Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-16 / 33. szám

még pedig azért, mert, mint láttuk 1711. ápril 11-dikén (Spillenberg polgár házából) tűz ütvén ki, mely rövid idő alatt a városnak nagy részét, a parochiát, a parochialis templomot a Nebszt-féle házat, a régi iskolát és a magyar templomot elhamvasztotta, a régi gimnáziális épület még akkor nem volt befedve, falai a sok esőtől egészen átnedvesedtek, ellenben a kollégiumban, melyet a nagy tűzvészkor a protestáns tanulók a veszedelemtől megmentettek, voltak száraz termek. Részben könyek között, részben elkeseredett dühvel hagyták el a kollégiumot a protestáns tanulók, mintha csak sejtették volna, hogy ezen nagyhírű, fényes múltú főiskolából, elveszvén a nagy díszes épület, csekély jelentőségű és felekezeti városi isholácsJca lesz! Fájdalom úgy lett! Vége lett a »Kollégium Rákóczyánum«-nak. Mert jött az »Exilium« — jött a nyomorúság, és azzal a rohamos hanyatlás, melyből csak II. .József császár nemes kegye mentette meg az eperjesi és velők a felső magyarországi protestánsokat, mint általában az egész magyar protestantismust! Hörk József. KÖNYVISMERTETÉS. >A Bethlen-kollégium legújabb története®. Magyarország ezeréves fennállásának ünneplése alkalmából kiadta a főiskolai elöljáróság. Nagy-Enyed, Cirner és Lingner könyvnyomdája, 1896, 298. lap. A honalapítás nagy emlékünnepe örvendetes módon föllendítette iskoláink monografia-irodalmát. Jelentősebb kulturintézeteink e nevezetes esztendő alkalmából, egymásután bocsátják közre saját élettörténeteiket, melyeknek számottevő része egyszersmind hazai közoktatásügyünk történetének is nem épen jelentéktelen fejezetét képezi. Nagy nemzeti ünnepünknek e tekintetben határozottan sokat köszönhetünk, mert bizony, akárhány jelentékenyebb tanintézetünk életrajzi adatai eddigelé úgyszólván felhasználatlanul hevertek a megsárgult protokollumok avatag fóliánsai között, s Isten a megmondhatója, hogy a kellő impulsus nélkül meddig maradt volna e tér parlagon. Avatott kulturtörténészeink igyekeznek is felhasználni a kínálkozó alkalmat. S e körülmény — vehetjük észre — nagyban kedvez Berzeviczy ama határozati javaslatának, mely a tanügyi kongresszuson oktatásügyünk történetének minél körülményesebb megiratását sürgeté, Azok a hivatásos monografia-írók, a kik majdan eme megszavazott javaslatot hivatva vannak megfelelő érvényre juttatni: temérdek forrás-anyagot találhatnak nagy munkájukhoz tanintézeteinknek az ezredév alkalmára készült — habár soknál csak nagyon vázlatos — történetében. Az előttünk fekvő, Ízlésesen kiállított kötet is szaporítja számát a fentebbi célnak teljesen eleget tevő, jó forrásműveknek; noha a mű kiadói előtt ez még most nem lebegett különösebb cél gyanánt, mert ez egyik legnagyobb kollégiumunknak »legújabb története* — a mint az néhány helyen érintve is van — nem egyéb a jelen esetben vázlatos krónikánál. A mű zárszavában többek közt a történet megiratásának célja is egész világosan jelezve van, mely oda irányul, hogy »nagy jvonásokban megrajzolja: mily mértékben felelt meg a »Bethlen-kollégium* az utolsó harminc év alatt (1866-tól) egyfelől nagy alapítója akaratának és szellemének; másfelől, a mi ezzel egyértelmű: hogyan illik bele a jövő ezerév alapját képező nagy nemzeti fejlődés harmóniájába*. Nos, tehát, az egész az aprólékosságig és nagy részletességig menő gonddal előadottak során