Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-06 / 49. szám

revízióját tűzte ki célul; de ennyi munkálat is, a körülményeket számbavéve, terhes vállalatot tételez föl, s ha sikeresen oldatik meg: a nevezett tanács mindenesetre mind a jelen, mind az utókor hálájára fogja magát érdemesíteni! Épen azért mi részünkről, midőn egyfelől üdvözlettel ós köszönettel adózunk Wlassics közoktatásügyi miniszternek, hogy a közoktatási tanács fölelevenítése és a számára kijelölt munkakör által alkalmat adott részint új tanügyi közvélemény formálódására, részint a chaosból való kibontakozásra: ugyanakkor másfelől a tanácsnak is munkálkodásához sikert ós szerencsét kívánunk. Ezen munkálkodást e Lapnak illető szakrovatában ezentúl állandó figyelemmel, rokonszenvvel és — ha szabad úgy nyilatkozni — segítő erővel támogatjuk, s ha többel nem, legalább egy-egy porszemnek odacsatolásával részt kívánunk venni azon nemes ós nemesítő anyag előállításában, a melyből tanügyünk épülete a közoktatás új világrendjében szilárdul ós maradandólag megalkottassék úgy, hogy az hazánk, nemzetünk és vallásunk fennállásának egy újabb évezredet biztosítson. Ezen kijelentésünk kapcsán azonban protestáns őszinteséggel, illetve kálvini leplezetlenseggel egy másik nyilatkozatot is tartozunk tenni. Azt t. i., hogy hűtlenek lennénk egyházunkhoz, hűtlenek lennénk szent vallásunk alapelveihez, ha azon desolált állapotokat továbbra is tétlenül vagy legalább közönyösen néznők, a melyek dicső reformátoraink által alapított s egyházunk áldozatkészségével megteremtett és idáig századok viharai között fentartott, minden rendűrangú iskoláinkban valláserkölcsi ós paedagogiai tekintetben burjánoznak. Nem, ezt tovább nem tűrhetjük! Épen azért eme Lap korábbi ós jelenjegi álláspontjához híven, mi — mint egyház — nem elégszünk meg az iskoláknak s különösen a mi iskoláinknak csupán tantervi reformjával, hanem kívánjuk ós követeljük iskoláink szellemének reformációját. Ezen magasztos munkánál a többi testvérfelekezeteket és a többi testvér prot. lapokat is közös actióra, vállvetett egyetértő közreműködésre hívjuk fel. Iskoláink jelenleg nagyrészt csak papiroson tartoznak »mindenestül az egyház testéhez®, de a valóságban (tisztelet a csekély kivételnek!) közülök sokan messze elidegenedtek az egyháztól. Kell hát, hogy a »tékozló fiú« eszére és a »szülői házhoz«, az egyházhoz térjen vissza, hol megtanulja ós nemzedókről-nemzedókre ápolja »az egy szükséges dolgot«. Ma a tanügy szekere csak nyikorog, mert tengelyéből hiányzik az »olaj«: úgyis mint a hit éltető szelleme, úgyis mint minden vallás fundamentuma, úgyis mint a »minden ország talpkövét« képező erkölcsi erő. S valamint őseink az egyház elfajulásánál a Bibliára tértek vissza, úgy nekünk is az iskolák mai aberratiójánál a tanügyi chaosból kivezérlő Ariadne-fonalat ott találjuk meg, a hol a Zwingli ós Luther által kijelölt nyomokon Melanchton Fülöp, ez a szelíd és János evangelistalelkületű reformátor az alapot megvetette. Ezen az alapon lett Melanchton az ő »triviumja« által eleinte »Praeceptor Germaniae«, később »Praeceptor Mundicc. Ezen az alapon állították fel 1520-ban Lőcsén és 1531-ben Sárospatakon a gimnáziumokat s ezek példájára egyidejűleg vagy későbben egyebütt is a prot. iskolákat. Ezen az alapon fejlesztették protestáns iskoláink tanügyét egy Comenius, egy Apáczai, egy Alstedius ós sok más kiváló szellem, a kiknek világító szövétneke egész addig, ahonnan kiindultam, 1867-ig, világított. De a részint akkor, részint azután mintegy észrevétlenül elhagyott vagy szándékosan elfojtott fáklyát a Biblia világával kell ismét meggyújtanunk s az egyház nevelésével kell mint »Vesta örök szent tüzót« tovább ápolnunk és fejlesztenünk. Máskülönben Melanchton ós utódai helyett törpe epigonok vezetése alá kerül a nemzet jövője, a haza reménye: ifjúságunk. Sepsi-Szentgyörgy. Benke István, ev. ref. kollégiumi tanár. Az »Új Óramutató« irány eszméi. I. Ismertettem a mult alkalommal az »Uj Óramutató« c. könyv tartalmát. Most az értekezések irányeszméit szándékozom a t. szerkesztőség engedelmével * kissé behatóbb kritika alá vetni. A cikkek és értekezések írói észrevesznek egy csomó hibát s rámutatnak egy csomó szükségre. Az a kérdés: megvannak e ezek a hibák tényleg és léteznek-e ezek a szükségek valósággal? Ez adja meg a helyes szempontot, melyből helyesen ítélhetünk. Szó sincs róla, hogy vannak hibák és szükségek. Tagadhatatlan, hogy az evangelium ható erejét nem nagy fénynyel látjuk tündökölni templomainkban, iskoláinkban, a felnőttek tiszta erkölcseiben és gyermekeink ártatlanságában, a családban és közéletben; nem költött dolog, hogy a vallásosság mai napság tülnyomólag az administratió terén mozog és gyakorta oly szertartásokban nyilvánul, melyeknek az életre gyakorolt hatása semmi vagy majdnem semmi; nem titkolható, hogy hit- és erkölcsi életünk nem elég mély s híveinknek a gyülekezeti tevékenység iránti érzékök nincsen eléggé kifejlődve; sok hívek az egyháztól idegenkednek s a vallási parancsolatokat nem tartják meg; a szegények, az árvák és ügye* A tárgyilagos kritikának mindig barátjai voltunk. Ebben a tanulmányban is kétségtelen a tárgyilagosságra törekvés, s már ezért is közöljük. Van aztán benne sok jóravaló megjegyzés, melyeket mi is készséggel aláírunk. De túlzásai és tévedései is vannak, melyekre az illető helyeken külön rámutat a Szerk.