Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-01 / 44. szám

járásból; lehetővé válnék alkalmazkodnunk s megközelítenünk, hogy az ember is úgy tanítsa a gyermeket, a mint az Isten tanítja az embert Kisértsük meg. Próbáljuk meg, telelni erre a kérdésre : mikép tanítja az Isten az embert ? Ha megfeleltünk, csak némi részben is, kész a felelet azon másik kérdésre is. hogy tanítsa az ember a gyermeket ?« A hatodik beszéd »Nőtlenség«. I. Mózes II. 18. alapján. »A felolvasott igék azt jelentették hajdan az édenben is, azt jelentik a közönséges használatban ma is, hogy nem jó az embernek nő nélkül lenni, nőtlenül élni. Ezt a bibliai igazságot sokan nem akarják elfogadni a férfiak közül. Kétségbe vonják, tagadják, kivételt akarnak tenni alóla. Az egyik többre becsüli a nagy világ élveit a házasélet örömeinél; a másik magasabb hivatást érez magában, mint a férjnek és családapának hivatása; a harmadik szerencsétlennek érzi magát s küzdelmeinek, bajainak nemeslelkűleg nem akar osztályosává tenni senkit, sem nct, sem családot. S röviden és jellemzően előadja e háromrendű félnek okoskodását. »Igy okoskodnak — folytatja ezután — sokan az istenige ellen«. »És mi azt állítjuk, hogy mindegyik meg fogja érezni az istenige igazságát, meg fogja érezni, hogy »nem jó az embernek egyedül lenni«. Nem mintha a rossz házasélet is jobb volna a nőtlen életnél. Nem, az istenige ezt nem mondja. Maga a bibliai bölcs elismeri, hogy »jobb lakni a puszta közepén, mint a haragos asszonynyal egy házban*. Mi csak azt állítjuk, hogy mindenki, a ki elvből ellenkezik az istenigével, bűnhődni fog. Nem kockáztatja meg a szerencsétlen házasságot, a tűz ellen biztosítja magát, de a vizet nem kerüli el. Elvtagadásért, az igesértésért mindenesetre meg fogja büntetni az egyedüllét ostora. Nem fogja kárpótolni sem világ, sem elvek vagy eszmék, sem öntudat vagy. bármi. Az ige örök. Az örökigazság kérlelhetlen. Ám lássuk. — S három részben mutogatja a fentebb érintett háromféle ellenvetés alaptalanságát. A többi beszédek címe s tárgya ím ez: I. Krisztus és szolgái. (Lelkészek avatásakor. Budapesten 1874.) Máté VII 22., 23. Sok igehirdetőre, nemcsak azokra, a kik öntudatosan élnek vissza nevével, de még a jóhiszeműek közül is sokakra mondaná Krisztus : »Idegenek vagytok, soha sem ismertelek titeket*. Hiába kiáltoznánk sokan, aligha ismerne ránk a mester. *Ám hasonlítsuk össze magunkat a Krisztussal, nézzünk végig sorainkon.* II. Várjuk hittel az Isten országát. Remek adventi Lukács 12, 32. alapján. A »kicsiny sereg« küzd, harcol s megmarad, a nagy sokaság elhull. III. Ige. I. János, 14 alapján. Karácsonyi. Egészben tán nem tökéletes, de vannak benne megkapó szép részletek. IV. Újévkor. I. kir. 8. r. 12. Az új év mint a sűrű köddel borított tájék terült el előttünk. Szükség, hogy senki, bármily jellemű legyen is, ne felejtse a szentírás szavait. S a háromféle — a könnyelmű, az aggódó s a hidegvérű jellemeket figyelmezteti a »ködre*. V. Adni az Istennek. Közterhek kivetésekor, szűkkeblű nép között. II. Mózes 25. r. 1—20. Egy lángostor. VI. A >nőtlenség« (1. fentebb). VII. Jézus Kánában. János II. 1—10. A »csoda* rácionális felfogása, »A csodák a Krisztusnak sem kellettek, csodatételekre ő semmit sem alapított.