Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-15 / 46. szám

utálják tetteiket, átkozzák önmagukat a bűnért, de hálójából megszabadulni nem bírnak, mert mint a láncszemek, úgy fűződnek egymásba. Egész életük lelkiismeret mardosás, mely mint a féreg rágja lelkeiket, nyugodalmuk nincsen sem éjjel, sem nappal. Ti hozzátok kiáltanak ezek: Adjátok vissza lelkemnek békességét, szivemnek nyugodalmát. Ha segítettetek volna akkor, a mikor szükségben, nyomorban voltam, most nem lennék ily megvetett, elátkozott ember. Adjátok vissza nekem az ón Istenemet, a kihez gyermekkoromban oly igaz hittel, oly bizalommal imádkoztam, mint édes atyámhoz. Oh ha vissza tudnátok engem vezetni ő hozzá, hogy tudnám imádni, hogy tudnám szeretni! De hogy kívánok ilyet ón, a ki megvetett, Istentől eltaszított, nyomorult ember vagyok. Ti hozzátok kiáltanak azok a gyenge gyermekek, kiket a lelketlen mostohák koldulni küldenek télben, hidegben, gyér ruhákban. Igen, mert minél jobban fáznak, dideregnek, annál inkább megesik rajtok a járókelők szive s annál több a kereset Minden kérő szó, melyet ezek hozzátok intéznek, azt kérdezi: Yan-e nektek édes anyátok, mert nekem nincsen. Oh, ha vissza tudnátok nekem adni az édes anyát! De az ott fekszik a hideg földben és vele együtt a szeretet is. Nincs senki, a ki engem szeretni tudna. Irgalom ; könyörüljetek, adjatok alamizsnát, hogy annái kisebb legyen a bántalom, mely otthon vár reám, ha keveset viszek haza. Nem borzadsz-e el, te édes anya, attól a gondolattól, hogy ez a te gyermeked? Most még élsz, boldgítod gyermekeidet, de ki tudja a jövőt? Nem juthatnak-e gyermekeid, talán unokáid ilyen mostoha kezekre ? Mit meg nem tennél, hogy ettől megóvhassad! Ti hozzátok szólok, kedves atyámfiai, kik ama láthatatlan anyaszentegyháznak tagjai vagytok, kik mindent megtennétek, hogy ennek az országnak határai minél szélesebbre kiterjedjenek, kik szívesen áldoznátok, de nem tudjátok: hova, kinek, mimódon? Az egyesek tettei nyom nélkül enyésznek el, mint a csepp víz a forró homokon. Pia ma adunk az éhezőnek, holnap már ismét éhezik. Ha ma felruházzuk a mezítelent, rövid idő múlva már ismét nem lesz ruhája. Gyökeres segedelmezésre az egyes elégtelen. Nemcsak arra van szükség, hogy kenyeret, ruhát adjunk, hanem, hogy eszközöket adjunk kezeikbe, hogy magukat fentarthassák, munkát annak, a ki dolgozni tud. Ezt pedig csak társulás, egyesülés által lehet elérni. Ilyen ker. egyesület alakult a mi egyházunkban is, mely magát egy nőről nevezte el, ki nagy jótékonyságával, alapítványaival örökítette meg nevét, Lorántffy Zsuzsanna-egyletnek. Ez az egylet minden módot felhasznál arra, hogy a nyomort enyhítse. Nem adja vakon adományait, hanem látogatói útján tudomást vesz a szegényeknek körülményeiről, viszonyairól, s ehhez méri segélyezését. Tehát a leghelyesebb utat követi, hogy a könyöradományok fillérei el ne pazaroltassanak. Azt óhajtanám én, hogy ne lenne e mi gyülekezetünknek egyetlen nőtagja sem, a ki ebbe az egyletbe be nem lépne. Rendes tagja lehet mindenki, a kinek két forintja van évenként a szegények számára. Pártoló tagja mindenki, a kinek ötven krajcárja van évenként a nyomor enyhítésére. Fel tehát a munkára! Az isteni szeretet hív titeket a szeretet munkájára; az a szeretet, a mely titeket kisebb-nagyobb mértékben javaival megáldott. Fel a munkára ti nők, kiknek keblébe bővebb mértékben oltotta Isten a könyörületesség és szeretet érzelmeit. Halljátok, nektek mondja az apostol: Legyetek egymás nyomorúságán bánkódók, atyafiúi szeretettel felékesítettek, kegyelmesek, irgalmasok. Fel a munkára ti anyák, kik szeretitek gyermekeiteket. Fel a vódmunkára, hogy biztosítókokat szerezzetek ama szerencsétlenség ellen, mely őket az utcára vetné koldus bottal a kezeikben. Támogassátok azokat az intézményeket, melyek gyámolítják az elhagyatottakat. Fel a munkára ti serdülő leányok, intézetek növendékei, kiknek keblében még oly tiszta és érintetlen a könyörületességnek ós szeretetnek indulata, a hogy azt édes anyátok kebeléről magatokkal hoztátok. Jöjjetek, bizonyítsátok be, hogy ti annak a láthatatlan egyháznak vagytok tagjai. Jertek mindnyájan, kedves hallgatóim, mert az aratni való gabona sok, az arató pedig kevés. Ila elválasztanak bennünket az életben a foglalkozások, a társadalmi osztályok, egyesítsen bennünket az az érzelem, mely Istenben a legnagyobb : a szeretet, hogy a mi szeretett Mesterünknek vezetése alatt már itt e földön megalakuljon közöttünk az egy akol ós egy pásztor. Azért e szavakkal zárom beszédemet: Áldjon meg titeket az Úr ! a kegyelemnek Istene ós azt mívelje, hogy bővelkedjetek az egymás iránt való szeretetben az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek ereje által. Amen. Papp Károly.