Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-06 / 49. szám

fogyottak sok helyt pártfogás nélkül vannak; a hitoktatás hiányos, s szórványaink sok helyeken elhanyagoltan állanak. Tagadhatatlan dolgok ezek; s a mennyiben az Új Óramutató ezeken akar segíteni, nemes célt tűzött maga elé és eléggé nem méltányolható dologban fáradozik. — Azonban az is bizonyos, hogy e nemű törekvéseiben bizonyos idegenszerű vagyis igazi nevén mondva helvéthitvallásellenes szellem, baptista íz s nazarénus szag s nem a Kálvin józan vallásosságának bibliás, de egészséges illata érezhető. Hogy a kicsiségeken kezdjem, nem tesz reánk megnyerő benyomást, hogy kiváltkép a Szerkesztő, különösen azokban, az egyes írók közleményei után odavetett »laptöltelékekben* (melyekről eddig nem szóltam) néha-néha olyan tónusból beszél, mintha Krisztus csak vele voina közösségben s mindazok, kik vele nincsenek együtt, megannyian kárhozott lelkek volnának. Érthetetlen közönséges észjárás szerint, mit gúnyolódik annyit a kártyával, a dohánynyal s táncmulatsággal, a nélkül, hogy különböztetést tenne a játék és szenvedély s az egyszerű kedvtelés és a bűnös kicsapongás közt. Ismerek én komoly gondolkozású s vallásos keblű embereket, tanítókat és lelkészeket. kik esténkint puszta szórakozásból le-leülnek a kártyaasztalhoz, rágyújtanak, sőt színházba s táncmulatságba is elmennek, hogy ha épen úgy fordul soruk: hát ezek már elszakadtak ez által a Krisztustól? S helyes dolog csattogtatni ezekre a kegyeskedés fogait ? Akárcsak a baptisták és nazarénusok, kik nem hallották annak a hírét, vagy bedugták fülöket, mikor hallották, hogy a vallásos életben közdolgok is vannak, s közdolgok pedig ások, a melyek sem jók, sem gonoszak: úgy hogy akár cselekeszed, akár nem cselekeszed meg: azokból sem igazságod, sem hamisságod nem lészen, mint a hogy ezt a józan Helvét Hitvallás tanítja (XXVIII. r. III. §.). Nem kisfokú az a láz s az az enthusiasmus, a mely itt-ott az írók kezét vezeti, a mely őket a józan vallásosság teréről felragadja a vallásos álmok világába. Ettől is meg kell szabadulni. Más a rendes, folytonos munkásság és más a lázas erőlködés; más a nemes hevület és más a tüzes enthusiasmus. Krisztus urunk nem a lázas erőlködés s nem a tüzes enthusiasmus embere, hanem a rendes, a folytonos s buzgó munkásság s a lelki józanság példányképe. Hogy a keresztyén egyháznak minden egyes tagjai igazi keresztyének legyenek s hogy az evangeliumi egyházaknak minden tagjai betöltessenek élő hittel : eszményi célnak ragyogó, de égessük bár ki lázas hévvel néhány esztendő alatt azt a parányi munkaerőt, mely bennünk van ; nyargaljuk bár halálra magunkat azon a pályán, melyen vagyunk: elérni úgy sem érhetjük el. Krisztus is csak látta a bűnt és nyomort, és érezte is hivatását s gyakorolta vala is, emberekél felülhaladó erővel: és mégis nem azt mondja-e Kapernaumról, a hol lakott és mindennap prédikált és jót cselekedett, hogy a pokolig vettetett le? (Máté XI. 23.) Nem a Helvét Hitvallásnak van-e tehát igaza, ennek a mi régi jó Óramutatónknak, mely azt mondja, hogy a hit egyedül csak az Istennek ajándéka, melyet maga Isten, az ö kegyelméből, az ö választottinak bizonyos mérték szerint, és a mikor, a kinek, és a mennyit maga akar, ajándékoz, még pedig a Szent Lélek által, eszközök lévén ebben az evangéliumnak prédikáltatása és a szives imádkozás, (XVI. r. II. §-a.) Kötelességünk tehát hirdetni az evangéliumot s szives imádkozásra tanítani s inteni is a mi népünket, de túlságosan erőlködni s átcsapni az