Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-25 / 43. szám

KÖNYVISMERTETÉS. A pozsonyi ág. h. ev. lyeeum története. (N. 8°. XIT. 692 lap. írta Markusovszky Sámuel.) Középiskoláink méltó részt vettek nemzetünk ezredéves ünnepségeinek belsőleg is tanulságossá tételében. Történetük irodalma ez ünnepségnek mindenesetre egyik legmesszebb ható, eredményében maradandó mozzanata. S ha egyiken-másikon némi nyomot hagyott is a lázas munka, mi az időre való elkészülés kedvéért talán még sok értékes részletet mellőzni volt kénytelen, annyi bizonyos, hogy az ügy iránt való lelkesedés, alapos tudás, komoly bírálat, erős nemzeti érzés lüktetése mindannyiban föltalálható. Az autonom egyházak mindehhez még jókora anyagi áldozatot sem kíméltek. Míg az állam közvetlen vezetése alatt álló középiskolák monográfiái e célra külön engedélyezett költségen jelenhettek meg; az előbbiek mind a maguk — amúgy is szűkös pénztárának — terhére Íratták meg iskoláik történetét. Kétségtelen, ezek között a monográfiák között a fejlődés természete szerint kétszeresen érdekesek a protestáns intézetek történetei. Egyrészt egyházuk belső növésével vannak elválhatatlanul egybeforrva; másrészt az illető város történeti kialakulásának egy-egy sokszorosan jelentős mozzanatai. Bennük szemmel láthatólag igazra válik báró Eötvös József mondása ... »a nemzeti művelődésnek legfőbb mozgatói az iskolák; történetük valójában a nemzeti élet története*. A fejlődésük korszakos mozzanataiban nem csupán a nevelés-tanítás úgynevezett vezető gondolatai, hanem főképen az illető idők társadalmi életének ható eszméi nyilatkoznak meg félreismerhetetlenül. A magasabb erkölcsi hatalomnak, mely őket megalkotta, azért válhattak hűséges hordozóivá. A közművelődést szolgáló intézményeink között ezért érték őket legelőbb az egyházi és politikai élet válságai. Kétségtelen, a gyakorlati cél — — a tudásnak az egyházi s a vele kezdettől összeforrott nemzeti életben való értékesítése volt a protestáns közép- és főiskolák igazi szülő oka. Ez magyarázza meg azt a széttörhetetlen kapcsolatot, mely történetükben az iskola falain kívül hullámzó nemzeti életet, magukkal a főiskolákkal egybeköti. Különösebben igaz ez azoknak a gyülekezeteknek főiskoláiról, melyek politikailag ekszponáltabb vidékek gócpontjában alakulván, minden mozgalomnak kénytelen részesei voltak; az uralkodó áramlatok változása szerint virágzottak, vagy hanyatlottak. Ilyen főiskola volt a pozsonyi ág. h. evangélikusoké. Történetét Markusovszky Sámuel lyceumi tanár írta meg, dicséretesen oldva meg nehéz feladatát. Hivatásos lelkesedéssel csüngve az ügyön, elfogulatlan birája volt az éveken át gyűjtött adatokból szövődő történetnek. Részrehajlatlan tárgyilagossága azokból a fejezetekből sugárzik ki különösen, melyeknek tartalma épen történeti valóságuk miatt, felekezeti szempontokból legkönnyebben túlzásra csábíthatta. Ilyen fejezetek: a VIII. >A templomok és az iskola elvétele 1672-ben«: a IX. »A gyászévtized*; a XVIII. »Ujabb zaklatások«. Távol az epéskedéstől, az utólagos vádaskodástól — a föl-föltörő fájdalom igaz meghatottságával vizsgálja ezeket a szomorú időket, melyekben a lyeeum — a többi protestáns főiskolák sorsát sejtetve — mint a nemzeti eszmék védő bástyája omlik porba Kollonich és Szelepcsényi megtorló erőszakoskodása alatt. Hogy mennyire féltve őrzi a komoly múzsa minden adatszövésben szükséges méltóságát, azt a város másik nagy multu iskolájának (A pozsonyi kir. kath. főgimnázium története. Irta dr. Schönvitcky Bertalan.) története igazolja legjobban, mint a melynek részben hasonló tárgya fejezetei (különösen a IV-ik. »Az evangélikusok templomának lefoglalása«) a dolog természeténél fogva ezt a szomorú történeti eseményt egész meztelenségében tárgyalják, többször őszinte sajnálkozásra fakasztva a különben minden ízében r. katholikus történetírót. A monumentális munka részleteiben is könnyen áttekinthető; az egyes korszakok képe biztos kezekkel van megrajzolva. Mindvégig eleven és tanulságos. Előadása kerüli a rhetorikai szóvirágot; egyszerű és élénk, tömött és könnyen folyik. A lvceum negyedfélszázados történetét szerző három korszakra osztja be. így kellő alkalom jut a kisebb jelentőségűeknek látszó adatok történeti taglalására is. A fejlődés természete szerint kiváló mozzanatokat megfelelő részletességgel fejtegeti egy-egy főalak köré csoportosítva az időben egymástól látszólag távolabbi, valójukban azonban egybetartozó eseményeket. így a hézagosabb adatok is szerves egészszé illeszkednek; a további jörténet folyamatnak pedig nem egy rejtettebb oka lesz világossá. E részletezés csak egyszer válik túlságossá: a Sturm János pedagógiai rendszerének (II. fej. 15—32.1.) fölösen terjedelmes ismertetésénél. Ezt azonban kellőkép megmagyarázza a szerző abbeli törekvése, hogy a megalakult főiskola szervezetét részben megértesse, részben a humanista iskolák rendszerétől mégis elválasztó elveit megvilágosítsa. Az első korszak (— 1672-ig) a megalakulás és a gyors fellendülés ideje. Az 1590 táján alig másfélezer hivőt számláló pozsonyi ág. h. ev. egyház — az iskola husz évi működése után a város lakosságának már három negyedét foglalja kebelébe. Közben a szent Márton székesegyháza a mai »koronázó templom« — két éven át birtokuk. Bouquoi császári vezér azonban elfoglalja a várost s a protestánsokat megfosztja birtokaiktól. Vagyonosodásuk intelligenciájuk révén a város ügyeire gyakorolt hatásuk mindinkább szemet szúrt a hagyományos hatalomnál és ettől kezdődik ellenük az áskálódás — — — majd a nyilt üldözés. Az iskola maga — a klasszikus tanulmá-