Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-12 / 28. szám

dasági vagv ipari gyakorlati képzéssel összeköttetnie. Ezek a felsőbb fokú népiskolák, a minők minden, legalább ötezer lakossal bíró községben létesítendők volnának, egyfelől bizonyos szakiskolába való belépésre is képesítenének, másfelől és főleg, a kisebb gazda- és iparososztály életigényeire való előkészítésre irányulnának s nem terjednének túl a 14—15 életévig való, tehát 3—4 évi képzésen. A népiskolai törvény revíziójára nézve határozatul mondja ki a kongresszus, hogy: A népiskolai törvény a maga egészében volna revízió alá veendő, e revízió alkalmával a tanítóképesítés állami bizottságokra ruházandó, a képzők szervezete és tanrendszere a mai követelményeknek megfelelően szabályozandó s az állami ellenőrzés a hitfelekezetek és községek közreműködésének megbénítása nélkül az iskolák hazafias irányú működésének biztosítása szempontjából az államilag nem segített iskolákban is hatályosabbá teendő. A középfokú oktatás reformjának kérdése, értve ez alatt most kizárólag a fiúk oktatását, az egységes népiskola problémáján sarkallik. Nézetem szerint sem a középiskolai szervezet és tanrendszer parciális változtatása, sem a tanterv revíziója célra nem vezethet. Ha egyszer elhatározzuk magunkat középiskolánkat reformálni, akkor csak az egységes középiskola létesítéséről lehet szó. De mind ez egyéni nézetem szerint csak oly egységes középiskoláról mondható, a mely tantervére nézve közelebb áll a mai gimnáziumhoz, mint a reáliskolához. Az oly egységes középiskola eszméje, a mely kizárólag a modern nyelvekre és a reáliákra kivánja a középkorú oktatást fektetni, velem együtt ellenzői sorában találná a középiskola egységesítésének igen számos hivét. Nézetem szerint a humanisztikus irány, értve alatta a klasszikus nyelvek és irodalmaknak és különösen a latinnak kötelező tanítását, mind máig az egyedüli közös képzési irány, melyet a világ minden művelt nemzetei elismernek s a mely közöttük formai képzés tekintetében az egyetlen összekötő elemet képezi. És nekünk, kis nemzetnek, kiknek ép oly veszedelmes volna az európai civilizáció közösségi kötelékéből kilépni, mint önálló nemzeti és nyelvi fejlődésünket feláldoznunk, van legtöbb okunk a humanisztikus képzési irány fentartására, a mely egyik érdeket sem veszélyezteti s mindkettőnek megfelel. Nálunk magyaroknál még mindezen felül a latin nyelv történeti szerepe közéletünkben s e nyelv fontossága több tanszak hazai búvárlataiban kiválóan igazolja azt a helyzetet, melyet e nyelv és irodalom tanítása gimnáziumunk tantervében jelenleg elfoglal és a jövő egységes középiskolájában is lehetőleg csorbítatlanul kell, hogy elfoglaljon. Csupán álláspontom jelzésének teljessége szempontjából említem föl, hogy az egységes középiskola legfelsőb osztályaiban némely tantárgyra nézve, melyek közé a görög is tartoznék, bizonyos szabad választási latitude-et mindenesetre megengedendőnek vélnék, úgy azonban, hogy már az érettségi vizsgálatban semmi bi- vagy trifurkáció ne legyen, hanem az egységes képesítést nyújtson az összes felsőbb iskolák s bizonyos foglalkozások számára. Közoktatásunk szervezetének egyik legtöbbet vitatott kérdése kétségkívül a polgári iskola. Ebben véleményem a következő: A mai polgári iskola fiúkra nézve oly középfokú tanintézetté alakulna át, a melynek alsó osztályai lehetőleg összevágnának a felső fokú népiskolával, legalább annyira, hogy azok, a kik ez utóbbit elvégezték, nagyobb nehézség nélkül léphessenek át a polgári iskola megfelelő, valószinűleg ötödik osztályába. Ez a polgári iskola hét, esetleg nvolc osztályban