkésznek pedig a »cura pastoralis«-ból kifolyó hivatali kötelessége. üzerk. és eléggé nem tisztázott s ki nem forrott eszmékkel töltse be azok elméjét. Az ilyen ötletszerű és rögtönzött evangélizáció nem azt eredményezi, hogy azt a lapot járattassuk, bármily nemes célból indult meg, hanem azt, hogy azt a lapot egyáltalában ne járassuk. Hova jutottak e lapnak oivasói ? Szövetséget kötöttek, evangéliumi szövetséget. Hát mi, kik annak a szövetségnek keretén kívül állunk, vagyis abba nem léptünk bele, kivetettük céljaink közül »a magyar evangéliumi egyházak felvirágoztatását, az Isten országának és az evangéliumi igazságoknak szóval és írásban való terjesztését*, mint a mit e szövetség alapszabályok szerint maga elé kitűzött ? Megtagadtuk egyáltalában az ifjúsági egyesületek, szeretetegyesületek és mértékletességi egyesületek alapítását s fentartását? Kiirtottuk a vallásos estélyeket és családi áhítatot? Mi célja hát e szövetségnek ? Pelengérre állítani egyházunkat, lelké szeinket híveink és a világ előtt.,? Szektáskodásra egyengetni az utat? Hiszen ama szövetség tagjai közül előfogott már is egy Pesten, a szövetséggyűlésnek idején, hogy az ő eszméit, melyeket neki hirdetni kell, hallgassam meg, mert a miket látott és hallott, nem lehet, hogy ne szólja; és ezt olyan enthusiasmussal mondta nekem, hogy valósággal megdöbbentett* S nem megírta Erős Lajos, hogy az ily irányú, szélsőségekbe csapó mozgalmak rendesen a szektáskodásra vezetnek ? Nem olvassuk az ő hatalmas cikkéből, hogy Wesley János, az angol belmisszió apja, apja lett a methodismusnak is, s Oberlin Frigyes, ki kezében ásóval és kapával tett bizonyságot a belmisszióról. mint Svedenborgianus halt meg stb. Akarjon bár a legjobbat, oly iránynyal, mely ide vezet, ha egyházunkat szeretjük, hogy ha helyes útra nem terelhetjük, sajnálva bár, de szakítani kötelességünk. Pécel. György László. A lelkészi gyámintézetek történetéhez. Ezen cím alatt jelent meg, e Lap legutóbbi számában, Pokoly József úrtól egy cikk, mely főkép az 1791. évi budai zsinat 115-ik kánonával, illetőleg a »deficiens* lelkészek és tanítók, valamint ezek özvegyei és árvái javára ekkor tervezett nyugdíj- és gyámintézet kérdésével foglalkozik. Én azt hiszem, hogy semmit sem veszített volna a közügy, ha P. J. csak pár hetet is vár cikkének megírásával és közzétételével; ha t. i. megvárja a *Protestáns Szemle* decemberi füzetének megjelenését s megtekinti abban, hogy vájjon az Őri Fülep Gábor naplója szól-e valamit, s különösen tartalmaz-e valami új, eddig nem ismert adatot a deficiensek kasszájáról? P. J. azonban nem tartotta szükségesnek e tekintetben a várakozást, a mennyiben következőleg nyilatkozik: »Igen sajnálatos dolog, hogy a budai zsinat vívmányait nem ismerjük eléggé (azt hiszem, a Révész Kálmán által, a Prot. Szemlében közölt napló sem ád sok felvilá* Az Evangéliumi Szövetség megalakulásánál lehet formahiba, ha péld. alapszabályait hatóságilag még nem erősíttette meg. Egyes tagjaiban is lehet túlbuzgóság, eshetőleg rajongás is. De sem azért, sem ezért nem szabad leszólni azt a helyes célt, melyet »a magyar evangéliumi egyházak felvirágoztatása, az Isten országának és az evangéliumi igazságoknak szóval és írásban való terjesztése* által maga elé tűzött. Ez nem pellengérre állítása sem egyházunknak, sem lelkészeinknek, hanem támogatása és erősítése kiván lenni az egyház belső életének és lelkészeink működésének. Szerk.