Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-23 / 34. szám

val köszöntelek, üdvözöllek Titeket most, midőn, mint a felső-szabolcsi ev. ref. egyházmegyének megválasztott, s Isten kegyelméből törvényesen beiktatott esperese szólhatok Hozzátok. Tudjátok kedves Atyámfiai, mily nagy csapás, mindnyájunkat megrendítő esemény, b. e. Lukács Ödön esperesünknek, az élete delén levő, munkabíró, nagytudományú és ékesen szóló esperesnek véletlen és váratlan bekövetkezett halála idézte elő ezen változást. Kevesen lehetnek köztünk, főleg az idősebbek között, a kik azt ne hittük volna, hogy a nagy testi és lelki erővel ékeskedő férfiú fog bennünket örök nyugvó helyünkre kisérni. Mi véges elméjű emberek így hittük. De az örök bölcseségü Isten másként intézkedett. Ő elment előre, s mi itt maradtunk könyezve, zokogó fájdalmunkkal, keserűségünkkel gyászolva a nagy veszteség felett, hordozni az élet terhét, védelmezni, munkálni az anyaszentegyház érdekét s imádkozva, hogy : »az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságoknak Atyja és minden vigasztalásnak Istene minket vigasztaljon minden háborúságunkban, hogy mi is vigasztalhassuk minden nyomorúságba esetteket azzal a vigasztalással, melylyel minket az Isten vigasztal« (II. Kor. I. 3, 4.). Óh nyugtasson, vigasztaljon meg minket is gyászoló testvéreit, vigasztalja meg gyámol nélkül maradt szeretteit is az isteni kegyelem. Neki pedig mutassa meg az ő irgalmasságát, kegyelmességét. Porai nyugodjanak békében, csendesen. Emlékezete legyen közöttünk áldott. Szeretett testvérek! Miután a presbyterium szavazata engemet jelölt ki s ültetett az üresen maradt esperesi székbe, első, kedves kötelességem, hogy ezen elhivattatásért, megtiszteltetésért hálás szívvel köszönetet mondjak a testvérek, az atyafiaknak, s azon Ígéretet teszem, hogy Istenben, lelkipásztortársaim, a t. tanító s elöljáró urak szeretetében, jóakaratában, támogatásában bízva, a munkát megkezdem s Isten segítségével, testi és lelki erőimtől telhetőleg híven, igazán, a törvények alapján folytatom! A mező, melyen együttesen kellend munkálkodnunk, nagy. A munka sok. Jézus és az ő előadásai, tanításai és ő utána az apostolok, az evangéliumokban és az apostolok írásaiban kijelölték a mezőt és a munkát, elénk állították a célt, mely felé futnunk kell. Egyházi törvényeink és rendtartásaink, presbyteri egyházszervezetünk körülírják a végzendőket is, a módokat is, de alig tudnók azokat mind részletezni! Egy szó mindent kifejez : Isten országának terjesztése, fejlesztése, megvalósítása a teendőnk, a kötelességünk. Elkövetni mindent, egészen az önfeláldozásig az emberiség boldogsága- és idvességeért, mint fejünk: a Jézus és az apostolok cselekedtek. Istenért, Egyházunkért, Hazánkért kell munkálkodnunk, s akkor az egész emberiség szent ügyét, fejlődését, művelődését, haladását előmozdítottuk. Ezen eszményi, magasztos szent hivatás és munkához az én erőm bizonyára gyarló, gyenge; de az Istent fogom kérni buzgó imáimban, esedezéseimben, lefektemben, felköltömben, hogy ő dicsőítse meg az ő erejét az én erőtlenségemben, és szerető szívvel, testvéri indulattal kérem a Ti támogatástokat kedves Atyámfiai. Igen! mert a valóságban is, a törvények szerint is, az esperes csak felügyelője, ellenőre a munkások seregének, a felügyelete, kormányzata alá tartozott egyházmegyének egyes egyházaiban, gyülekezeteiben szeretett testvéreim!. . . A mi egyházainknak, gyülekezeteinknek, egyházi törvényeink és szabályaink s a nagy Kálvin által megalkotott presbyteri egyházszervezet szerint autonómiájuk, önkormányzatuk van. Első sorban minden gyülekezet a saját maga