Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-15 / 46. szám

hogy tudnak olyan hátlenek lenni egyházuk iránt? A válasz legtöbb esetben az, hogy: egyik vallás olyan, mint a másik; mindegyik istenfélelemre, jó erkölcsökre tanít; ők meg tudnak barátkozni magukra s esetleg születendő gyermekeikre nézve a római egyházzal is. Mennyi türelemre, mennyi krisztusi szeretetre van aztán nekünk szükségünk, hogy meg tudjuk tartani őket az evangeliumi szabadság, világosság, igazság és szeretet számára. Mily gyöngédséggel, mennyi tapintattal kell viselnünk magunkat velük szemben, csakhogy valamikép megmenthessük őket. Mind hiába 1 Hosszú idők elmulasztott munkáját egy pillanat alatt helyre nem hozhatjuk, velük szemben eredményt fel nem mutathatunk. Bele szólanak térítő munkáinkba mélyen tisztelt főnökeink; bele szólt egy alkalommal Szabó Aladár, a megtartás és térítés nagy mestere : az ő szavuk is kiáltó szózat volt a pusztában ! Hát csak tudta az ellentábor, hogy az 1868: LIII. t.-c. módosításával mit csinál, mit akar! És most rajtunk való titkos günyhahotával örvendez jól sikerült, ügyesen kieszelt s ravaszul keresztülvitt tervének. Csak nem rég hallottam épen egyik r. kath. szerzetesnek egyik rokonom előtt tett ama büszke nyilatkozatát: »tudom, megbánták már a prot. papok, hogy oly könnyelműen előmozdították az új egyházpolitikai reformok ügyét!* Hiszem, meggyőződésem, hogy valamennyi pápista pap így gondolkozik. Nem látjuk-e, hogy a római főparancsnok nálunk is mozgósította egész fekete táborát. Ők hadsorokba állottak; a harcot megindították ellenünk s minden szabad intézmény ellen az egész vonalon s most szabad magatartásunknak iszszuk a levét; most már érezzük az újabb vegyes házasságoknak protestáns egyházunk lélekszámát csökkentő, apasztó hatását. S a budapesti ref. egyház baja az egész hazai ref. egyház baja. Egyik nagy egyházunkban szolgáltam épen az egyházpolitikai harcok kezdetén. Akkor ennek az egyháznak egyik érdemes papja úgy nyilatkozott, hogy ő nem fél az új viszonyoktól, mert tudja, kogy több lelket nyer meg egyházunknak a r. katholikusoktól, mint ők is viszont mi tőlünk. Működésének sikerét, nyilatkozatának értékét már akkor fentartással fogadtam. Azóta hallom, hogy ott is, másutt is intelligens református házasfelek, férfiak Ígérték születendő gyermekeiket a római egyháznak. Távoljlegyen tőlem, mélyen tisztelt értekezlet, hogy a bajokat túlságosan színezni s túlságosan nagyoknak feltüntetni akarnám. De ki nem" látja be, hogy egyházunk tagjai létszámának a [vegyes] házasságok által való apadását születési anyakönyveinkben még csak ezután fogjuk látni s érezni. Mert sokan vigasztalják magukat azzal, hogy ma még csak átmeneti viszonyok közt élünk: a meglevő viszonyokról ítéletet alkotni, belőlük következtetéseket vonni még nem lehet, vagy legalább is korai dolog. Semmiképen sem érthetek velük egyet. Épen ma kell észrevennünk, meglátnunk a rideg valónak rideg következményeit,^hogy még mostohább viszonyok ne következzenek egyházunkra. Hiszen egyházunk lélekszámának apadását tetememesen csökkenti ama körülmény is, hogy a viszálkodó házasfelek válásuk megkönnyítése végett többé nem térnek egyházunkba. Elvégre szaporodásunknak egyik tényezője volt jelen s jövendő nemzedékeinkben ez is s ma már e jelentékeny tényezőt is elvesztettük. Én pedig a számbeli szaporodásnak örültem még ezen az úton is. S ha még felemlítem, hogy — bár szórványosan — de mégis vannak helyek, hol a hívek házasságukat egyházilag meg sem áldatják, esküdni a pap elé nem mennek: akkor — úgy vélem — a bajt feltártam egész valójában, s meggyőzhettem a mélyen tisztelt értekezletet arról, hogy az újabb vegyes házasságok egyházunk mai életének egyik sebe, mély sebe, melyet gyógyítanunk kell; melyet tétlenül néznünk nem volna jó ;7melynek orvosságait kutatnunk s felette, a beteg felett consultálnunk kell, hogy romlott csontjait összeilleszszük, rájuk izmokat rakjunk, sebeit behegeszszük, hogy e tetemek meg ne haljanak, de »lélek menne ő beléjek*. >Prófétálék azért, a mint meg vala parancsolva nékem; és mikor prófétálnék, lőn zúgás és megindulás és egybemenének a tetemek, mindenik tetem az ő teteméhez« (Ezek. XXXVII. 7.). De hát: »vagyon-é balzsamolaj Gileádban, vagyon-é ott orvos?* Hogyne volna? Mi vagyunk az orvosok; a mi kezeinkben vannak a gyógyszerek. A következőkben ezekre igyekszem immár rámutatni. (Vége köv.) Fábián Dénes. TÁRCA. A hatodik presbyterianus kongresszus. VIII. Most következnek azok jelentései, kik az európai szárazföldet képviselik. Doumergue tanár (Montauban) Franciaország református egyházainak üdvözletét adja át (francia nyelven) és kijelenti, hogy Franciaország református egyháza épenséggel nincs kihalófélben. Ők ugyan a svájci református egyházhoz hasonlóan a pápistáknak óriási tömegével vannak körülvéve, és századokon át üldözést kellett szenvedniök, ennek dacára azonban szilárdan fennállanak, s büszkék arra, hogy az általános református szövetséghez tartoznak. Mac Ewen dr. felolvasta Hollard párisi lelkész egyik beszédét. Eszerint Franciaországnak sok kiváló férfia, különösen irodalmi és akadémiai körökből, a református egyházhoz tartozik. Az utolsó 25 év miniszterei és magasabb közigazgatási tisztviselői közt is aránytalanul sok a protestáns, így van a magasabb és középiskolákban, sőt a Sorbonneban is, bár ez intézet különben az evangéliumnak régi ellensége. Ez annak jele, hogy a protestantismus szellemes és erélyes férfiakat tud felmutatni, és ezt már a nép is észreveszi. De nem lehet azt mondani, hogy a protestantismus Franciaországban terjed: nem növekedett, de nem is kisebbedett, bár egyes vidékeken hívei kétségkívül megszaporodtak. Terjedésének két akadálya van Franciaországban. Az első, hogy az emberek azt hiszik róla, hogy harmadfél század óta már a múlté, s mivelhogy el volt nyomva, most nem él már; a második, hogy