Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-18 / 42. szám

Ezen felszólalások után, a konferencia határozatait dr. Hcscltid elnök a következő, egyhangúlag elfogadott tételekben mondotta ki: 1. Az »evangélizáció« szó nem szerencsésen van megválasztva, és épen olyan kevésbbé volt szerencsés eszme a világi elem egyházi tevékenységét ezen dologgal összevegyítem. Magáról az evangélizációról elhatározó ítéletet mondani még nem lehet. 2. A városi misszió folyton megtartja azon saját munkaterületét, melyen az elveszetteket keresi, még az evangelizációi munka ezen területen tényleg nem forgolódik. 3. Ha ma a mi városi missziónk itt-ott háttérbe lép és az ezen téren munkálkodók nem részesülnek némely olyan kiváltságokban, melyekkel az evangélizáció munkásai bírnak: ezzel szemben jusson eszökbe a mi testvéreinknek, hogy az ő hivataluk meg egy sereg olyan veszedelemtől áll távol, melynek az evangélizációi munka van kitéve. 4. A Rauhes Haus ne engedje magát azon ő munkájából kizavartatni, melyet Isten mutatott ki nekik és a mely áldást is terjeszt maga körül. * * íme, a fentebbiekben teljes részletességgel előadtam azon vitát, mely Németország egyházi köreiben az evangélizáció és a belmisszió kérdését, ezen két fogalomnak egymástól való különbözőségét illetőleg folyt. A vita, melyet cikksorozatom elején egy kis benső egyházpolitikai küzdelemnek is neveztem, a belmisszió érdekében dőlt el. A »qui tacet, consentit« elv itt bátran alkalmazható. Kérdeztem Berlinben is, a horni Rauhes Haus igazgatóságánál is, hogy a testvérületi elöljárók berlini értekezletének ideje óta történt- e ezen ügyben, például az evangélizáció hívei részéről valami számbavehető felszólalás, de ama legilletékesebb helyeken ilyenekről mitsem tudnak, vagy legalább velem semmi esetre sem közlöttek. Az evangélizáció eszméje a belmisszióétól teljesen elkülöníttetvén, mindeniknek működési köre, munkálkodási formája tisztán kimutattatván: úgy látszik, hogy az előbbire általában kimondott kedvezőtlen ítélet mély hatással lehetett úgy pártfogóira, mint munkásaira nézve is, mert különben nem hallgatnák el a reájok, munkájokra mondott szigorú vádakat. Azt hiszem, hogy immár azonnal végére jutó hosszas cikkemnek legalább egy haszna mindenesetre leszen, t. i. az. hogy feltünteti a belmisszió munkájának mélyreható nagy jelentőségét. Nagy, komoly és méltóságteljes gondolatokkal találkoztunk cikkünk folyamán, melyeket Isten országa építésének érdekében a belmisszió egyszerű, igénytelen munkásai fejtettek ki. Egyszerű munkások, kik nem akarnak magok építőmesterek, pallérok lenni a Sión templomainak építésénél, de helyet és munkát kérnek magoknak azon faházikókban, melyekben, az épülő templomok környékén, az épület köveit metszik és tisztogatják. A belmisszió kérdését a napirendről többé levenni nem lehet, s a külföldön legkevésbbé, de még minálunk sem. Munkára föl! Senki se pihenjen közülünk, a ki csak tehet valamit e téren. Egyikünk tollal, szóval, másikunk tettel. Természetesen az a legjobb, ha tett követi a toll és a szó munkáját is. A mező végetlenül nagy. És az egész anyaszentegyháznak, bizony-bizony bevallhatjuk, sürgős szüksége egy mihamarabb bekövetkezendő második reformációra is. Hogy is szól csak az a régi latin mondás ?! »In necessariis unitas. In non necessariis libertás. In omnibus prudentia et charitas.« Hiszen sok tekintetben megvan mi nálunk az egység. A szabadságból meg mostanában nagyobb adaggal rendelkezünk, mint a mennyire épen szükségünk volna. Okosság hiányával sem lehet, nem is szoktak bennünket vádolni. Óh, járuljon hát még ezekhez nálunk, reájok emelőleg. nemesítőleg hatva, a Jézus lelkéből áradó szent szeretet, az a nemes érzelem is, mely meglátja az embertársak lelkének nyomorúságát is, és segíteni igyekszik azon. Ez a munka nemcsak az egyházi emberek dolga, de a világiaké is. Arra tanított, és arra mindenesetre képes volt megtanítani ez a cikk, hogy ott, a hol a keresztyénség kovásza átjárta már az egész társadalmat, a világi elem is részt kér magának a világ idvezítésének munkájából. De erre előbb meg kell tanítani a világi elemet. Belmissziót nálunk az egyház férfiainak kell kezdeményezniük ; és ha itt-ott világi férfiak állanának elő, hogy támogatásunkra legyenek, üdvözöljük őket, nyújtsunk jobbot nékiek őszinte keresztyén testvérszereteltel. Csak arra vigyázzunk, hogy olyan fajta evangélizátorok, a minőkről e cikkünkben szó volt, s a kik nálunk még rosszabbak volnának, mint a minők Németországon, el ne áraszszák egyházunk mesgyéit. Építeni és építtetni szeretnénk mi, s épen ezért egy kissé tartunk a kontárok munkájától. Csiky Lajos. KÜLFÖLD. Róma, az anglikánizmus és a dissenterek. A pápa tehát döntött az angol egyház papjainak ordinációja dolgában. Még pedig úgy döntött, hogy bizonyos anglikán körök reunizáló reménysége kemény csapást szenvedett. XIII. Leó ez ügyben kiadott bullájában megerősíti elődeinek ama határozatait, a melyekben azok, az anglikán ordináció érvénytelenségét kimondják. Ő sem ismerheti el érvényesnek, mivel az anglikánok »megfontoltan mindazt, a mire a katholikus rítusban az áldozári méltóság és hivatal alapítva van«. Az angol püspökök heretikus felszenteltetésük által nem nyernek valóságos summutn sacerdotiumot és így a klérusok rá nem is ruházhatnak áldozári hatalmat. Ezek alapján az anglikán ritus szerint való papszentelést »semmisnek« nyilvánítja. Most már az angol pápisták azt a reményt táplálják, hogy ez a bulla ezreket visz át hozzájuk. A mire a Chriatian World azt jegyzi meg, hogy az csak javára válnék az angol egyháznak, ha titkos pápistáktól megszabadulna. De azt is hozzá teszi, ha a pápa és bibornokai ezek után az angolok áttérését bizton reménylik, szerfölölt csalatkoznak. Mert Albion fiai általán véve mulatnak ezen a grotesk anachronistikus terméken, a bullán. Inkább mulatságosnak tartják, hogy még a mai időben is lehet ilyet írni oly néphez, melynek kezében van a biblia, azt olvassa is és tud maga is gondolkozni. Igv vélekedik a The R;>ck 84*