Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-25 / 43. szám

Végül szóljunk néhány szót az összejövetelekről, melyek alá a különböző egyesületek alakítását és összejöveteleit, a bibliaórákat, vallásos felolvasásokat s házi áhítatokat sorozzuk. Ezek ellen a következők a legkedveltebb kifogások : »könnyű Budapestnek, de nehéz Piripócsnakcc, és viszont: »könnyű Piripócsnak, de nehéz Budapestnek^ A miből nyilvánvaló, hogy nem a hely nagy, vagy kicsi voltán fordul meg a dolog, hanem a jóakaraton. Piripócson, igaz, hogy nem lehet ezer tagból álló egyletet alapítani, vagy tízezer főnyi hallgatóság előtt felolvasást tartani: hanem ne feledjük el, hogy két vagy három ember ha egy akaraton van, az már gyülekezet. Kedvenc félreértés az is, hogy miután ezek az összejövetelek, társulások nem akarnak s nem akarhatnak mást, mint azt, a mit a hivatalos egyház munkál : tehát feleslegesek. De tisztelt értekezlet, én az olyan embert, a ki azt mondja, hogy ő a hivatalos egyház céljait szenteknek tartja, s azokért küzd, és mégis e célok elérésére kínálkozó eszközök közül csak egyet is, csak a leglényegtelenebbet is feleslegesnek nyilvánítja: én sem olyan őszintének nem tartom, hogy szavait komolyan vegyem, sem olyan bölcsnek, hogy tanácsa után induljak. Semmi sem felesleges, a mi Isten országának ügyét csak egy gondolattal is előbbre viheti. A legkedvencebb, és egyúttal a legképtelenebb félremagyarázás azonban az, hogy ezek az összejövetelek nazarenismusra és baptismusra vezetnek. Különösen pedig az úgynevezett világi híveknek a hitébresztő és hiterősítő munkában való mindennemű részvétele. Ha a lelkész a konfirmált gyermekeket maga köré gyűjti, ha az ifjakat a korcsmától bibliaolvasó összejövetelek s üdvösséges elmélkedések által elvonja, ha a gyülekezet komolyabb elemeivel Isten országa ügyeiről tanácskozik, ha szomszédok, atyafiak, mikor összejönnek, trágár adomák helyett építő történeteket mondanak el egymásnak, vagy épen bibliát olvasnak, vagy a mi már igazán rettenetes, hangosan imádkoznak : akkor már vége egyházunknak, mert ezek az emberek mind baptistákká lesznek. Pedig, tisztelt értekezlet, ujjainkra számlálhatjuk azokat a gyülekezeteket, a hol az említett szenteskedés és képmutatás dúl; a baptista gyülekezeteket pedig nem számlálhatjuk ujjunkra; hát honnan ez a különös jelenség ? A nazarénus és baptista gyülekezetek csaknem kivétel nélkül oly időben keletkeztek, mikor nálunk az evangelisatiónak még híre sem volt. Ennek az aggodalomnak csak akkor volna alapja, ha mi nem állanánk igaz evangeliumi alapon, a szekták meg azon állanának. Ez esetben félnünk lehetne attól, hogy híveink a biblia olvasása folytán felvilágosodnak, s elhagyván egyházunkat, az igazsághoz pártolnak. De nekünk nincs okunk ettől félni, sőt óhajtanunk kell, hogy mindenek az igazsághoz pártoljanak, mert a Krisztus az igazság. Es komolyan szólva, a világi hívek közreműködésének bármi legyen is gyakorlati eredménye, őket az Isten országába való munkálkodástól sem isteni, sem emberi jog alapján el nem tilthatjuk. Erre nézve Melius Péter több szentírási hely idézése után így szól: »Átkozottak hát, a kik megtiltják, hogy a parasztok, asszonyi állatok az ő rendek és hivatalok szerint nem taníthatják, nem inthetik a tudatlanokat. Júdás lelkűek ezek, Christus azt mondja, hogy egymást építsük ; szt Pál, hogy egymás terhét viseljük«. Hogy pedig az ilyen kisebb, bizalmas jellegű és különös célú gyülekezések a templomba járók számát apasztanák, azt már csak azok mondják, a kik hivatásos rémlátók. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy inkább szaporítják a templom látogatóinak számát. Ez természetes is, mert a ki egyszer megízlelte az evangelium gyönyöreit: az minél többször óhajtja élvezni. Mind ezek alapján kérem a tisztelt értekezletet, hogy az alaptalan váciakra, kétségekre, aggodalmakra, szándékos és önkénytelen félreértésekre nem tekintve, mondja ki, hogy a hitébresztő és hit szilárdító munkának minden téren és minden eszközzel való megindítását mind a papokra, mind a világiakra nézve hazafias és keresztyéni kötelességnek tekinti. Kecskemétiig István. Sötét pontok. — Levelek a szerzetességről. — III. El voltam rá készülve, hogy ön egy fontos ellenvetést fog tenni. Igaza van: a klastrom nem egészen ugyanaz, a mi a börtön, hová a zsarnok erőszakkal zárja a gyöngéket. Az egyház »gyöngéi« önkényt veszik az igát nyakokba, azt is tudják előre, hogy nem rózsás útra vállalkoznak; egyszóval : fogadalmuk van, hogy engedelmeskednek, őrizkednek a testi kéjtől és kívánságtól és szegénységben töltik napjaikat . . . Mindezt szívesen elismerem valónak, igaznak. Ám engedje meg, hogy részletezzem kissé a dolgot. Mert ime, ha ön valamit venni akar, jól megvizsgálja a tárgyat, mielőtt pénzt adna érette, s a mint mondani szokták, macskát zsákban nem vásárol. Meg fogja engedni, a szerzetesi fogadalom ép ilyen szerződés, semmi egyéb. A szerzet kiköti, hogy ezt és ezt fog nyújtani; a fogadalmas viszont összes jövőjét veti a szerződésnek mérlegébe. Tegyük fel, hogy mind a két fél világosan ismeri a feltételeket, hogy mindkettő tisztában 85*