Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-16 / 33. szám

resztülvitelében, ez által az egyház építésében és felvirá­goztatásában. Mert a mily igazán áll az, hogy vezér nem nyert még csatát hadsereg nélkül, oly igaz az is, hogy egyetlen ember hiába küzd, ha nincsenek ügyének barátai. A gyomai egyház haladásának titka abban áll, hogy van egy lelkésze, a ki a Krisztus igazságát ügy tudja előter­jeszteni, hogy annak mindenki, a ki hallotta, hive lesz. Ha figyelemmel olvasgatjuk a gyomai presbyterium jegyzőkönyveit, megtaláljuk a száraz történeti tényeket, a melyek beszélnek új adókulcs behozataláról a birtokarány alapján; (követésre méltó példa. Szerk) szabad iskolázás­ról, tanterv változtatásról s annak az országos tantervvel való összhangba hozásáról; iskolai osztályok felállításáról; templomi symbolikus edények beszerzéséről, külön az egész­ségesek, külön a betegek számára; iskolai anyakönyvek behozataláról, tanítói szakkönyvtár alapításáról; templom­toronyépítésről, harangok beállításáról, templomkert ala­kításról, aztán egy nagy perről, mely folyt a város és egyház között és végződött az egyház győzedelmével; tanítók fizetésének, iskolaépületnek emeléséről, paplak, köz­ponti lelkészi jhivatal, magtárépítésről és még sok más mindenféléről. A köztudatban azonban ezeknél is több van. Épen e lapokban olvastuk s így ismerjük a nazaré­nusokkal vívott harcokat is, melyek az eltántorítottakat az egyházba ismét visszahozták, s annak buzgó híveivé tették. Ezek nemcsak az egyház, hanem a város bel­életeben vívott harcok legkiválóbbjai közé számíthatók. A gyomai belmisszióról is hallottunk már egyet-másf, t. i. hogy a nép nagyon megszerette és hogy a lelkészek és tanítók vállvetve folytatták eddig a nemes munkát. Hogy ennek a munkának élén ki áll, mondanom is feles­leges. De jóllehet ezek mind csak történeti tények, egy gyakorló lelkész bizonyára el tudja képzelni, mennyi mun­kának, fáradságnak, küzdelemnek és buzgó imádságnak eredményei ezek. Bizonyára gondolja azt is, hogy ezek indítványozójának és keresztülvivőjének sok ellenséges véleménynyel, személyes érdekkel, irigységgel és egyháziat­lansággal kellett megharcolnia. És a vezér, ki mindezeket keresztülvitte, nem hiába adott hálát Istennek, a ki paizsa és védelme volt. A gyülekezet el is ismerte mindég lelkésze hűségét és iránta való bizalmának már nem egy­szer kifejezést is adott. 1876-ban díszpalásttal, 20 éves lelkészkedése alkalmával pedig arcképének megfestetésével tisztelte meg. De nemcsak egyházában, hanem azon kívül is jól ismerik és szeretik az ünnepeltet mindenfelé. Ki ne is­merné a bibliai magyarázatok szerkesztőjét?! S melyik pap ne olvasta volna művészi berendezésű, fényes tollal írt, magasan szárnyaló beszédeit, nagy munkásságát ? Kiváló érdemeit el is ismeri minden ahhoz értő ember. Ezen az alapon lett a békési egyházmegye tanácsbirájává, s az egyetemes egyházmegyei tanügyi bizottság elnökévé, a mi pedig nagy megtiszteltetés a békési egyházmegyé­ben, a hol egyik kiváló világi férfi mondása szerint kevés kivétellel minden pap püspöknek született. Az ünnepelt mintája az igazi papnak, akár az egy­házért való lelkesedését, akár magánéletét tekintjük. Kí­vánjuk, hogy még sok éven keresztül, fiatal lelkesedéssel prédikálja a Krisztust s érje meg, hogy hívei mind meg­térjenek az élet Fejedelméhez. ld . . KÜLFÖLD. Angol visszhang a pápa eneyelikájára. XI11. Leó nagy dolgot akar kivinni. Saját értelme szerint akarná az égy akol és egy pásztor eszméjét meg­valósítani. Egyesítő törekvésében hol a keleti, hol a nyu­goti, pápát nem ismerő egyházakat kisérti, hívogatja. Abban a hitben, hogy az anglikanismust a puseysták immár tel­jesen megérlelték a papismusba való visszasülyedésre, az angolokhoz intézett legújabb encyclikájában már nyíltab­ban sejteti, hogy az egyesülés alatt a teljes meghódolást érti. Még a ritualisták se igen örülnek a pápa levelének, s a ritualisták vezére Lord Halifax ugyancsak megleckéz­tette minapában Vaughan bibornokot, a ki a pápa encyc­likáját csak kivonatokban közölte az angol lapokkal. Persze a feleletek se hiányzanak s ezek között a legérdekeseb­bek egyike dr. Horton válasza. Nevezett lelkész júl. 12-én e tárgyban prédikációt tartott, a következő jól ismert textus alapján : »Te Péter vagy és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat®. Beszédét azzal kezdette, hogy Angliában a protes­tánsok legnagyobb része oly elbizakodott, hogy már meg is feledkezett azokról az okokról, a melyek miatt hazájuk protestáns ország lett. Határtalan s gyakran oktalan elő­ítélettel vannak eltelve a pápaság iránt. És midőn az az előítélet kissé szelídül, midőn a régi római egyházban némely keresztyéni elemeket fedeznek föl, megzavarodnak. Némelyeket igazán meglepett az a fölfedezés, hogy XIII. Leó jó, szelíd ember és ez a fölfedezés hajlandóvá tette őket a római igába való visszatérésre. Dr. Horton szerint az encyclikát szeretetteljes szel­lem hatja át. Úgy mondja, szégyenlenie kellene, ha azt olvasván, az írója keblét betöltő se rokonszenvet, se bá­mulatot nem ébresztene fel benne. Ha ennek a levélnek a logikája is oly erős volna, mint a benne nyilatkozó szeretet, ha a jóakaratú óhajok és egy öreg ember álma­dozása elégségesek volnának a megtörténtek megváltozta­tására: úgy az alkalmas lenne az angol nép áttérítésére. Az encyclikában három tételt fejt ki a pápa, először is, Krisztus Pétert tette helyettesévé és az egyház fejévé; másodszor, a Péterre ruházott rendkívüli hatalom és ki­váltság minden időkre a római püspökökre; és végül, XIII. Leó, római püspök lévén, birtokosa annak a hata­lomnak és kiváltságnak. Egyszóval, ő csalhatatlan és a Krisztussal egyenlő. Ez állítások a szentírás hű és buzgó olvasójának legkevesebb zavart sem okoznak. Mert ha Urunk csakugyan felruházta volna Pétert azzal a hata­lommal és kiváltsággal, miért nem tesz Péter apostol említést beszédeiben és leveleiben ? Miért írja levelében, hogy Krisztus, a mi lelkünk pásztora és gondviselője ? Miért inti a keresztyéneket, hogy ne törekedjenek az Úr­nak örökségén uralkodni? Talán mivel szerény és aláza­tos volt? Milyen kár, hogy a pápák nem utánozták ezt az alázatosságot és szerénységet! Vagy Pál apostol miért feddi meg Pétert? Hogy lehet az, hogy Krisztus helyette­séről semmit sem tud? Ám tegyük fel, Péter felruháztatott azzal a hata-

Next

/
Thumbnails
Contents