által választott egyházi tisztviselők által, maga kormányozza magát, a gyülekezet által választott lelkipásztorral az élén. Felséges hivatás, dicső és igazi, Isten képére teremtett, szabad emberekhez egyedül illő kormányzási rendszer ... De igen nagy felelősséget is hárít, ez az önkormányzat a választottakra, a kormányzókra szeretett testvéreim! Az egyháznak feltétlen odaadó szeretete, az egyház ügyei, felvirágoztatásáért való önzetlen munkásság, kegyesség, isteni félelem, vallásosság, példás élet kívántatik meg az önkormányzat mellett az egyház vezetőitől, lelkészei, tanítói, gondnokai, presbyterei és minden elöljáróitól. És ha ezen Krisztusi, keresztyéni erények és nemes tulajdonok megvannak az elöljárókban, akkor egyházias, kegyes, vallásos, istenes, példás lesz a gyülekezetekben az egyesek és a családok élete is. s megelégedett és boldog leend az egyes és megelégedett, erényes, boldog lesz a család, virágzó lesz a gyülekezet élete, s ebben lesz elérve az istenországi élet e földön, az egyes gyülekezetekben, a mi célja egyházi életünk, ténykedésünk és munkásságunknak és ez által boldogítani fogjuk a mi rajongásig szeretett földi hazánkat s imádott magyar nemzetünket is Atyámfiai! Ennélfogva nemcsak a gyülekezet lelkipásztoraitól, hanem tanítóitól, minden elöljáróitól megkívánja az evangelium, hogy: »úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a menynyei Atyát« (Máté 5,16.), nemcsak a lelkipásztortól, hanem épen a kálvini egyházszervezet szerint, egyetemes papság elveinél fogva a tanítóktól és minden egyházi elöljáróktól megvárja Pál apostol, hogy: »mindenestől fogva mindenik magát például adja a gyülekezetnek* (Titus 2, 7.), mint a kik Péter apostol szerint: »az Isten seregének tüköréi* (I. Pét 5, 3.). Ezek után én, mint az Atyafiaknak ez idő szerint választottja s testvérök az Úrban, csak arra hivom föl az első alkalommal az egyes gyülekezetek elöljáróit, vezetőit, kormányzóit, hogy ezen apostoli intelmeket folyton szemeik előtt tartsák s kövessék; legyenek példák, tükörök a hitben, szeretetben, reménységben, megbocsátásban, a munkában, az anyaszentegyház javáért, Istennek dicsőségére. Legyenek főleg az elöljárók támogatói, buzgó követői, hü támaszai és társai a lelkipásztoroknak, minden az egyház és egyes hívek javát, boldogulását célzó törekvéseiben mert csak így épülhet az istenországi életnek eszköze a földi, a helyi anyaszentegyház; így virágozhat fel minden községben a gyülekezeti élet az egyetemes magyar ref. ker. egyház díszére és örömére s a hazának is boldogítására. Ennélfogva, főleg e mostani kissé nehezebb időkben, az elöljárók tanácsaikkal és példáikkal álljanak ott a tévedező, az ingadozó, a hitökben tántorgó egyháztagok mellett, hogy a Jézus Krisztus tudományától, az egyháztól el ne tántorodjanak, el ne idegenedjenek. A lelkésznek az ingadozókat bejelentsék, sőt a lelkész fölhívására és vezetése alatt készséggel csatlakozzanak mindenféle helyi valláserkölcsi szellemi vagy még az anyagi előnyöket célzó egyesületek és kisebb-nagyobb társulatok alakítására is. Tartsunk össze, mert ebben vagyon az erő, a mint bölcs Salamon mondja: »a hármas kötél nem hamar szakad el« (Pred. 4, 12.). Gondoljunk egyházunk zivataros századaira, az üldöztetés, elnyomatás gályarabság sötét napjaira, midőn vallásunkat, egyházunkat csak a rettenthetetlen bátorság, az Isten igazságában vetett hit és az összetartás s a kitartás mentette meg nemcsak magának az egyháznak dicsőségére, hanem a hazának is javára és az emberiség boldogítására. Ugyancsak az egyház elöljáróitól függ az ő buzgóságukon, jóakaratukon, példaadásukon fordul meg, hogy