a legteljesebb bizonyossággal győződhetünk meg arról, hogy a jeles erdélyi fejedelem kiváló érdemeit hirdető kollégium egyáltalán nem maradt hűtelen a virulás és megpróbáltatások közt lefolyt dicső mult hagyományaihoz: s ott, Erdélynek kulturális szempontból is folyvást erősítésre szoruló vidékén a magyar nemzeti eszméknek és törekvéseknek, a közművelődés előbbrevitelének hatalmas oszlopa volt úgy a múltban, mint az a jelenben is. A főiskolai elöljáróság méltánylandó szolgálatot tett tanügyi irodalmunknak e monografia kiadásával. Kissé kevés rendszerességgel, sok részletében nagyon is vázlatosan tárja ugyan elénk a tanintézetnek 1866 óta átélt örömeit és borúsabb napjait, de a mit előad: elég körültekintéssel és odaadó gonddal van egybeállítva. A kollégium történetét, az alapítástól kezdve a jelen könyvünk által felölelt időszak kezdetéig P. Szathmáry Károly, az intézetnek a hatvanas években történet- és irodalom-, majd jogtanára, a kiváló elbeszélő írta meg »A Bethlen-főtanoda története* c. munkájában, mely az általunk ismertetendő monográfiában sok helytt, mint kitűnő alapossággal, a történész mély ítélet és éleslátásával megirott kútfő van idézve. A kollégium életének még eddig ez az igazán történeti rajza. A »Magyarország ezeréves fennállásának ünneplése alkalmából kiadott nagy kötet a >történeti előzmények* vázlatával kezdődik, mely azonban voltaképen nem egyéb, mint az állapotok tárgyalásakor bent a műben előadottaknak rövid összefoglalása; úgy annyira, hogy az odaillesztett históriai adatok a mű tulajdonképeni anyagának: a legutóbbi 30 év történetének előzményeiül egyáltalában nem tekinthetők. Ez oknál fogva a szerkesztő a bevezetést és a zárszót minden baj nélkül felcserélhette volna egymással. Az egész mű két nagy részre van osztva; a tényleges történeti anyag azonban túlnyomóan az első részben van csoportosítva. E rész I. szakasza az erdélyi ev. ref. egyházkerület fő- és középiskoláinak kormányzatával ismertet meg, eléggé körülményesen. A bekövetkezett új időkkel együtt a régi szervezetnek is változnia kellett, a mikor még a fejedelmi tanács, majd 1713-tól a Suppremum Consistorium intézte az erdélyi tanintézetek ügyeit; azért is az 1861-iki zsinat úgy a törvényhozó, mint az alsóbb testületet képviseleti alapon szervezte, s ez időtől fogva a törvényhozó testület jogait az egyházkerületi közgyűlés gyakorolja; mint legfőbb kormányzó testület pedig az egyházkerületi állandó igazgatótanács szerepel. Könyvünk némi tartózkodással szól ez utóbbi szervezetről, de tény, hogy az egyházkerületi közgyűlésnek, mint az igazgatótanácsnak a jelenleginél jóval több s nem pusztán erkölcsi értékű felelősséggel kellene tartoznia az ügyek vezetésében, mert úgy — mint könyvünk is bevallja — olyanformán áll a dolog, hogy »az autonom testületek és egyházi hivatalnokok jogai, érdekei e két nagy, felelősségre nem vonható (!) testület jóakaratára és törvénytiszteletére vannak bízva*. A Bethlen-kollégium gondnokairól szólván, kitűnik könyvünkből, hogy e tanintézetnek 1664—1848-ig negyvenkét főgondnoka volt. A legelső gondnok, a kit még Apafi fejedelem bízott meg a gondnoksággal: Bethlen János. Az új szervezés munkájában résztvevő főgondnokok közül különösen három említtetik, mint a kik a kollégiumot úgy annyagi, mint erkölcsi tekintetben oly magas színvonalra fejlesztették : gr. Mikó Imre (főg.: 1838—76), br. Kemény