Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-25 / 43. szám

és az evangéliumban állíttatnak. A mi pedig azt illeti, hogy az ember állati íéjlődés eredménye s elődei a majmokhoz tartoztak volna, itt a keresztyén gondolkodó nem attól riadt vissza, hogy ily fejlődéshez rengeteg idő lett volna szükséges, hisz Isten az időkkel is rendelkezik, hanem inkább az, hogy ennek az ember szellemi és erkölcsi természete egyaránt ellentmond. Az állati természet egyenesen önmagából fejlődött volna az idők folyamában emberivé? Ennek a módját az ellentétes táborban sohasem tudták bebizonyítani. A mit elhitetni akarnak: sokkal undorítóbb, semhogy elfogadni lehetett volna, igazán lehetetlen elképzelni, hogy a mennyei Atya ily úton küldte volna egyszülött Fiát az emberek közé. A keresztyén, ha a »fej lődésben« hisz, csak merő csodának magyarázhatja az emberek keletkezését és Jézus Krisztus küldetését. De ez esetben egyszersmind Darwintól és a darwinismustól is elfordul. Mert csodákra hivatkozni kételyt támaszt a tudomány előtt és annak elismerését jelenti, hogy az emberek keletkezése nem pusztán természeti okokra vezethető vissza. Szónok azután igen érdekes és szemléltető módon ecsetelte a darwinismus tévedéseit, melyek különben még a bün és bünesés tanát is halomra döntik. A következő mondatokkal végezte előadását: A világegyetem tanában, ha a keresztyén állásponttal összhangzani akar, két vezérlő eszmének kell uralkodnia: 1. hogy minden jelenség s változás a személyes Istentől származik, ki mindennek első oka s mindennek korlátlan ura; 2. hogy az ember Isten képmására alkotva, mint önálló személyiség egyedül áll a föld minden teremtményének élén, és oly képességekkel, tehetséggel van felruházva, melyek állati elődöktől nem vezethetők le, hanem egyedül az élő Istentől származhatnak. Az ellen a bölcsészet ellen, melynek jelszava a »fejlődés«, állítsunk olyant, a melynek nézete a személyiség! így a természettudományt ismét összeegyeztethetjük a keresztyén gondolkodással. A most következő vitában először Lindsay tanár (Glasgow) ragadta meg a szót, hogy Mac Vicar dr. szavaihoz egyetmást kiegészítésül hozzáfűzzön arról, hogy a mai bölcsészet mit köszön a theologiának, illetőleg a keresztyénségnek: 1. Hogy bölcsészetünk a természetet egységes egésznek tekinti, azt a bibliai teremtés történetéből tanulta; 2. hogy a modern philosophia a testvériségről szól, melybe minden embert befoglal, azon alapszik, hogy Isten az ő Fia által mindnyájunk atyja; 3. hogy hiába való egyrészt tőkéről, másrészt munkáról beszélni, mert ehhez valami harmadiknak kell járulnia t. i. a szeretetnek, hogy a tőke és munka összeműködésében áldás legyen. Ha Kantot említik, mint a ki dolgok történeti szemlélését vagyis a fejlődéstant behozta, úgy Pál is tud már az Isten országa történeti fejlődéséről (Glat. 3, 24 — 4- és 5-ig), mi szintén nem hagyható figyelmen kívül. Salmond tanár (Aberdeen) csatlakozik előtte szóló nézetéhez, hogy a bibliai könyvek bírálati tanulmányozása szükséges. Ha — így szólt — Istennek úgy tetszett, hogy kinyilatkoztatását írott műre bizza, ebből természetesen következik, hogy ez az írott mű az irodalom törvényeinek alá van vetve; a kritika feladata megállapítani, hogy e tekintetben, hogy vagyunk azon könyvekkel, melyet Szentírásnak nevezünk. Csak azután tiszta történeti szempontból kellene bírálni, minden előítélet és előzetes elfogultság nélkül. Nagy balgaság volna az egyház részéről, ha a kritikát egyáltalában száműzné, bár vannak kritikusok, nem épen a legkiválóbbak, kik képzeleti és gyakran veszélyes spekulációnak adják oda magukat. A tudósok következtetéseikben nem eléggé óvatosak. Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy a vizsgálódások indokolt eredményeit csak azért visszautasítsuk, mert tudósoktól ered. A mi pedig a Szentírások szerzőit illeti, tagadja, hogy erről a westminsteri káté nem nyilatkozik elegendően. Fox dr. azt kérdezte, hogy az inspiratio tanában mégis nem tesz különbséget, ha a Pentateuchra vonatkozólag Mózes szerzőjét némelyek tagadják vagy sem. Macaskill arra utalt, hogy az Úr ismételten mondta, hogy Mózes szerzője a róla elnevezett könyveknek, és ha valaki épen azon tanokat ássa alá, melyeknek fentartására kirendelték, úgy az egyház kötelessége itt a megtorló intézkedéseket foganatosítani. Hall Jolin dr. (New-York), úgy nyilatkozott, hogy a komoly, szakavatott bibliai kritika jogusult. A Szentírás most jobban el van terjedve, mint valaha, és azért iparkodnak ellenségei azt a tudomány és bölcsészet nevében megtámadni; de ez el ne keserítsen. Ellenkezőleg, a lelkészek csak tanulmányozzák jól a Szentkönyvet, és ösztönözzék a híveket is arra, akkor majd megtaláljuk a helyes feleletet az úgynevezett magasabb kritikára, mit szóló azonban nem átall a kritika legalsóbb fajának tekinteni. Annak jelét, hogy az Úr most is az övéivel van, Hall dr. abban látja, hogy napjainkban az egyiptomi és szyriai régiségek tanulmányozása újra föléledt, és itt a felfedezések a bizonyítékoknak egész tömegét nyújtják arra nézve, hogy a bibliai elbeszélések mily pontosan egyeznek az igazi történelemmel. Csak munkálkodjanak tovább e téren, és meg van győződve, annál inkább be fogják látni, hogy Isten szava elejétől végig igaz. Ha azonban kritikusok vagy mások azt kérdezik, hogy hát az inspiratio miként történik, arra csak egyet felelhetünk, hogy az az újjászületés műve a Szentlélek által, és figyelmeztessünk arra, a mit az Úr Nikodemusnak mond: (Ján. 3, 8.) »A szél bárhova fú, nem tudod honnan jött, sem .hogy merre tart, de zúgását hallod Orr tanár Edinburghból úgy véli, ha itt azt mondják, hogy a kritikusok a bibliai könyvek vizsgálásánál semmi előzetes feltevéssel ne bírjanak, úgy ez helytelen. Hisz a nélkül senki sem lehet, a kritikus sem, csak azt lehet kívánni, hogy jó feltevésből induljunk ki és ez a hit legyen Jézus Krisztus és az evangéliumban. Ezzel kezdje minden keresztyén bírálatát, és ez a meggyőződés határozza már meg előre álláspontját a vizsgálat minden szakában. Igaz ugyan, hogy a keresztyének nézete a Szentírásról, pl. inspiratiójára vonatkozólag nincs azon azon véleményhez kötve, melylyel a szerkesztés ideje és egyes könyvek szerzőiről vannak, de hisz nemcsak ilyenekről van szó a kritikában, hanem magáról a könyvben foglaltak históriai igazságáról, és itt a kérdést sokkal mélyebben kell felfogni, mint a hogy azt ma tartott, különben jeles beszédekben hangoztatták. Sajnos, a mai napra kijelölt idő elmúlt, és a gyűlés estére halasztódott, hogy a délutánt kirándulásra használja fel. Overtoun lordnak a hegyek közt fekvő kastélyába rándult ki a társaság. A bőkezű lord által megrendelt különvonat a delegátusokat, féleségeiket, vendéglátóikat Dunbartonba vitte, s onnan a kastélyba mentek. Azután séták a kiterjedt parkban, és a kastélyt körülvévő pázsitos helyekre, hol 12 tagból álló zenekar sajátságos muzsikáját hallatta, végre az egész társaságnak (körülbelül 800 ember) megvendéglése szabadban felállított sátorban, hol Overtoun lord és lady elnököltek, a vendégek hosszú asztatok mellé telepedtek, s hol komoly, hol vidám felköszöntőt mondtak, előbbiket a kongresszus fontosságáról. Azután visszatértünk, ugyanoly úton, a mint jöttünk, hogy este a munkásságot újra felvegyük. Dr. Br. után.

Fleischer Gyula, joghallgató.