Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-13 / 37. szám
10. Az evangélistái tevékenység kifejtésére alkalmas személyiségek gyanánt mindenekelőtt különösen az erre különös adományokkal bíró lelkészeket és lelkészjelölteket kell tekinteni. De az arra alkalmas világiak sem utasítandók el, sokkal inkább a lelkészi hivatal egyik feladatának kell azt tekinteni, hogy a lelki gondozás útján a nemlelkészeknél is ismerje föl az evangélistái tevékenységhez megkívántató adományt, s megismervén, ébreszsze föl és különös ráhatás és ápolás által fejleszsze ki azt. 11. Hogy vájjon fog-e sikerülni külön intézetekben oly evangélisták képezése, kik a reájok váró követelményeknek képesek lesznek megfelelni: azt majd a tapasztalatnak kell megtanítania. Az ilyen intézeteket a legfelsőbb egyházi hatóságnak mindenesetre el kell ismernie, és azon tartományi egyház felügyelete alatt kell azoknak állaniok, melynek területén felállíttattak Vezetőiknek mindenekelőtt arra kell törekedniük, hogy a theologiai félműveltségnek, valamely hamis külön állástudatnak és a lelki gőgnek az intézeti képzéssel egybekötött veszélyét növendékeikkel már jó előre kikerültessék. Egy ilyen intézet elvégezéséről szóló bizonyítvány magában véve ne tekintessék arra nézve elégnek, hogy birtokosát az evangélistái tevékenység gyakorlására, mint alkalmas egyént, törvényesítse, vagy hogy neki evangélista nevet adjon. 12. A hol az evangelizációt valamelyik gyülekezetben berendezik, a rendszeresen beállított lelkészi hivatal és a gyülekezeti orgánumok kötelessége leend az egész egyházi gyülekezeti életnek őket megillető felügyeletét azon is kiterjeszteni. Ezen felügyelet gyakorlásánál a lelkészi hivatalra tartozó lelki -gondozásba való minden beavatkozást határozottan vissza kell utasítani. 13. Az evangélistái működés elé álló nagy követelmények és az azt fenyegető nagy kísértések mellett kívánatos, hogy azt rendszerint ne valamely állandó hivatal, hanem átmeneti feladatok végezésének formájában gyakorolják. Az olyan lelkészeknek, kik ezen munka végezésére meghivatnak, rendes lelkészi állomásukra való visszatérésük által mindújra új erőt és tapasztalatokat kell gyüjteniök. Az olyan nem-lelkész, ki rendes polgári hivatássalnem bírván, csak alkalmilag végez evangélista-munkát, a rendes hivatás szükséges és szilárd talaját valamely egyházközség keresztyén szereteti munkájának szolgálatában, vagy valamely belmissziói munkában találhatja föl legjobban a maga részére. 14. Nem tévesztendő össze az evangelizációval, ha nincs ezzel együtt a rendes lelkészi hivatal hatásának kiegészítésére szolgál is, az Istenige kisegítő osztogatása a magánházakban, a betegek ágyainál, a keresztyén egyletekben, valamint a bibliai órákon és az épülés végett összejött gyülekezetekben, a mint az egyes gyülekezetekben a hivő körök egybegyűjtésére és erősítésére kívánatos és sok tekintetben szükséges is. 15. Ezen tevékenység természetesen csatlakozik egyszersmind a keresztyéni szereteti tevékenységnek a gyülekezetben gyakorolt minden hivatásához (pl. a városi misszionáriusnak, a gyülekezeti diakónusoknak, a munkás-otthonok, a menházak házi atyáinak stb. munkájához), valamint az iskola-tanító teendőihez is. Csakhogy azt, a maga saját hivatása mellett, minden szellemileg érett gyülekezeti tag is folytathatja. 16. A belmisszió ezen tevékenységének is, mint az egyházi gyülekezeti élet egészséges nyilatkozatának abban kell jelentkeznie, hogy a lelkészi hivatalhoz lehetőleg csatlakozzék. Berlin, 1889. július 30. A belmissziói Központi választmány nevében: Dr. Weisz. (Folyt, köv.) Csiky Lajos. BELFÖLD. A nagybányai egyházmegye közgyűlése. A nagybányai evang. ref. egyházmegye nyári közgyűlését augusztus 27-ik napján Sárköz-Újlakon tartotta Bencsik István esperes és gróf Dégenfeld Sándor egyházmegyei gondnok elnöklete alatt. Az esperesi jelentés felolvasása után Gergely Károly egyházmegyei főjegyző olvasta fel gr. Dégenfeld Sándor gondnok alapító levelét, ki ezer forintot fizetett be az egyházmegye közpénztárába millenniumi alapítvány címén, oly feltétel alatt, miszerint annak évi kamata a nagybányai reform, egyházmegye csekély népességű, kis egyházai közterheinek fedezésére fordíttassék. A közgyűlés éljenzéssel fogadta s a főjegyző pedig lelkes szavakban köszönte meg a nemes gróf újabb áldozatkészségét. Nagy vitára adott alkalmat a közgyűlés több tagjai által beadott azon indítvány, miszerint az egyházmegye ne Nagy-Bányán, az egyházmegyének épen végpontján, hanem a központon, Szatmáron tartsa közgyűléseit. A közgyűlés abban állapodott meg, hogy e kérdést az egyes egyházak szavazata döntse el. Egyházkerületi képviselőül a következő három évre egyházi részről Gergely Károly főjegyző, világi részről Torday Imre tanácsbiró választatott el. A misztótfalusi, nemzetiségi szempontból igen fontos leányegyháznak anyásítása engedélyeztetett, annyival is inkább, mivel az iskola államosíttatván, felekezetünknek jelenleg sem papja, sem tanítója nincs e végponton. Megbotránkozással vette tudomásul a közgyűlés Böszörményi Zsigmond tanácsbiró azon jelentését, miszerint a józsefházi lelkész és gondnok hazulról eltávozott, a midőn az általuk templomalapra az egész országban gyűjtött pénz számadásainak megvizsgálására megjelent a küldöttség. Midőn más határnapot tűzött ki a küldöttség, a gondnok megírta, hogy ne is jöjjenek őszig, mert otthon nem találják. Az egyházmegyei ügyész indítványára kimondadott, hogy ha a küldöttség az egyházban ismét megjelenvén a pénz elsikkasztásának jő nyomára, az esetben a lelkész és gondnok a világi törvényszék elé állíttatik.