Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-23 / 34. szám

az egyház tisztviselőinek, lelkészei és tanítóinak fizetések pontosan beszedessék és kiszolgáltassék, hogy így egész szívvel, lelkesedéssel és odaadással az egyház felvirágoztatására, az egyes hívek boldogítására, a gyermekek tanítás, nevelésére szentelhessék erejüket, idejöket és egyedül tanulmányaiknak élhessenek, melyből a gyülekezet tagjait szellemiekkel táplálhassák. A lelkész és az egyházi elöljárók ébersége, egyetértő munkássága s buzgólkodása által jó rendben tarthatók az Istenháza, a temploma, az iskolák, a papi s tanítói lakások, melyeknek rendben léte után ítéli meg nemcsak az illetékes egyházi felsőbbség, hanem akármely a községen átutazó idegen is az egyház elöljáróit, azok lelkesedését és buzgóságát, tevékenységét is. Ezért is óhajtom egyéb okokon kívül, hogy a gyülekezetek elöljárói az egyházi épületek rendben, tisztán tartására nagy gondot fordítsanak s a tisztántartást kisebb és nagyobb javításokat idejében eszközöljék, hogy e részben más felekezetűek megett háttérbe ne maradjunk! . . . Arra talán felesleges is nálunk magyar reformátusoknál fölhívni a presbyteriumok figyelmét, hogy az iskoláztatásra, a nevelésügyre kiváló gondot fordítsanak. A nevelésügy tanulmányaim s tevékenységeimnek mindig kiváló tárgya volt; a mi minden reform, kálvinista emberrel így volt mindig s így van ma is. Ezt indokolni is felesleges volna. Csak azt jegyzem meg, hogy annak oka, mikép az ország első tudományos testületében, az akadémiában és más tudományos testületekben olyan sok ref. ember szerepel s előkelő magas hivatalukban is oly sok kiváló reform, vallású ember van alkalmazva, aránylag több, mint más felekezetből és hogy még az egyes polgári községeknél is az elöljárók a ref. hitsorsosaink közül kerültek s kerülnek, s kívánatos, hogy jövőben is kerüljenek ki s valamint szellemi fölényünket, befolyásunkat eddig fentarthattuk s jövőre is fentarthassuk, ennek oka iskoláztatásunkban keresendő s jövőre is ez lehet az egyedüli eszköz a fölény megőrzéséhez! Bizonyára mi az egyházi élet terén eszményekért, ideálokért, valláserkölcsi, szellemi, hazafias, emberi magasztos célok eléréséért küzdünk, dolgozunk: Isten, vallás, egyház és hazáért! ,v Ezen küzdelem s munkában versenytársakkal találkozunk : a más felekezetű testvéreknél és az iskoláztatásra nézve az államnál is, hit- és polgári községeknél is. A verseny, ha nemes, az mindig üdvös. Minden felekezet Isten dicsőítését tűzte ki célul, csak az eszközökre nézve különbözünk; tehát bennök is, míg minket nem zavarnak és nem háborgatnak, ellenünk nem törnek testvéreinket szemléljük, s a mit tőlük várunk, azt velők szemben mi is megtegyük. Ezt kívánja a lelkiismereti, a szólásszabadság és a szabadvizsgálódás nagy elve, melyeknek mi szinte letéteményesei és szószólói, képviselői voltunk eddig, s mely elvekért dicsőült őseink nyugalmukat, vagyonukat, véröket és életöket feláldozták s a melyekben nyomdokaikon kell haladni nekünk is. Különösen kihat a verseny az iskola életére ! atyámfiai ! Fentartani itt is, mint egyházi téren, a positiókat, fejleszteni egyházi és iskolai életünket, intézményeinket, mint a szabadelvűség és hazaszeretet várait mindnyájunknak főkötelességünk ... De e téren a munka egy kissé meg van könnyítve, mivel az állam segélyünkre jön; hiszen látja, hogy ha valaki e széles, szép