enthusiasmus mezejére: hiábavalóság és a léleknek gyötrelme. Ne feledjük el azt sem, hogy a józan vallásosság' a melynek mi követei és postái vagyunk, nem igényel annyi és olyan sokféle eszközöket, mint akár a pápista, akár a baptista vallásosság. Nem csudálom, ha a pápista papság cukros vizet osztogat, szentelt képeket ajándékoz, görög tüzeket gyújt és pattogó rakétákat ereget és a szegény megejtett vándornak svrén hangokon beszél; nem csudálom, ha a félrebillent gondolkozású baptista népség, kikerülve az undok bűnök posványából, egeket ostromló módon kiáltozik az egek felé s rűt vétkeik emlékétől elborított bűntudatukat kesergéssel akarják elhallgattatni keblükben : de hogy mi ugyanazokat cselekedjük és pápista zenére táncoljunk vagy baptista énekeket s imádságot s prédikációt mondjunk: no már ennek nem látom okát. A rajongónak mindegy, akármit beszélj össze, csak bibliai szólamok legyenek benne: a józan keresztyénnek nem mindegy. A pápista pap mindig ugyanazt mondja, a minek semmi hatása, nekünk pedig mindig mást kell mondanunk és mindenütt beszélnünk. a minek mindig hatása van. A pápista pap készület nélkül mehet a templomba s functiói teljesítésére: mi nem mehetünk készület nélkül, nekünk holtig kell tanulnunk. Ha mi minden vasárnap kétszer s minden egyes temetésen, esketésen s keresztelőn meg akarunk felelni hivatásunknak; ha nem akarunk oda jutni, hogy a mi funcfióink is — mint aféle pápista functiók — üres szertartásokká legyenek, melyeknek az életre gyakorolt hatása semmi vagy majdnem semmi: sok ismeret, sok tanulás s nem kis idő kell ahhoz, főleg olyan képzettség után, a milyet mi a theologiából kihoztunk. Feljajdul az Óramutató, midőn a sok mulasztást meglátja. Hát az olyanhoz mit szól, a mit Szeberényi János ír ? »Ha elgondolom — úgymond — mily hitvány lelkész lehettem én eleinte, elborzadok. Hiszen és mindabból, a mi a lelkipásztortól és paptól megkívántatik, nem tudtam semmit. Prédikációt készíteni, a rhetorika megkivántatóságai szerint, tudtam ugyan, de sem bibliai szellemben, sem kellő nyelvalakban. Krman ódon agendáját adták kezembe s mentem az első beteghez — egy kocsishoz az istállóba — s ott egyet-mást mondva szenteltem a bort, mely akkor még a kancsóban volt s csak a mikor a kelyhet már nyújtandó voltam, figyelmeztetett az egyházfi — egy földmívelő — hogy hiszen még semmit se öntöttem a pohárba. Intézeteinkből a papi hivatalra ily készületlenül kerültem ki. Csak annyit tudtam, hogy feladatom lesz prédikálni, hogy tudományra s ismeretre szükségem van. Azok a prédikációk is elég silányak valának, mert hát senki rajtok nem javított, a hiányokra nem ügyelt. (Nagy papok életrajza 101. lap.) Mit várhatunk ilyen papképzés után ? S nem az-e a legelső, a legsürgősebb teendő, hogy ezekhez hasonló dolgok soha többé elő ne forduljanak ? Itt kezdjük el a munkát s ne abban álljon feladatunk, hogy a lelkészeket korholjuk s a gyülekezeti hívek előtt a vallásos buzgóság címe alatt fentartott lapokban vagy írásokban gúnyoljuk, vagy nevetségessé tegyük. S ne feledjük el végre azt sem, hogy népünknek egy része érett nép, a mely a mily buzgón áll mellettünk, ha a józan vallásosságot terjesztjük: ép úgy elfordul tőlünk, ha nem ezt a vallásosságot szolgáljuk. Ezek lesznek azok a mellékszempontok, a melyeknek alapján az »Óramutató* cikkírói által elősorolt eszközök közül először a helyteleneket, s azután a helyeseket s követendőket kimutatom. A házanként való prédikálgatást illetőleg (nem foglalva e cím alá a vallásos estélyek tartását, melyről alan-