Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-01 / 44. szám

sát mérlegeltem, kellő bátorsággal ne bírjak arra, hogy azt a gyakorlati politika terére kivigyem. De viszont minden kérdésnél megfontolom, hogy nem-e az én előszeretetem vagy tán elfogultságom csak a reform fényoldalait látja, vájjon nem-e egyes érdekcsoportok külön és nem a tanügy egyetemes érdeke állítja-e előtérbe a reformot ? Ezért szeretem a törvényelőkészítés terén is az első tervezet elkészítése után a nyilvánosságot. Nem szeretem, ha a bürök asztaláról egyenesen kerül a törvényhozás asztalára a törvényjavaslat. Még azzal sem elégszem meg, hogy csak a szakkörök nyilatkozzanak. Nagy, a nemzet egész rétegét érdeklő közoktatási kérdéseknél én az egész nemzet intelligenciáját, józan judiciumát kérem munkatársul. Irtózom az elhamarkodott és különösen a végrehajthatlan törvényektől. Ilyenekkel a nemzet akarata megnyilatkozásának nem szerzünk tiszteletet. Csak legújabban szerveztem újra új szabályzat alapján a közoktatási tanácsot, mely minden nagyobb törvényelőkészítésnél és organikus kormányzati, szervezeti szabálynál véleményező közegem leend. De ne higyjék, hogy az új közoktatási tanács egy zárt kört képez. Nem áll ugyan többől, mint 60—70 tagból, de már a szabályzat és még inkább a végrehajtás fog gondoskodni arról, hogy e hazának minden igazi ambícióval és magasabb munkásságra képesített tanférfia bevonható legyen e tanácskozásokba. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek Irta néhai Szilády János volt feketehegyi reform, lellkész. Második kötet. Második bővített kiadás. Budapest. Pfeifer Ferdinánd 1896. 8°. 213 1. Szilády Jánosnak, e korán elhunyt jelesünknek mohosuló sírjára friss koszorút tesz a kegyeletes testvér. Mert úgy sejtem, hogy e második kiadás előszavának Sz. A -ja Szilády Áron. Nemcsak kegyeletes, de hasznos és jó szolgálatot is rnívelt a derék testvér, midőn öcscse beszédeinek második kötetét, mely a könyvpiacon már rég elfogyott, második kiadásban a közönség kezeibe juttatja. Némi aggodalommal teszi ezt. »Lehet — úgymond —az előszóban, hogy némely újabb fejlésü igényeket ma már e beszédek nem fognak kielégíteni«. Azért tett hasznos munkát e beszédek kiadásával, mert igen sok tekintetben példányul szolgálhat Szilády az új nemzedéknek. Tartalom, modor és hang, jóllehet nem simul eléggé a kegyeskedő irányhoz; de styl és kompozíció dolgában mester. Nem én mondom ezt. Nagynevű bírálói, midőn ezelőtt két évtizeddel e beszédek megjelentek (az l-ső kötet 1874-ben, a II-dik két évvel utóbb), Szász Károly, Baráth Ferencz oda sorozták őt klasszikusaink : Kalmár, Kiss Ádám, Dobos mellé »A styl szépsége és szabatossága tekintetében Szilády utoléri Dobost, a kompozíció erejében pedig meghaladja«, így nyilatkozik róla Dobos életrajzírója a Prot. Új K. Naptár 1880-iki folyamában. Jókora garmada gyűlt össze ezóta a prédikáció irodalmi szérűjén ; de oly szépen egy sem tud beszélni, mint Szilády, az ő nyelvezetét nem múlja fölül egy sem. Vásárhelyi Zsigmondot tartom az újabb beszédírók között a legtehetségesebbnek. Igazi élvezet ennek a nyomonjáró logikus tőnek magvas elmélkedéseit olvasni. Nyelvezete, stvlusa ellen sincs kifogás. De e tekintetben Szilády jóval felül áll. Definiálni, hogy miben áll Dobos vagy Szilády írásának szépsége s miben különbözik Vásárhelyitől, vagy másoktól: Beöthy Zsolt tudná. A laikus csak megérzi; mint a hogy megérzi az étel ízét, noha megmondani nem tudja: miért jobb ennek, mint másiknak a főztje. Vagy a miképen megérzi az ember a virág illatát, noha nem tudja megmondani: honnan annak sajátságos illata ? miért kellemesebb ez, mint amaz ? Szilády beszédei nem szorultak magasztalásra. Elég egyszerűen jelezni, hogy a második kiadás megjelent. Az I. kötet második kiadását még megérte a szerző. A II. kötetét már a nagy nevű testvér eszközli. Ez a kettős körülmény már magában is elég garancia. Ritka dolog nálunk, hogy a prédikációs könyv második kiadást ér. S. Szabó József könnyen számba vehetné, összeállíthatná e ritka művek jegyzékét. Az sem mindennapi tünemény, hogy valakit egy-egy Szilády Áron mutasson be. Bizonyára, ha érdemetlen volna, nem vezetné be testvérét sem. Azt mondja az előszóban, hogy kéziratban is maradtak az elhunytnak beszédei. »A következés fogja megmutatni — így szól — hogy ezek szárnyra keljenek-e valamikor, vagy tovább is melengessék árva fészkük homályit ?« A kinek füle vagyon a hallásra, hallja. Huszonöt szép s jó beszédet nyújt e kötet. Olyan fájó, borongós hangulat vonul végig bennök. Úgy sejti az olvasó, hogy keserű poharat nyújtott, sebeket okozhatott neki az élet. A hitványságokat, nagyképűsködő ürességet, a farizeismust ostorozza hatalmas iróniával. Az álbölcselkedés ellenvetéseit cáfolgatja. Szilády nem írásmagyarázó, mint p. o. Révész Imre. Ő balvélemények ellen küzd, a »vádoló «-val ví, azt cáfolja, ő polemikus. Az alapigét — bár a théma ebből folyik — csupán az exordiumban és a befejezésben érinti. Oda tér vissza, a honnan kiindult. Az exordium mesteri futam nála, a miből azonnal tudja az ember: milyen dalt fog játszani. Néhány példát világosításul! A 18-ik beszéd: A világ szemete. (Takarás idején.) Máté III. 12. alapján, így kezdi: »A világ egy nagy szérű, Isten a gazdája, ember a gabona rajta, Jézus, a kinek szórólapátja kezében van s megtisztítja a szérűt, elválasztván a szemet a polyvától«. Ezen nagyszabású hasonlat foglaltatik a felolvasott igékben. Az ember tehát a termés a világ nagy szérűjén, gabona és polyva egy garmadában. Különválasztva majd csak a szórás ama nagy napján lesz, a nagy takaró által. Most még össze van keveredve szem és szemét, gabona és polyva... »Vajjon ki a gabona és ki a polyva, ki a szem és ki a szemét az emberek közt? Ez a kérdés merül föl lelkünkben, ha szétnézünk e szérűn*. A 20-ik beszéd: »Nevelés« címmel V. Mózes VIII. 5. alapján. »A mint tanítja az ember az ő gyermekét — így kezdi — úgy tanítja az Isten az embert. Ha e hasonlat fölött kissé gondolkodunk, az az óhajtás támad keblünkben : vajha megfordítva is állana a tétel! vajha az ember is mindég úgy tanítaná a gyermeket, a mint tanítja az Isten az embert! De vájjon hogy is tanítja az Isten az embert? Ha csak egy vonást elleshetnénk az embertanító istenség ábrázatáról ... ha csak egy mozdulatot az isteni el-