Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-30 / 35. szám

hitünk alaptételeinek, rokonságának, semmi jel sem látszik arra mutatni, hogy e különböző felekezetek egyesülni akarnának. Az igaz, hogy a mohamedanismus és hinduság között is vannak felekezetek s a mobammedánok között a keresztyénség felekezetei nem keltenek megbotránkozást. De ha e felekezetek között nincs az összekötő kapocs a szentírásokban, a mire támaszkodunk, akkor a pogányok bátran fordulhatnának ellenünk és mondhatnák: »jó, ti köztetek nemcsak felekezetek vannak, hanem ti nektek nincsen szent iratotok, a melyre hivatkozhatnátok, s hogy az alatt, mint zászló alatt tömörülhetnétek.« Most azonban megvannak akadályozva, hogy ezt tehessék. Vannak szent irataink, a mire mindnyájan támaszkodhatunk és az eredmény bámulatos haladás. A keresztyénség nincs visszatartva, mint bizonyára leendett bármely módon. Mi hát az eredmény? Az eredmény az, hogy azon férfiak, kik idegen földeken fáradoznak hittérítői működésükben és abban, hogy a világot keresztyén szellemben civilizálják, egymással szoros összeköttetésben működnek, mert egy közös Mindenhatót imádnak, s van elismert zászlajuk a szent iratokban, a mikre mindig hivatkozhatnak. Lehetséges-e az, hogy húsz férfiú tanulmányozhassa együtt a bibliát, együtt fordítsa le és hogy ne érezze az érdekazonosságot és ne tudja, hogy a testté lett igét képviseli? S ha hozzáteszszük, hogy azok nemcsak a bibliához, hanem az egy Istenhez is hívek, azt mondom, legyen bár különbség akár a szervezetben, akár épen a hitcikkben magában, érezbe'ő az egység hatalmas köteléke a bibliában. És ha tovább fejtegetjük azt látjuk, hogy egység igazi fentartója nem annyira a biblia, mint a mi urunk Jézus Krisztus személye, az élő ige. Bár különféle felekezetekhez tartozzanak is, legyen közöttük bár véleménykülönbség, de ezen bámulatraméltó kapocs által az összes pogánysággal szemben csodálatosan összetartatnak. Midőn Benaresbe mentem, mindenekfelett egy kitűnő congregationalista hittérítő Mr. Sherring (kinek a protestáns missziók Indiában cimű műve eléggé ismert) győzött meg a felől. ő megszokta látogatni a kalkuttai püspököt, s én kénytelen voltam érezni, micsoda csodás hatalom az egységnek e kapcsa a pogányság szemében. Ha ez így van, akkor nekünk idehaza, kik a brit és külföldi bibliatársasághoz tartozunk, és annak érdekében működünk New-Castleban, bizonyára éreznünk kell, hogy a társaság valóban nagyon előmozdította a közös érzés megszilárdítása által az egység gyümölcsöző hatalmát. így a biblia képviseli az egység valódi kapcsát. Bármennyire térjünk el egymástól, mi keresztyének, egyek vagyunk az Úrnak irott igéjében, mely mint zászló együvé gyűjt bennünket s azt nekünk minden tőlünk telhető erővel terjeszteni kell a világ nemzetei között. Érezem ennek következtében, hogy, míg azon egyház papjaihoz szólok, a melynek püspöke vagyok, a tekintély bizonyos emelkedettségével beszélek, s a tapasztalat emelkedettségével, a mivel sok mások nem szólhatnak, a kik nem látták a missziói tért és azon rendkívüli munkásságot, melyet ezen társaság kifejt, s ezért, én bármikor tehetem, a társaság igényeinek mindég szószólója leszek. Elmondhatom, hogy a brit és külföldi biblia-társaságot Oroszországban is szívesen látták az orosz egyház főnökei. A társaság legutóbbi közleménye megmutatta az Oroszországban forgalomba hozott bibliamásolatok számát és ezek az orlhodox orosz egyház jóakaratával terjesztettek. Ez fontos tény. Ne feledjük el, hogy a társaság a bibliát magyarázó jegyzetek nélkül terjeszti. Ha hozzá csatolná, úgy a vélemények különbségét keltené föl. Tehát magyarázó jegyzetek nélkül terjeszti. Az angol ép úgy, mint a többi egyház elláthatja a magáéit, de a közös szövegben mindnyájan megegyezünk. Legyen hát ez a zászló, melyre hivatkozhatunk. Azért nem tudom megfogni, mért mulasztják el akár az angol, akár más egyházak lelkészei segélyezni a társaságot. (Hát mi mikor alapítunk már bibliatársaságot? Szerk.) Jól esik elmondanom, hogy az angol egyház sok papja, kik nem sokat törődtek ezen munkával ezelőtt, erősen támogatják a társaságot. Érezem, hogy mi még a tennivalónk. Ezt a megáldott könyvet mindinkább valódi táplálékává kell tenni életünknek. Minden háznál legyen egy biblia s olvasgassuk azt naponkint. En sohasem tartok beszédet konfirmációknál a nélkül, hogy ne igyekezném azokat — a kiket konfirmálok — arra utasítani, hogy naponként olvassanak egy pár verset a bibliából. Midőn én gyermek voltam, egy unokatestvérem, a ki inkább testvérem volt, mint unokatestvérem, ki később igen kitűnő katonatiszt lett, mondá: »egyezzünk meg abban, hogy mindennap elolvasunk egy pici kis részt a bibliából«. »Helyes* mondám én. Nem gondolom, hogy akár én, akár unokatestvérem is elengedtünk volna csak egy napot is, a nélkül, hogy közös határozatunkat végre ne hajtottuk volna. Én csak azt mondom, hacsak egy kis részt olvasnának is el az emberek a bibliából, nem kellene tovább érvelnünk annak szükségességéről, hogy a bibliatársaságot segélyezzék. Éreznék, mily jól esett ez az ő leiköknek s óhajtanák másoknak is ugyanazon boldogságot. Köszönöm az ezen este irántam mutatott szives jóindulatot. Érzem a nagy felelősséget. Nagy örömmel látom azt, hogy szívesen fogadnak nemcsak az angol egyház, hanem más keresztyén felekezetek tagjai is. Tudom és érzem, hogy van köztünk egy közös kapocs, habár másmás úton járunk. Én részemről testvéri szeretettel viseltetem minden keresztyén iránt. Hogy összeegyeztessük hitcikkeinket, épen nem szükséges ez arra, hogy tökéletesek legyünk és testvéri érzéssel viseltessünk a többi felekezetek keresztyénjei iránt. Nem sokat tarlók arról az emberről, a ki nem tud lelkesülni. Emlékszem még rá, hogy Oxfordshireben mint ifjú lelkész találkozván egy fiatal emberrel, kérdém tőle a beszélgetés folyamán, jár-e templomba. »Nem — mondá — én methodista vagyok, de nem törődöm egyházammal*. És én ezt mondám: »Ne gondolja, hogy énnekem tetszik az, hogy ön csupán névleges methodista, ha ön igazán azt hiszi, hogy helyes dolog methodistának lenni, legyen ön tökéletesen az és legyen ön elő tag. Az olyan fél-keresztyén nem sokat 70*