* VIII. Péter. Lukács 22 r. 54 — 62. v. »Ne gúnyoljuk ki a Krisztustagadó apostolt, ne nevessük ki a keservében síró férfit. Egy olyan férfi, mint Péter volt, a kőszikla Péter, nem sír úgy, hogy nevetni is lehessen rajta. A hol a kőszikla meghasad, ott villámnak vagy mennydörgésnek kellett járni. Nézzük Pétert, a Krisztustagadó apostolt, a síró férfit, a meghasadt kősziklát*. IX. A szeretet. János 13. r. 34, 35. Miért tette az Ur a szeretetet a világ fundamentumává? Azért, mert 1-ör csak az boldogít, 2-or az tesz igazán nagygyá, 3-or csak ez az örök alap. X. A bűnös asszony. Lukács 7. r. 37—48. A bűnbánó asszony szenvedései onnan származtak, mert félt 1. az emberektől, a kik eltaszították őt maguktól, megvetették, 2. az istentől, 3. önmagától. XI. Pünkösdkor. Mikeás II. 7. A szentlélek ünnepén mintha a gonosz lélek jelenne meg ott a háttérben; mintha nevetné a mi lelkesedésünket; mintha vérfagylaló gúnynyal mutatna egy-egy sötét pontra, sátáni pillantással kérdve: ezt is az a szentlélek cselekedte-e ? Halljuk meg a gonosz lélek baljóslatú szavait, kisebbítő gúnyjait. . . XII. Ki a legnagyobb. Máté 18. r. 1—5. Elmélkedik 1. arról, hogy mi az a gyermek, erkölcsi értékre, a kit Jézus például állít, 2. hogy lesz a felnőtt ember olyanná, mint gyermek, s ez által legnagyobbá Jézus szerint. 3. Mi köze a Jézus feleletéhez ennek az utóhangnak: »valaki egy gyermeknek gondját fölveszi az én nevemben, nekem veszi föl gondomat«. XIII. A felettébb igazak és felettébb böleselkedök. Pred. 7, 16. 1. Kik a felettébb igázok, 2. a felettébb bölcsek s mi mindegyiknek veszedelme. XIV. A nagy hazugság, 42-ik zsolt. 4. v. A nagy hazugság abban áll, hogy a szülei ház, az iskola, a templom mind ezt mondja: »itt van Istened*; a világ pedig gúnyosan kérdi : hol van a te Istened? XV. Felelet a nagy hazugságra. Máté 4. r. 10—11. Az a tudat, a szentekkel, a Krisztussal való rokonság tudata ; az a tudat, hogy már magában abban, hogy látja azt a nagy hazugságot és szenved a miatt, van valami dicső és sokat igérő: épen ez adjon erőt a kilépő ifjúnak az élet legnagyobb kísértete ellen. XVI. Az örök harc. I. Móz. 3. r. 17—19. Az ember élete szokadatlan harc a természettel. E harcban az emberiség fegyverei 1. a testvériség, 2. lelki erő, 3. hit. XVII. Mózes. Zsidók 11. r. 27. v. Mózes élete egy bérc : mélység és magasság. Megöl egy embert, a mélységbe bukik, és később megtisztulva a bujdosás ezerféle kínjai közt fölemelkedik az égig, a hol látta azt, a ki láthatatlan. XVIII. A világ szemete (lásd fentebb). XIX. Pál. Zsid. 13. r. 8. v. Mikép állt a Krisztus örökkévalóságával szemben. 1. zsidóország, 2. hová jutottak ott az apostolok, 3. végre lássuk Pált. XX. Nevelés (lásd fent). XXI. Jonatlián. I. Sám. 18. r. 1—5. Homilia szerű. XXII. Földmívelés és vallásosság. Zsid. 6. r. 7. Milyen hatással van a földmívelés a lélekre? Ezt fejtegeti s bizonyítja, hogy a földmívelőnek vallásosabbnak kell lennie, mint más életpályákon levőknek, mert ők az Isten legfelségesebb templomában élik le a múló életet, az istenséggel, az Úr láthatatlan szolgáival társalognak szüntelen. > Öltözzétek fel a vallásosságnak, istenfélelemnek ünnepi köntösét, az illik ti rátok, az való tinektek mindenekfölött*. XXIII. Beforrnádó emlékünnepén. Máté 24. 35. Mit tanít a mult ? A történet, a nagy tanítómester ?