Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-09-06 / 36. szám

az egész emberiségre kiterjed. De vessünk egy pillantást a természettudós ajánlotta nemesítő eljárásra, vájjon biztat-e az sikerrel ? Ebbeli kétségünket nem titkolhatjuk el. Úgy vélekedünk, hogy az általa ajánlott kiválasztási módszer alkalmazása a testi kiválóságok propagálására nagyon eredményes lehet. És tagadhatatlan dolog, hogy kívánatos volna, ha minden egyén testileg is tökéletes volna. Ha mindenki ép, erős, egészséges volna. Ha érzékeink, szerveink teljesen hibátlanul működnének. S azt hiszszük, ha bűneink, balgaságaink kedvesbednek, ha az emberek okosabb életmódot folytatnak: a testi épség dolgában is örvendetes javulás álland be. Ámde, az ember tökélyesbüléséről beszélve, első sorban is nem a testre, hanem az erkölcsi, jellembeli nemesedésre gondolunk. Azt is szívesen concedáljuk, hogy a természeti kiválasztás ez érdemben is sokat tehet. Ismerjük az öröklés törvényét. Elismerjük, hogy »az alma nem messze esik fájától«. De arra is tudunk sok példát: »ha pedig messze esik, nagyon is messze esik*. Sok derék szülőknek volt hitvány fiúk s megfordítva, sok aljas és hitvány szülőknek kiváló, derék gyermeke. Mert az erkölcsi emberre nézve az öröklésen kívül a környezet is nagy befolyással van. A környezet továbbfejlesztheti, el is törölheti az öröklött tulajdonságokat, hajlamokat. Már most az a kérdés: a mesterséges kiválasztás alkalmazása mellett, kiszemeltjeinek miféle környezetről gondoskodik a természettudós? Mert a magasabb erkölcsi niveaut a be nem válók eltávolításával fentartani nem lehet. Lám a keresztyén egyházak is a kiválasztás elvét követik, a mennyiben azok a rokonlelkű, hasonló gondolkodású egyének önlcénytes csatlakozására alapítvák. És előnyben is vannak, mivel a keresztyén nevelésben a kellő környezetről gondoskodnak : mégis a haladás nagyon lassú. Sokszor a stagnálás, sokszor a visszaesés jelei mutatkoznak bennök. Mert, hogy az ember jóakaratú, önzetlen, feltétlenül becsületes, szeretetteljes legyen, oda a természeti es mesterséges kiválasztásnál nagyobb dolog — újjászületés kívántatik. Kicsinyeskedésnek tetszhetik ugyan, de fel kell tennünk azt a kérdést is: föltéve, hogy a mesterséges kiválasztás következetes alkalmazásával csakugyan keletkeznék, számos évtizedek hosszú során át, egy »megfelelő ember-anyag*, miként biztosíttatik ezeknek a föld? mi lesz a többi emberekkel ? Vájjon kiirtatnak-e ? Mert e két faj között az összeütközés elkerülhetetlen leend. Nagy szerencse lesz, arra a békés emberfajra, ha a magára hagyott, elvadult tömeg idő előtt ki nem pusztítja őket. Ha pedig szellemi és erkölcsi fölényükkel ők lesznek a győztesek, félő, hogy a nagy és heves küzdelemben ők is elvadulnak s annyi évtized fáradsága, gondja kárba vész! Az az eszményi társadalom, a melynek tagjai »vidám lelkületűek, jó akaratúak, feltétlenül becsületesek, a melyben senki sem tolja előre a maga érdekeit, a melyben mindenki külső kényszer nélkül is megteszi azt, a mit az általános egyenletes és egyforma jólét érdekében tennie kell*, a keresztyén társadalom eszménye is. Megvalósulva ez lenne az Isten országa. S hiszszük is, hogy egykor megvalósuland. És e megvalósulásnak egyetlen egy helyes útja és módja van, az, a mit Isten mutatott ki, a követendő eszménykép adásával. Tudósunk csak a természettudományi adatokból alkotott eszményképet, kívánatos mintaképet és már az ideál is serkentőleg, buzdítólag hat reá. Emberi természetünkben gyökerezik az ideál után való vágyakozás. Az ide