Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-11 / 41. szám

sohasem szokott járni. — Dr. Szadeczky Gyula budapesti ref. főgimnáziumi tanárt a Kolozsvárra egyetemi tanárrá nevezte ki a király. * Az »Üdvösség útja* szerzőjének. E lap 40. sz. különfélék rovatában közlött felhívásának készséggel en­gedve, átdolgozandó pályaműve érdekében kijelentem, miszerint helyesen fogta fel, azon nyilatkozatomat, melyet a Krisztus személyisége felőli felfogásáról bírálatomban tettem, s melyet egyházi értekezletünk is magáévá tett; mert valóban a Megváló személye természetének csupán egyi­két, tudniillik, Istenségét emelni ki mereven, egyoldalűlag, nem evangeliumszerű prot. felfogás. Igaz ugyan, hogy a sz. iratokban, különösen János evangéliumában több locust találhatni, melyek a Krisztus lényének Istenneli egyenlő­sége, tehát istensége mellett szólanak, de ugyancsak itt, valamint egyébütt is, maga Jézus magát nem egyszer valóságos embernek állítja lenni, s magát az anyjának feltétlenül alárendeli. Krisztusnak ezen kétféle önnyilatko­zata képezi aztán alapját azon helyes prot. felfogásnak, mely szerint ő az isteni életet az emberi természettel egyesítő istenember, a ki míg egyfelől magát az atyával teljesen egynek lenni tudta, addig másfelől az emberi nemmeli egységét többször határozottan kifejezte. Ezért állítottam, s úgy hiszem, joggal, Krisztus isteni természe­tének egyoldalú érvényre emelését pápistás felfogásnak. Különben szerzőnek azon igéretét, hogy müvét átdolgozva az újabb pályázatra be fogja küldeni, egyházi értekezle­tünk, az ügy érdekében, szives örömmel veszi előzetesen is tudomásul. B. S. * A római német ev. egyház folyó évi június hó végén ünnepelte 75 éves fennállását, 1819. június 27-én tartotta az első német ev. istentiszteletet Schneider lelkész az Orsini palotában. Ma az egyháznak 500 — 600 tagja van; e gyülekezetet nem tisztán németek alkotják, hanem hozzájuk csatlakoznak a Rómában élő svájci, dán és skandináviai evangélikusok is. E kisded egyházban tar­tatik gyermekistentisztelet, van ev. nőegyesület és keresz­tyén férfiegyesület. A 90 tagot számláló nőegyesület a betegek ápolására négy Kaiserswerthben képzett diakonissát foglalkoztat. A lefolyt 75 év alatt 14 lelkész szolgált e gyülekezetben. Kápolnájuk most még a Caferelli palotá­ban van — de már négy évi gyűjtés eredményeként 150 ezer márkájuk van templomépítésre. * A brit és külföldi biblia-terjesztő-társulat képviselője Portugáliából örvendetes híreket közöl. A jezsui­ták ellenmunkája dacára, vagy inkább annak folytán egyre növekszik azoknak a száma, a kik a szentírást bírni óhajtják. * Az angol-egyházi misszió-társulat munkája Ugandában a mult év folyamán hatalmas lendületet vett. Ez egy év alatt a misszióállomások száma négyről 10-re emelkedett, a hittérítőké pedig 11-ről—24-re. A megnyert pogányok száma még három-négy év előtt is csak mintegy 500 volt, most legalább húszszor annyi. Csak a mult évben 600 gyermeken kívül 2921 felnőtt pogány keresz­teltetett meg. Az ugandai megkeresztelteknek körülbelül egy ötöde a nevezett missziótársulat küldöttei által nye­retett meg a keresztyénségnek. Tucker püspök látoga­tása alkalmával az első három hónap alatt 1200 egyént konfirmált meg. Kétszáz bennszülött evangélista és tanító segíti a hittérítőket. Az