kiválóan gyakorlati irányú polgári képzést nyújtana s az egyéves önkéntesi szolgálatra is képesítene. A negyedik osztályból különböző szakiskolákba, legfelsőbb osztályából azonban csakis bizonyos gazdasági és esetleg műszaki irányú felsőbb iskolákba lehetne feljutni. Az így átalakítandó polgári iskola sok tekintetben a mai reáliskola helyére lépne, de feladata nem a felsőbb oktatás számára való előképzés, mint inkább a művelt polgári osztály kiegészítése, különböző gazdasági szakpályák erőinek szolgáltatása volna. E kérdésre nézve a következő határozati javaslatot terjesztem elő : »Középiskoláink reformja az egységes középiskolának alapján alkotandó meg, s e reform által kell a jelenlegi polgári iskola helyét jövőre az iskolai, szervezetben kijelölni.« Az a nevezetes reform, a mely legújabban a nők előtt a szellemi képzés bizonyos tereit megnyitotta, szükségkép kihatással lesz a nőnevelésre is. A mi nagyon is könnyen külsőségek után induló, a bizonyítványt és címet legtöbbször önmagáért, nem az általa igazolt ismeretekért kereső korunkban, a melyben nagyon is sokan szeretnének nem a tudományhoz fölemelkedni, hanem a tudományokat magukhoz leszállítani akarják, a nőnevelés magasabb igényű intézeteibe csődíteni való tudományos hivatást magukban nem érző leányokat, végzetes hiba volna; de. viszont hiba volna, ha egyszer a nőnek hivatási körét kitágítottuk és neki a tudományos pályákra utat nyitottunk, azt, hogy ezekre a pályákra gondosan és alaposan elő is készülhessen, tisztán a véletlenre s a magánszorgalomra bízni; tehát a soha szem elől nem tévesztendő egyetemes női hivatás mellett, a mely a családi életben kulminál, a nőknek a tudományos pályákra való előkékészítése kétségtelenül egy fontos új szempont nőnevelésünk jövendő berendezésében. Ennek a szempontnak, azt hiszem, könnyen felelhetnek meg bizonyos fakultatív tanfolyamok hozzájárulásával a felsőbb tanítóképzők, mint a nőképzésnek nálunk ma legmagasabb fokú intézetei. De miután ezeknek elsőrendű feladata mégis csak a tanítónői pályára való képzésből áll, véleményem szerint a felsőbb leányiskolákat olyan intézményekké kellene átalakítani, melyeknek alsóbb osztályai ugyan minél kevésbbé térnének el a felsőbb fokú népiskolák leányosztályaitól, de a jelentékenyebb helyeken ezen a négy osztályon túlmenőleg nemcsak hat, hanem nyolc osztályig emelkednének. Bár egész tanfolyamuk kezdettől végig főleg a művelt társadalomban forgó nőnek, továbbá a gyermeki nevelését vezető anyának és a praktikus háziasszonynak életszükségleteit tartaná szem előtt, a két legfelsőbb osztályban már határozottabban előtérbe lépne az egyetemre való előképzés is, a latin nyelvnek mint fakultatív tárgynak tanulására itt már több időt hagyva. A hat alsó osztálynak lehetőleg befejezett ismeretkört kellene nyújtania, a végből, hogy azok, kiket magasabb tudományos ambíció nem vezérel, a hatodik osztály elvégzése után kiléphessenek ; a hetedik és nyolcadik osztály tanterve pedig úgy volna megszabandó, hogy azok, a kik egyetemre nem készülnek, az óráknak csupán egy részét hallgatván, mégis bizonyos magasabb irodalmi és természettudományi ismeretekre tehessenek bennök szert. Érettségi vizsgálat a felsőbb leányiskolákban vagy a leányközépiskolákban nem volna rendszeresítendő, hanem azok, kik ezt az iskolát befejezték, ha valamelyik egyetemi szakra kívánnak lépni, az egyetemen volnának a középiskolai érettségi vizsgálatnak körülbelül megfelelő fölvételi vizsgálatnak alávetendők, hogy ez által is biztosíttassék a valódi tudományos készültséggel és hivatásérzéssel nem bíró elemeknek az egyetemtől való távoltartása.