Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-26 / 4. szám

tiv, ez a reális eszme, mely visszaszorítja az előbbit, miután magába olvasztotta az igenleges eszme egy részét.* (11—12. 1.) »Minden gondolkodó, ha végig pillant az idők árjának képén, rögtön helyesnek fogja találni az idealismus és realismus s a harcukból származó ideal-realismus főjellemvonásait. Egyszerre mutatkoznak az emberi élet minden terén, tehát a vallás és erkölcs, a nyelv, irodalom és művészet, a jogi, állami és családi élet, meg a gazdaság, ipar és kereskedelem terén.* (19. 1.) íme, ez rövid vonásaiban a Bodnár »fölfedezése«, melyet néhány év óta időszaki sajtóban, kathedrán, röpiratokban és tudományos könyvekben bámulatos szívóssággal hirdet. Ezt az »új törvény,*-t alkalmazza Rodnár »A magyar irodalom története* című művében, melyből immár kétharmadrész megjelent; ezt fejtegeti «Szellemi haladásunk törvénye* című könyvecskéjében; erre gyűjtött össze tömérdek adatot abban a munkájában, mely »Példák az erkölcsi törvény magyarázatára* címet visel; ezt magyarázza ismételten »Az eszme-erő magyarázata* című művében s ezt tanítja »A tudomány bukása* című mult évi röpiratában, melyet nyilt levél alakjában a »tudomány tönkjé«-t hirdető Brunetiére francia tudóshoz intézett. >Az erkölcsi világ« is ennek az eszmének részletesebb kifejtése, az erkölcsi világ jelenségei és tényeire alkalmazva. E vaskos könyvben az 1894/95-ik évben írt dolgozatait gyűjtötte össze. Előszavában reményét fejezi ki az iránt, hogy a ki a könyvét elolvassa, világos fogalmat alkothat magának az erkölcsi világ törvényéről. De hogy ezt elhigyje, hogy meggyőződjék felőle az ember, arra szerző szerint több is kell, mint lapos reális gondolkodás, mely 15—20 év óta uralkodik a bölcsészet, a történetírás, az összes természeti tudományok terén. Ez a realismus mint »léhaság és nyájasság, mint hazudozás és zsebelés, mint érzékiség és szórakozás széttépte a társadalom erkölcsi kötelékeit, ledöntötte az egyetemesség szobrait és az individuum, a hitvány egyed kitömött bábjait helyezte az oltárra, melyen azelőtt istenek állottak*. De szerző bízik az ideális eszmék erejében, hangosan hirdeti a realismus haldoklását, s határozottan kifejezi a következő megg-yőződését: »Most tűnőben vannak ez időszak (a realismus) csillagai, egy égi nap kezdi első sugarait vetni a íöldre, s újra földerül az isteninek, az erénynek, a becsület-és tisztességnek fenséges világa. Kiszélesedik az ember látköre, megnemesül érzése, gondolkodása, fogékony lesz a vallás és bölcsészet nagy igazságainak megismerésére, mert az aprózás, a szétválasztás, megkülönböztetés helyett tudunk összefoglalni, lesz érzékünk az eszmék magasztos egységéhez*. Ebben a szellemben van írva »Az erkölcsi világ*, mely az idealismus, realismus és ideal-realismus hármas hullámverésén vezeti át s magyarázza meg az erkölcsi élet főbb jelenségeit: a világtörténetet, a politikát, a valláserkölcsi életet, a jellemet, a pessimismust és mysticismust, a szerelmet, az oktatást és nevelést, az ipart és gazdaságot, a nyelvet, irályt és irodalmat, a költészetet és a többi művészetet, a bölcsészetet és az Apponyi aesthetikáját, az idealismus megjelenését és Blaha Lujza színművészetét, Balfour angol miniszter államférfi theologiai művét (»The foundation of belief*) és Brunetiére merész vészjóslatát a »tudomány csődje* felől. Mindeme kérdéseket külön fejezetekben behatólag, részletesen, de egyszersmind a saját »felfedezése* értelmében eléggé iránvzatosan taglalja a tudós és nemes törekvésű szerző. Mi a szerző állítólagos felfedezésében nem hiszünk, az »eszmeerők* ama hármas ritmusú, hármas tempójú hatását egyszerűen chablon-nak, a szavakkal való játszásnak tartjuk. Mert összeszedni a történelem folyamából vagy a jelenkor eseményeiből néhány hasonló, egynemű jelenséget s azokat idealismus, néhány ellentétes tüneményt s ezeket realismus, a kétféle eszmeáram összeütközését meg ideal-realismusnak nevezni: ez bizony teljességgel nem vall se szellemes, se philosophusi elmére. Szavakkal való játék, chablon az egész. De van »Az erkölcsi világ*-ban. valamint Bodnár evvel rokon műveiben egy alapérzés, egy mélyebb sejtelem, mely komoly figyelemre méltó. S ez a természetfelettiben való hit, melyet szerző »eszme-erő«-nek nevez, melynek szerző az emberi lélekre, a családra, az államra, a tudományra stb. döntő befolyást, ellenállhatatlan hatást tulajdonít. Ezt a láthatatlan, de hatásaiban mindenütt tapasztalható »eszményiség«-et csak kutassa, csak keresse, csak szeresse tovább Bodnár úr. Majd meg fogja látni előbb-utóbb, hogy az az eszmék-eszméje, az erők-ereje, az örökké élő istenség. Ezt a fölemelő, nemesítő Isten-keresést látjuk mi Bodnár tanár csudálatos műveiben, ezt legközelebbről »Az erkölcsi világ «-ában is, melynek minden sorából az »ismeretlen Isten« utáni sóvárgás, az a léleksorvasztó epekedés érzik ki, mely az igazságkereső őszinte lelkek sajátsága. Tanácsunk az, hogy Isten-kereső nagy munkájában majd ha kimeríti a véges kútfőket, majd ha kimerül a »lumen naturae«, »históriáé* és »philosophiae* kutatásában: vegye kezébe szerző az örök bölcseség és örök világosság kútforrását, vegye elő a kijelentés könyvét, s akkor azt >a mi után eped, ott eléri*. Se. F. BELFÖLD. Adalékul a budai lelkészválasztáshoz. Nyilt levél nagytiszteletü dr. Kecskeméthy István úrnak, volt budai ref. h. lelkipásztornak, most ev. ref. theologiai tanárnak Kolozsváron. Budapest, 1896. január 16. Szeretett barátunk! Mielőtt mi budai hívek, a kik a budai ref. egyház körül több éven át h. lelkészi minőségben szerzett érdemeid alapján, tehát tárgyilagos egyházi szempontból téged óhajtottunk rendes lelkészünknek, a hívek aláírásainak gyűjtésére a te neved alatt megindultunk, megkérdeztük tőled: