Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-16 / 33. szám

Tanácskozásokat folytatnak a belmisszió összterületéről, vagy annak egyes ágairól, a városi misszióról, a diakonisszaügyről, az elbocsátott fegyencek gondozásáról s több effélékről Vesztfáliában, Würtembergben és másutt. A hesseni nagyhercegségben, valamit Würtembergben a dekanátusi zsinatok tanácskozási tárgyait igen gyakran a belmisszió területéről veszik. Egyes kerületi zsinatok saját belmissziói vállalatait sem szabad említetlenül hagyni. Ilyenek a munkáslegénybeszállók, az élelmezési állomások (Sziléziában és Hessenben), a nevelő egyletek (ugyancsak Sziléziában és Hessenben), diakonisszaállomás (Bajorországban), népkönyvtárak, ifjúsági könyvtárak, jó könyveket kolportáló egyletek (Vesztfália) létesítése. Különös tevékenység mutatkozik e tekintetben Sziléziában, hol a konzisztorium kötelességükké tette a lelkészeknek, hogy a tartományi zsinatokon a belmisszióról beadott jelentéseket a saját egyháztanácsi ülésein vegyék föl ismét tárgyalás alá. Bizonyára ez is a helyes út, mert a legtöbb esetben annak, hogy semmisem történik, abban keresendő az oka, mert a legtöbben nem tudják, hogy tulajdonképen mit kellene és mit is lehetne tenni. És ha kerületi vagy dekanátusi zsinatoknak, gyakran egyszerűen más tárgyak hiányában, legalább élőszóban keresztyén szereteti művekkel kell foglalkozniok, ez végre is tettekre fog vezetni, és a dolog természete itt is utat fog magának törni. Akkor aztán bizonyára a lelkész gyakorlati érzékétől és meleg szivétől függ minden. És tőle lehet és kell továbbá elvárni azt is, hogy gyülekezete azon tagjainak, kik munkálkodni akarnak, jó tanácsával segítségökre álljon és őket ilyen keresztyén szereteti munkához juttassa. Teljesen a németországi protestáns egyházak viszonyai köréből meríti aztán clr. Sell a második tételre vonatkozó további fejtegetéseit, de némely részben oly igen érdekesek azok, hogy egyes pontjai közlésétől nem tudok elállani. A lelkésznek — mondja dr. Sell — időről-időre kötelessége ajánlólag beszélni egyes, arra hivatottnak látszó emberek előtt a belmissziói sajátlagos élethivatásokról, a diakonisszák és diakonusok, a menházi, munkásgyarmati, asylumi tanítók és házi atyák, a városi misszionáriusok hivatásáról. Mindezen területeken sokkal nagyobb a kereslet, mint a kinálat. E mellett azokkal, kik ilyen szolgálatokra szentelik magukat, éreztetni kell, mennyire becsüljük őket, hogy e nagy keresztyéni munkájokra elszánták magokat; itt nagyon helyén való dolog elismerni azon heroikus elhatározást, melyre minden missziói hivatásnál különös nagy szükség van. És ezen elismerés ne abban álljon, hogy azt mondjuk ezen embereknek: »egyedül ti végezitek az Idvezítő munkáját*, hanem inkább ezt: »ti olyan módon szolgáltok az Idvezítőnek, a hogyan azt nem mindenki képes megtenni*. Nagy mértékben hiányzik a műveltebb körökhöz tartozó gyermekek neveléséből a respuhlica christiana, vagyis az Isten országa ezen oly igen szükséges és áldásos hivatási munkáinak fontosságára való rámutatás. A világi egyének egy további szolgálata, melyet Isten országa javára végezhetnek, abban áll, hogy a humán jótékonysági egyesületekbe, a mennyiben ez kivihető, már pedig itt a tér igen nagy, a többi keresztyéni meggyőződésű egyének által is keresztyén érzületet visznek be. Nincs itten szükség sok szóra, hanem sokkal inkább csak teljes lelkiismeretességre, pontosságra és valódi keresztyén jóakaratra. Ha a németországi törvényekben erőteljes vonásokat látunk a szegényügy, a börtönügy stb. rendezésénél az evangeliumi keresztyén alapelvek megvalósítása tekintetében, az a keresztyén körök csöndesen működő befolyásának egyik gyümölcse. De lehetséges, hogy még mindez nem elégíti ki a világiak munkálkodási vágyát. Városokban mindenki számára könnyen lehet valami az illető egyéniségének megfelelő munkát adni, falusi helyeken pedig arra kell különösen ügyelni, hogy minden meglevő és tenni kész erő bevonásával emeljük az istentiszteleti életet. (Folyt, köv.) Csiky Lajos. B ELFÖLD. Visszapillantás 25 évre. Garsó Gyula, gyomai ev. ref. lelkész (1871—1896.) 25 éves jubileumát ünnepelte e hó 2-án a gyomai ev. ref. egyház. Alkalmasnak látszik ez a momentum arra, hogy a gyomai egyház 25 évi fejlődésében felmutassunk egy hű lelkipásztor 25 évi pásztorkodásának eredményét, hogy felmutassunk egy lelkészt, a ki gyülekezetének épen az által lett szíve, hogy nem a saját bölcseségét prédikálja, hanem a Krisztusét, a ki gyülekezetén át tudta vinni érzéseit, gondolatait, lelkesültségét, szeretetét, a ki a legellenségesebb és legnyomasztóbb viszonyok között is tudott építeni, tudott pedig építeni úgy, hogy egyik kezében vakoló kanál, a másik kezében szablya volt. Mikor a gyomai gyülekezet magas ajánlatok alapján hét vizén keresztül hozta, a boldogult Hajnal Ábel esperes azzal a mélyreható kijelentéssel fogadta, hogy a buzgóságnak sok kincses bányája van még itt elzárva, s csak ember kellene rá s felnyílnék előtte önmagától. Hajnal Ábelnek igaza volt, mert csakugyan sok kincse tárult fel a szívnek a gyomai egyház buzgóságának utóbbi 25 éve alatt. El lehet mondani, hogy ha valaki e 25 év előtti egyházat keresné, nem lelné azt sehol. Akkor a névkönyvben volt csak meg, ma mint a hegyen épített város, híre, neve messzire ismert. Akkor elhagyott, gondozatlan, ma gondosan ápolt, virágzó és hatalmas. Roskadozó temploma olyan volt, mint a szakadozott, rongyos ruhába öltözött árvagyerek. Csepegő tetejű, mohával benőtt, megtámogatott falú, bedöléssel fenyegető, dohos, nedves iskolák táplálták a kicsi gyermek zsenge szivét. Nem volt egy hely sem, a hova a szem kedvvel tekinthetett, nem volt egy hajlék sem, a hol a szív félelem nélkül felmelegedhetett. És ma az Úrnak háza ritkítja párját, a nevelésnek és oktatásnak pedig számos — mondhatni — palotája van. A nép gondolkozása erőteljes, erkölcsi élete magasan fejlett. Ehhez az eredményhez pedig egy vaskezű, vasakaratú, erős és szerető szivű vezér önfeláldozó élete kellett. A gyomai egyház értelmes és hitbuzgó presbyteriuma, ha néha küzdelem után is, de mindég megértette fenkölt szellemű vezetőjének, szeretett lelkészének intencióit és mindig készséges hű segítőtársa volt tervei ke-66