irányult törekvés leghatalmasabb emeltyűje a tökéletesedésnek. De csak akkor lesz igazán eredményes, ha az ideál valóság. Ami »kívánatos mintaképünk* nem képzeletbeli alak, hanem valóság, aki azért adatott nékünk, hogy hozzá hasonlók lenni igyekezzünk. A mi mintaképünk, nemcsak követeli, hogy igazak legyünk: de ő maga is igaz vala. Álnokság nem találtatott az ö szájában. Nemcsak arra intett minket, hogy egymást szeressük : hanem maga volt a megtestesült szeretet, jóakarat, irgalom és könyörület. Szive lelke tiszta volt: nem tudott rá bizonyítani senki bűnt, hitványságot. Derült, szelíd és alázatos volt. Az embert szerette, de abüut utálta és ostorozta, a hol találta, a nagyokban ép úgy, mint a a kicsinyekben. E mi mintaképünk, nem kiszínezett ábrándkép, vagy elmosódó ködalak, a ki bizonytalan hangon bíztat előre, hanem élő valóság, a ki ösztönzőleg mondhatja : jertek utánam. A ki csakugyan példát mutatott minékünk. A mi ideálunknak épen ebben rejlik a nagy hódító ereje, mert megmutatta, hogy az ember mire képes és egyszersmind biztosítékot adott arra nézve, hogy a nemes törekvés, e világgal való küzdelem nem hiábavaló, nem meddő harc. Igen helyesen és találóan mondja egy híres író, hogy a keresztyénség isteni eredete mellett legjobb bizonyság. hogy az emberek jó részében heves ellenzésre talál. És ez igen természetes, mivel az isteni dolgok megértése és megismerése az értelmen kívül, főleg a szív állapotától függ. Az Isten működése oly egyszerű, hogy a róla alkotott kép a legtöbb embert nem elégíti ki. Egyiket nem elégíti ki, mivel a nagyon bonyolult és csodálatos úton sóvárog, a másikat sem, a ki a csodásnak elvi ellensége ugyan, de azért igen csekélyli ezt az egyszerűséget. Innét származott az a két irányzat, melyek homlokegyenest ellenkezőknek látszanak, de a melyek megegyeznek abban, hogy az evangéliumot gyengének, erőtelennek tartják. E két irányzat megegyez abban is, hogy rossz hírbe és gyanúba hozza az evaegeliumot. Egyike ezeknek a hierarchismus, mely emberi tekintélylyel akarja támogatni, gyámolítani az istenit. Oly gyarló elemeket, emberi rendeléseket kever bele, hogy az isteni rendelés sokszor hatálytalanná válik miattuk. A másik irányzat, a rationalismus, ez meg minden tekintélynek ellensége. Látszólag abból a tiszteletreméltó szándékból származik, hogy a vallást összeegyeztesse a tudománynyal. Mintha nem örök érvényű volna az az igazság, hogy az új élet szerzője a Krisztus. Hogy csak egyedül Ő általa lehet az Atyához jutni. De rendesen sivár pusztaságra jut ez az elbizakodott irány. Míg az első irány következetesen halad útján, elzárva maga elől a visszatérés lehetőségét, az utóbbi meg időnként más más alakba öltözve s nagy hévvel intézi támadásait. De mindkettő önmagát emészti föl. Ám hadd küzdjenek e különböző irányok. Hisz létjogosultságukat az adja meg, hogy e küzdelmek visznek el az igazság megismerésére. Mi hiszszük. hogy valamint a filozófiában, úgy a theologiában sincs oly nézet, melyet már előbb valaki, talán más formában, ne hirdetett volna. Mindezek a tiszta evangeliumi irányt csak ideiglenesen bírták elnyomni, megfelemlíteni. Épen ezért hiszszük, hogy az igazság után szomjúhozó lélek, a mint az igazság szétszórt sugarait összegyűjti, mindig közelebb és közelebb jut az élet és igazság központi forrásához. Hiszszük, hogy a mint ismereteink bővülnek, a tanultak és tanulatlanok egyaránt meg fognak győződni az evangelium igazságáról. El fogják ismerni, hogy nincs más út a tökéletesedés felé, mint a melyet ez jelöl ki. Csizmadia Lajos.