ugandaiak tanulási és olvasási buzgósága igen nagy. Csak a mult év tíz első hónapja alatt 13,211 bibliai részeket, 4036 katekizmust, 15,227 más olvasókönyvet vásároltak a benszülöttek. Ha a jelek nem csalnak, az ugandai missziónak nagy jövője van, mely nem­csak az országra, hanem egész Közép-Afrikára áldásos leend. Pilkington misszionárius a jelen állapotot így írja le : 100 ezer lélek hozatott az evangéliummal érintkezésbe, s ezeknek fele olvasni is tud. Kétszáz tanító és evangélista fáradoz közöttük. 10,000 új-testamentom van kezökben; hatezer lélek nyer naponként oktatást; a keresztelések és konfirmálások sta­tisztikája hat év óta minden évben az előző évinek két­szeresét mutatja; Isten ereje nyilvánul az élet megújítá­sában, és mindez a világon legsötétebb szellemi sötétség közepette történik! Isten csoda dolgai láthatók Ugandában. * A francia iskola törvényről, nem rég ezt lehe­tett olvasni egy nagyon is szabadelvű francia lapban: >Semmiesetre sem tarthatjuk szerencsének, hogy a fele­kezetnélküli, vagyis a »polgári* iskolázás oly végletekig vitetett Franciaországban. Áz a tény, hogy az ifjú gonosz­tévők száma az iskolai törvény életbeléptetése (1880) óta rettenetesen megnövekedett, megérdemli a törvényhozók és a nevelők figyelmét. A tanítók és tanítónők legnagyobb része is úgy fogta fél a dolgot, hogy nekik a vallás elle­nében ellenségesen kell fellépniök, hogy azt kigunyolniok vagy mint babonát, nevetségessé kell tenniök* A francia iskolákban használt olvasókönyveket Dakosta szerkesz­tette, egyike azoknak, a kik 1871-ben a párisi commune élén álltak. Ez a Dakosta a legszebb francia költeménye­ket megcsonkítva vette fel olvasókönyvébe, hogy a ben­nök előforduló s általa gyűlölt »Isten« szót kihagyja. * A keresztyének sorsa Chinában. Nemrégiben Wylie svéd misszionáriust a chinai katonák megölték, a mi miatt azután nagyon felháborodtak az európai államok és China kormánya meg is büntette a gyilkosokat. Most leg­utóbb meg egy Tang nevű áttért chinait fogtak meg ilyen pogány katonák. Földre teperték, elvették mindenét azután szivének szegezték kardjaikat és úgy kérdezték, vájjon ő is egyike Jézus követőinek? >Igen« — felelte — »én ke­resztyén vagyok*. Azután a tiszt elé hurcolták, hogy vé­geztesse ki. De az emlékezett a büntetésre, mit Wylie gyilkosai kaptak, azért hát szabadon bocsátá. A mikor a megmenekült Tanggal összejöttek barátai, kérdezték tőle, honnan merítette bátorságát? ^Olvastam Péter történetét, ki megtagadta a Krisztust és azután keservesen sírt e felett. Miképen tagadhattam volna én meg Uramat ?» — Az ilyen keresztyének élete a bizonyság a mellett, hogy a Krisztus él és munkálkodik az emberek szivében. Azokat a tisztelt olvasóinkat, a kik a Lapot megrendelték, de az árát nem küldték még be, valamint a Il-ik és Ill ik évnegyedről hátralékos előfizetőinket is, tisztelettel fölkérjük, hogy tarto­zásaikat minél előbb kiegyenlíteni szíveskedjenek. Elmúlt az aratás, mit a megrendelők fizetési ha­táridőül önkényt választottak. A ki október köze­péig nem küldi be, attól kénytelenek leszünk postai megbízás útján hajtani be a tartozását, példányát pedig többé nem küldjük. Évnegyedes előfizetőin­ket is felkérjük a IV-ik évnegyedi előfizetés be­küldésére. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents