Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-01 / 44. szám

temi theologia, mint a püspöki megyék szemináriumi oktatásának színvonalát is emelni kell. Itt az ideje, hogy tantervük ós tanulmányi rendűk a mai kor fokozottabb igényeivel összhangzásba hozassanak. Nem kétlem, hogy az egyházi főhatóságok első sorban hordozzák szivükön, hogy minél vallásosabb, de egyúttal minél műveltebb lelkészek hirdessék a vallás tanait, mert csak így lehet a pap igazán lelkipásztora, atyja, tanácsadója híveinek. De csak így veszi is körül nem csak híveinek, de mindenkinek tisztelete és becsülése«. A kultuszminiszter eme terveit elvileg ós általánosságban bizonyára minden protestáns ember csak helyesléssel fogadja. Nagyon is itt már az ideje annak, hogy az állam bőkezűségéből fényesen dotált uralkodó egyház mellett végrevalahára a protestáns egyházak is kiemeltessenek ama sanyarú és mostoha helyzetből, melybe őket a százados nemzetellenes idegen politika s a vallási türelmetlenség egyesült erővel lenyomta. Nagyon is ideje már annak, hogy az 1848. évi törvényekben megígért s azóta sokszor megismételt teljes viszonosság ós tökéletes jogegyenlőség ne csak a papiron figuráljon, hanem korszerű intézményekben és alkotásokban megfelelő testet öltsön. A papirosra írt elvek intézményes alkotások nélkül édes-keveset érnek. A miniszter nyilatkozata közelebbről két mezőt jelöl ki, melyeken a felekezetközi kiáltó aránytalanságoknak, ha nem is megszüntetését, de legalább mérséklését tervezi a kormány. Ezek: a lelkészek ellátásában ós képzésében nyújtandó állami segítség. A lelkészi fizetések állami kipótlása, a miniszter nyilatkozata szerint, immár törvényjavaslat alakjában ki van dolgozva, s alapelveihez a minisztertanács is hozzájárult. E szerint a kormány 10 év alatt fokozatosan úgy szándékszik »a tervet végrehajtani, hogy minden magasabb theologiai intézetet végzett lelkész három óv alatt legalább 600 ós 10 óv alatt legalább bOO forint jövedelemmel bírjoncc. Sajnáljuk, hogy a miniszter ebben a vitális kérdésben több pontot homályban hagyott, s ezzel a dolog megvalósulása iránti bizalmunkat nem igen növelte. Homályos az időpont: honnan kezdődik a három ós mikor telik ki a 10 esztendő? A kápláni szolgálattól amaz s a parokhusi szolgálattól emez? S vájjon korpótlék-fóle lesz-e a 600 forintnak 800 forintra emelkedése? Nem tudjuk. De még kevósbbó tudhatjuk azt, mikor fog ez az új tervezet törvónynyó válni és életbe lépni? Mert ne feledjük s ne feledje különösen a kormány, hogy itt igazán periculum est in mora, s hogy bis clat, qui cito dat, De még homályosabb az a módozat, a mint a 600, illetve 800 forintos kongrua kiegészítését tervezi a vallásügyi kormányzat. A protestáns egyházaknak mind történelmi multjok, mind hazafias ós kulturális szolgálatjok, mind alkotmányos, nyilt egyházszervezetök megköveteli, hogy a lelkészi illetmények kiegészítése a prot. egyházszervezet természetének megfelelőleg, az egyházi főhatóságnak autonom rendelkezésére bocsáttassék. Ez annyira természetes, hogy emlegetni se kellene, ha a legutóbbi példa arról nem tanúskodnék, hogy a dolognak más rendje is lehetséges. Végül mi azt is sajnáljuk, hogy a kiegészítés csak 800 forintig van tervbe véve. Mert ha a római kath. családtalan lelkészek kongruája csak 600—800 forintra van tervezve, az még hagyján; magános ember csak eltengődik belőle valahogy; de azt már teljességgel nem tudjuk helyeselni, hogy a mi családos, s rendszerint nagy családdal megáldott lelkészeinknek is csak 800 forintos kongruát akarnak biztosítani a vezető kormányférfiak. Aztán talán azzal is számot kellene vetni az intézőknek, hogy az a tervezett fizetési minimum ha hat ós nyolc száz forint falun, teljességgel nem annyi értékű városon, s pláne egyes drágább vidéki városokban. Tessék csak elképzelni a pozsonyi, szabadkai, temesvári, brassói, pécsi, nagykanizsai meg szombathelyi ref. lelkészt a maga 600—800 forintra följavított fizetésével, mily vékony existentia lesz ezeknek az állásuk akkor is. Ez így nem lesz alapos és nem lesz igazságos rendezés; ezzel nem biztosítjuk lelkészeinknek a tisztességes megélhetést; ezzel nem szüntetjük meg a protestáns papság nyomasztó ínségét s nem űzzük ki házaikból a megélhetés sötét gondját. Sokszor foglalkoztunk már e kérdéssel, mindig hangsúlyoztuk, most is ismételjük, hogy a 800 forintos kongrua mai nap már nem elég egy művelt családnak még a legszerényebb megélhetésre sem. Azért hát ismételten kérjük mind az országos kormányt, mely a lelkészi illetmények állami kipótlásával, úgy látszik, komolyan kezd foglalkozni, mind az egyházi kormányzatot, melynek informatiói és felterjesztései e tekintetben első sorban irányadók: ne elégedjenek meg e nagyfontosságú kérdés ily szegényes rendezésével. Nyúljanak mélyebben bele a dolog érdemébe, törekedjenek maradandóbb becsű, gyökeresebb reformra. Rendezzék alaposabban a lelkészek fizetési minimumát. A jól rendezett kongrua-ügy volna a legszebb betetőzése, valóságos koronája az egyházpolitikai reformnak. Sz. F.