Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-09-06 / 36. szám

TÁRCA, A hatodik presbiteriánus kongresszus. Nem kizárólagosan a presbyterianusok, hanem a presbyterianus rendszerű református egyházak Általános Szövetségének kongresszusáról van szó, mely jún. 17—26. Glasgowban, Skóciában ülésezett, s ez alkalommal kimutatott jelentősége mindenesetre méltánylást érdemel. A szövetség nem magánszemélyek szövetkezete egyházi célok előmozdítása végett, mint az Evangeliumi Szövetség, legkevésbbé pedig pártemberek szövetkezete pártérdekek előmozdítására az egyházi élet terén, hanem — és épen ebben rejlik fontossága —egyházak egyesülése kölcsönös támogatás céljából mindazon feladatokban, melyeket a Jézus Krisztus egyházainak teljesíteniük kell. S ha a szövetkezet csak a presbyterianus egyházakra szorítkozik, úgy ez a ref. felekezetű püspöki egyházra való ellentétre vonatkozik, mely az egyesülésből önmaga vonta ki magát püspöki igényei és doktrínái miatt. Különben a szövetkezet az összes ref. alapon álló egyházakat kész felölelni, tekintet nélkül az eltérésre, melyek közöttük feltűnnek, a mint pl. magába foglalia mind a három nagy egyházközösséget, melyre Skócia református egyháza vált, s a skót egyháztól több tekintetben eltérő Cumberland-zsinat az Egyesült-Államokban épen úgy tagja a szövetségnek, mint Észak-Amerikának a westminsteri katechismushoz ragaszkodó egyházai, és a heidelbergi káté hívei szintúgy, mint a westminsteriek, meg Walesnek némileg methodista érzelmű kálvinistái. Annyira, hogy az önállóan fennálló 85 egyháztestület közül a szövetség magába foglal 70-et, s kiterjeszkedik az egész világra s az összes nemzetiségekre. Ez az idei kongresszuson ismét fényesen nyilvánult. Valóban fenséges és lélekemelő érzés volt itt együtt lenni vallásunknak az egész világ nemzetei és népei által küldött követeivel. Ott ültek az európai szárazföld és az angol királyság képviselői mellett Észak-Amerika, Afrika. India, Ceylon, China, Japán, Ausztrália, Uj-Zeeland és a világ mindazon tájainak képviselői, a hol református egyházak vannak. Számra nézve 350-en voltak, lelkészek és elöljárók, egyházak által választva és kiküldve, mind egyek az Úrban és Idvezítőben és mind a közös alapon állva, az apostolok és próféták szavain. Úgy, hogy méltán mondható, a református egyház önmagában oly egységes, mint a világ bármely más egyházi közössége, de nem a lelkiismereti szabadság elnyomása és valamely sacrificium intellectus által, hanem úgy, hogy épen a meggyőződés eme jogát tiszteli, védi és egyik egyház sem kivánja, hogy a többiek az ő alakiságait kövessék. Azt mindig újra és újra ismételték s s többek között a főtitkár, dr. Mathews mindjárt az első ülésen hangsúlyozta, hogy a szövetkezetben nincs arról szó, lelkiismereti nyomást gyakorolni az egyik vagy másik egyházra, vagy törvénvhozólag az egyes egyházi testületek ügyeibe beavatkozni, hanem a szövetkezet igenis a szeretet köteléke kiván lenni, mely mindnyáját közös kézszorításra egymáshoz fűzze, s a mit a kongresszus tárgyal vagy határoz, csak önkéntes elfogadásra ajánltatik fel. S a mi minden tárgyaláson előtérbe lépett, az azon szilárd elhatározás volt: a közös üdvkincsekért, melyeknek a református egyházak, mint az Úr adományának örvendenek, közösen helyt is állani bárki ellen, nevezetesen pedig azon üzelmek ellen, melynek céljok az Isten egyházát ismét az emberek egyikének alávetni, ki magáról ugyan állítja, hogy a Jézus Krisztus helytartója volna, de azt soha be nem bizonyította. S ki a kongresszus tanácskozásait végig hallgatta, mindenesetre megérezte, hogy itt egy erős, az Úr Krisztus szellemében erős vár