Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-18 / 42. szám

a városi misszionáriusokat nélkülözni, főként azok érdekében, kik a gyülekezések folytán vallásos érzelmeket ébresztetvén, ápolásra és mélyítésre tarthatnak igényt. Mindenesetre kissé másként lenne a dolog, ha városi misszionáriusok és evangélisták kéz-kezet fogva működnének, föltéve, bogv az utóbbiak tényleg rendelkeznek a nagy tömegekre hatás adományával. De ezen értelemben a városi misszió mindig is teszen evangélizációi kísérleteket, mikor új és új világi elemeket akar Isten igéjének körében bevonni. Minden ilyen ténykedésnél az legyen az elv, hogy az evangélizáció ne teljesen szabad, hanem egyházi jellegű legyen. »Egyházi evangelizáció«, vagyis a lelkészeknek és olyan világiaknak, kik arra különös képességgel bírnak, a templomból és egyházi helyiségekből nyilvános gyűlésekbe oly célból való kilépést, hogy azokra hathassanak, kik sem templomba, sem bibliai órákra nem járnak, az ilyen »egyházi evangélizáció* eleitől fogva gyakran ismételt munkája a városi missziónak. Es ha itt-ott egyes nevezetesebb evangélisták is közreműködtek, mégis csak az egyház lelkészei kezdeményezték az ilyen gyülekezeteket, és az evangélisták az ő felhívásukra és megbízásukból beszéltek. De fájdalom, az eredmény sohasem olyan volt, a minőnek azt kezdetben várták. Végül mindig csak olyanok jöttek ezen gyűlésekre, kik vallásos tekintetben már fölébresztettek, ha szinte kezdetben az egyháztól távol tartózkodó egyének is nagy számmal látogatták e gyűléseket. De az ilyen egyéneknek az egyház hatása alatt továbbra is megtartása még addig nem sikerült, különben ő az evangélizáció kérdését még nem tartja megérett kérdésnek, melyben tehát határozott véleményt lehetne mondani. További tapasztalatok tételére van még szükség De annyi mindenesetre konstatálható, hogy az evangelizáció a városi missziót a maga jelenlegi állásában és minőségében semmi esetre sem helyettesítheti vagy alterálhatja. Egy Kochelie nevű lelkész ezeket mondá: A világiaknak Isten országában való tevékenysége különösen érdekel bennünket, kik a Mark-grófságban és Wupperthalban laknak és határozott választ vár az a lelkészek részéről. Én azért komoly figyelemmel átolvastam az előttünk fekvő tételeket, meg is beszéltem azokat a kerületemben levő szolgatársaimmal és különös köszönetet kell mondanom az előadónak, hogy ezen fontos kérdést olyan józan higgadtsággal tárgyalta. Ha, a mint az előadó ismételten hangsúlyozta, a városi misszió és az evangélizáció be akarnak illeszkedni az egyház szervezetébe és így azt tartják főfeladatuknak, hogy az Istentől és az egyháztól elidegenedett néptömegeket ismét megnyerjék : mi teljes szivünkből megköszönjük a mi ipartestületeinken a belmisszió által nekünk nyújtott segé.yt. I)e, fájdalom, nekünk sok szomorú tapasztalatot kellette téren a magunk körében tennünk. A városi misszionárius azzal a határozott Ígérettel jött, hogy támogatni fogja a lelkészt, és segíteni fog a kóros állapotok gyógyításában De a helyett, hogy hidat épített volna a lelkészi hivatal és azon gyülekezeti tagok között, a kik kivonták magukat a lelkipásztori befolyás alól: a városi miszszionárius hovatovább kőfal lett a lelkészek és a gyülekezeti tagok között. A helyett, hogy segített volna keresni az elveszetteket és eltévelyedetteket. átvette a városi miszszionárius a vallásilag fölébredtek gondozását; a helyett, hogy a templomba vezetett volna, bizalmatlanságot támasztott az iránt és szektáskodásra tanított. És ha a helyi lelkész ez ellen felszólalt, mindjárt készen volt nála a válasz, hogy az a lelkész még nem tért meg, hogy uralkodni akar a lelkiismereteken stb. A Rauhes Hausból kikerült városi misszionáriusok azonban sohasem léptek ezen térre, ezek erősek az ő tanításukban és hitvallásukban, és azért áldással is munkálkodnak gyülekezeteinkben. Ezen tapasztalatok alapján az utóbbi időben a különböző gyülekezetek csakis a Rauhes Háus elöljáróságához szeretnek városi misszionáriusokért fordulni, mely ezen kérelmeket csakis a testvérerők hiánya miatt szokta egyes esetekben megtagadni. Wichern János, a Rauhes Haus igazgatója, miután a maga részéről szintén kifejezte az előadó tételeivel való teljes egyetértését és ő is kifejezést adott azon meggyőződésének, hogy bibliai órákat csak ott tartsanak a városi misszionáriusok, hol egyéb hivatási teendők kapcsában erre valódi szükség van és a hol az Isten igéjének még egyszerű hirdetéséhez is szükséges tehetség nem hiányzik: áttekintést nyújt azon nevelésről, melyben a Rauhes Haus olyan testvérei részesülnek, kiket az intézet előreláthatólag a városi misszió szolgálatára fog alkalmazni. A testvérek mindenek előtt valamennyien alapos kiképeztetést nyernek a Szentírásban, a mely a belmisszió hivatás munkásainál általában nélkülözhetetlen tudománynak tekintetik, és az úgynevezett »tanítótestvérek* külön csoportjából kerülnek ki rendesen azok az erők, melyek később a városi misszió szolgálatába, vagy a menházak vezetésére küldetnek. Tagadhatatlanul fontos mozzanat az a Rauhes Haus növendékeire nézve, hogy ők nemcsak rendszeresen bevezettetnek a Szentírás ismeretébe, hanem alkalom nyujtatik nekiek arra is, hogy gondos felügyelet mellett magok is oktathassák a gyermekeket bibliai történetekre. Különösen nagy súlyt helyeznek ezen tanításnál arra, hogy a bibliai történet úgy a szellemet, mint a kedélyt fejlesztő módon fejtegettessék és tétessék gyümölcsözővé. Hogy azon képzés, melyet a növendékek így nyernek, minden, tagadhatatlanul meglevő fogyatkozásai mellett is kielégíti az egyházi elöljáróságokat, mutatja azon tény, hogy a Németországon általában most működő városi misszionáriusok fele egyenesen a Rauhes Hausból került ki. Végül hangsúlyozza Wichern igazgató azon tény fontosságát, hogy az intézeten belül a legtöbb növendéknek alkalom nyujtatik egyszersmind arra is, hogy gyermek-csoportokat vezessen, a mivel a testvérek megtanulják, mint a hogy az semmi más előiskolában nem történhetik meg, hogy minden gyermek lelki gondozásával is foglalkozzanak. A testvérek szokott heti konferenciáján a legjobb alkalom kínálkozik arra -— folytatja és zárja be beszédét Wichern igazgató — hogy általános és különösebb nemű neveléstani kérdésekét beszéljünk meg. Egy szentirati mondást veszünk föl alapul és minden testvérnek alkalmat nyujtunk, hogy arra vonatkozó gondolatát önállólag elmondhassa : íme erre néhány példa .* Ján. 13, 15: Példát adtam néktek. A példaadás nagy jelentősége a nevelés munkájában. Márk 10. 14: Engedjétek, hogy jöjjenek én hozzám a kis gyermekek. Mily következményeket, hárít reánk, mint nevelőkre és tanítókra, ezen ige, és hogyan felelhetünk meg ezen követelményeknek? 1. Péter 5, 8: Józanok legyetek, vigyázzatok. A lelki józanság a nevelőnek szent kötelessége a) a maga saját működését, életmódját, 2. a reája bízott gyermekeket illetőleg. Luk. 13, 9. {Példázat a terméketlen figefáről). Mit tanít nekünk ezen példázat tekintettel azon gyermekekre, a kiknél hiában kerestük munkánk gyümölcseit? * * *