hazában, hát mi, magyar reformátusok az ő javát és boldogulását munkáltuk mindig s munkáljuk ma is. Reform, középiskoláink között már alig akad kettő, három, a mely igénybe ne vette volna az állam segélyét; de azért ref. jellegét megőrizte. Most rendre veszik igénybe a segélyt — szerintem helyesen — az elemi iskolák. ígérve van a segedelem, a tanítókon kívül a ref. egyház nyomorgó, de a hazaszeretetben senki emberfia által soha felül nem mult kálvinista lelkipásztoroknak is. Atyánkfiai! Egyházi hatóságunk őrködik, hogy e segélyek által autonomiánk csorbát ne szenvedjen. De hogy népünkön, híveinken is segítsünk, meg a nyomorgó lelkészek és tanítóinkon is, ezen segélyektől ne idegenkedjünk. Nagyon nehezen várják azt sokan, a kik már régen kiérdemelték, a lelkészek és tanítók! Hogy rajtuk segítve legyen, ha Isten megtart, én résen állok s fent és alant rajta leszek; de erre hívom föl a gyülekezetek őrállóit, hittestvéreinket, atyánkfiait is! Mivel azt tartom, hogy: méltó a munkás a maga jutalmára (Luk. 10, 7.) s bizony ma, főleg ma oda özönlenek az emberek, hol a munkát jobban jutalmazzák és a lelkészi, meg tanítói tisztes állásokat, a csekély fizetés miatt, mind kevesebben és kevesebben keresik fel. Tehát, ha másként nem segíthetünk, vegyük igénybe az államsegélyt, a mint én ezt esperesi beköszönő beszédemben bővebben is kifejtettem. Ezek mellett azonban munkánk és küzdelmünk célja eszközei mindig eszmények legyenek, a mint isteni, magasztos a hivatás, melyet az egyházi élet körében betölteni hivatva vagyunk már az által, mert lelkipásztorok s tanítók és egyházi tisztviselők vagyunk. Ilyen elvek, nézetek, eszmények, célok fognak engemet vezérelni és sarkalni esperesi működésemben szeretett hittestvéreim, kedves atyámfiai az Úrban! Ezen istenes munkához kérem én Isten segedelme mellett, testvéreim, lelkipásztortársaimnak, a t. tanító, gondnok és presbvter uraknak s minden egyházi elöljáróknak a támogatását, segédkezését s főleg kérem azt, hogy az autonom jogokkal s hatáskörrel bíró egyes gyülekezetekben igyekezzünk mindnyájan teljesíteni kötelességünket, hogy az esperes felügyelői, ellenőrzési munkája minél kellemesebb legyen, hogy elmondhassam az írás szavaival, mikép: »az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges* (Máté XI. 30.). Ilyen érzelmekkel és gondolatokkal köszöntöm ezen alkalommal, midőn esperesi minőségemben először van alkalmam és szerencsém szólani, az atyafiakat, az én testvéreimet és az Isten és az ev. ref. keresztyén anyaszentegyház építésének nagy munkájában társaimat s az fsten áldásáért esedezem lelkipásztortársaim, a tanítók, gondnokok, presbvterek, általán minden egyházi elöljárók munkásságára és a gyülekezetekre, az azokat alkotó ref. ker. családokra s az anyaszentegyháznak minden igaz tagjaira és kicsinyeire, elöljárói és közrenden levő tagokra, hogy szeretettel, egyetértéssel munkálván egyházunk javát, békés, fejlődő, virágzó egyházakat lássunk magunk körül s buzgóságtól és hálás érzelemtől dobogó kebellel mondhassuk el a nagy apostollal: annak, a ki egyedül bölcs Isten és a ki igazgat mindeneket, dicsőség a Jézus Krisztus által mindörökké. Ámen. E körlevél a presbyteriumok teljes ülésében felolvasandó és a körlevelek jegyzőkönyvébe maradandólag beillesztendő. Nagy-Kállóban, 1896. július 30-án. Teljes tisztelettel vagyok Görömbei Péter, felső-szabolcsi esperes.