áll, a melyen az evangeliumi keresztyénség ellenségei végtére mégis beverik a fejüket. Június 17-én volt a megnyitás napja. D. e. 10 óra felé a képviselők a Barony-templomban gyülekeztek, ugyanott megjelentek teljes díszben az egyetem képviselői s a városi elöljáróság, innen aztán hosszú menetben, melynek élén városi díszőrök léptek, kivonultak a székesegyházba, hol a megnyitó istentisztelet volt megtartandó. E templom ugyanazon a helyen áll, hol másfélezer év előtt az itteni vidéki térítője, Kentigern, szerény kápolnáját emelte, s hol azóta mindig keresztyén istentiszteletet tartottak. Most nagy, hatalmas épület áll itt, mely a székesegyház nevét viseli, s melyen kívül ugyan még 275 ref. templom áll a városban (800,000 lélek), azonban másfél ezer éves keresztyén élet és küzdelem emléke épen e helyet lengte körül, hol az egész föld református egyházainak követei annak az egyetlennek szava köré sereglettek, kihez tartozni egyetlen vigaszunk életben s halálban. Itt ülnek egymás mellett a közelből és távolból érkezettek, kik mind egyetlen Úrban keresik éltüket, egyetlen hit boldogítja s egyetlen remény biztatja őket közös hivatásukban. A formosai misszió-templom küldöttétől nem messze egy lelkész Richmondból a Virginia szigetén. Amott dr. Good (ki nemrég Budapesten előadást tartott) köszönt felém, a ki Pennsylvániából jött ide, s egy paddal távolabb ül dr. Valentine, egy orvosi misszióiskola elöljárója Agrában, fent az indiai magas hegyek kőzött, s így tovább a legkülönbözőbb népek és országok. S mily megható volt, midőn mind az Isten népének ős dalait énekelték, már az ószövetségben elhangzottakat, Dávid zsoltárait, melyek bizonyára Urunk ajkain is megcsendültek! S mily öröm volt a glasgowi tiszteletteljes dr. Marshall Lángtól hallani az evangelium prédikálását arról, a ki az Isten községének egyedüli lelke, kiben minden igazság és minden kegyelem megtestesült, az Úr Jézus Krisztusról. A prédikáció tartalma a következő volt: A megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus, egyedüli közvetítő Isten és emberek között s az Isten községének egyedüli lelke, kihez az egész község mindegyik tagja által hozzá van fűzve, hogy szent szelleme által megvilágosíttassék és vezettessék. Ez nyilvános visszautasítása volt bármely oldalról jövő igyekezetnek, betolakodni az Úr és hívei közé, sőt világos és remélhetőleg megértett felelet annak, a ki az evangeliumi keresztyénséget nemrég ismét meghívta, hogy hódoljanak meg előtte, mint az előtt, kit a Jézus Krisztus a keresztyénség fejévé avatott! Legalább a gyűlés megértette a prédikációt, a tanácskozáson annak visszhangja volt úgyszólván az alaphang, s meglátszott az elhatározás ereje, teljes komolysággal követni azt az intést, mely ezen oly sok becses emlék által megszentelt helyen felhangzott. Az ünnep befejezése és fénypontja volt az úrvacsora kiosztása, melyben a képviselőkkel együtt a városi közönség is részt vett. A mit Pál apostol jövendölt, hogy minden ajak dicsérje az Urat, azt itt beteljesülve látták. Ott voltak mind az Úr asztala körül, vigasztalódva az áldozaton, mit az Úr Jézus Krisztus a keresztfán hozott, a mely örök érvényességű és megtisztít a bűntől mindenkit, bármely nyelvet beszélje, vagy tartozzék bármely néphez. Egy lélekkel elismerték, hogy a világon nincs más Úr és Idvezítő, egyedül az, ki mindnyájunkért meghalt! Óh, itt kitágult a szív, kivezettettünk felekezetiségünk, sőt — szívesen elismerem — nemzetiségünk szűk korlátai mögül, megnyílt előttünk a világ messzi képe, és lelki szemeim előtt elvonultak a világ népei, a mint mindnyájan annak az egynek szolgái, ki a mi békességünk; s ekkor