Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-19 / 3. szám

PROT TÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. Szerkesztőség: IX. kerület, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök, Kiadtf-hivatal : Hornyánszky Viktor lcönyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz. és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Félévre: 4 frt 50 kr ; egész évre : 9 frt. ügyes szám ára. tiO Jer. Huszonkétezer forintos államsegély. Nagyon leverő hír járta be prot. egyházainkat. A törvényhozás által csekély javadalmú lelkészek fizetéspótlására megszavazott 100 ezer forintos államsegélyből ref. egyházunkra eső 22 ezer forintot a kultuszminisztérium akként akarná lelkészeink között szótosztani, hogy az egyes egyházkerületek nevezzék meg a segélyre szorult lelkipásztorokat s azok lakóhelyét és majd a minisztérium közvetlenül utalványozza ki nekik az illetékes adóhivataloknál a segélyösszegeket. Értesülésünk szerint a konvent elnöksége felírt a kormányhoz, hogy e szándékától álljon el és bízza 22.000 frt szétosztását a konventre. Bántó már az a körülmény is, hogy a kormány 22 ezer frt előleggel akarja megváltani azokat a nagy Ígéreteket, melyeket annak idején Wekerle, Szilágyi s a kormány többi tagjai tettek. Helyesen mondja erre Fejes Isván a Sárosp. Lapokban: »Hibáztatom a kormányt, hogy ily kisszerűen fogja fel a nagy kérdést. Hibáztatom azon egyházi elöljáróinkat, a kik előre nem figyelmeztették a kormányt arra, hogy inkább várjon, mint így kezdjen. Mert nem arról van szó, hogy mint szegényes közalapunk, annyi a mennyi segélylyel támogassa a kormány a megszorult lelkészeket, hanem a lelkészi állásoknak oly állandó fölsegéléséről, a melyet törvény, nem pedig kormánykegy biztosítson, s nem Péternek vagy Pálnak szóljon, hanem a csekély jövedelmű lelkészi hivatalnak.« A kiosztás módja azonban már nemcsak sért, de megaláz, arcul veri egyházi autonómiánkat, lealacsonyítja egyházunk méltóságát, kijátsza törvényes jogainkat. A kálvinista egyház papjai az adóhivatalok útján vegyék át kolclus alamizsnájukat, mit a kormány kegye juttat nekik ? Ez már mégis sok volna, ezt már el nem türhetnők. »Hát már idáig jutottunk ?« kérdezhetjük azzal az előkelő hitfelünkkel, ki egész megbotránkozással írja nekünk: »IIogy utólagos számadással tartozunk, ez eddig jól van; de hogy virmányra ne kaphassunk még 22.000 forintot se attól az államtól, mely hogy ma szabad állam és hogy egyáltalában állam, legnagyobb részt a protestánsoknak köszönheti; ós attól az államtól, a melynek kulturális feladataiból évszázadokon át rendkívül sokat teljesített, s teljesít ma is épen a protestáns egyház: ez mégis csak több a kelleténél. Hát mivel szolgált rá egyházunk arra, hogy éreztessék vele azt az eljárást, a mit Bismarck oly klasszikusan »Paritáts-Prügelstockcc-nak nevezett? Bizony nem egyéb ez, mit Paritáts-Prügelstock. Ha a felmerült* nemzetiségi velleitások adtak ily eljárásra okot, ám érvényesítsék azt a nemzetiségekkel szemben, oka is, joga is van ehhez az államnak; de hogy a legmagyarabb ós legnagyobb szolgálatokat tett egyházzal szintén így bánjók el, erre ha joga volna is, de oka semmi sincs. Ez már aztán gravamen, még pedig a legsúlyosabbjából való, s van valami patentalis íze. A pátensből pedig nem kérünk, még ha az nem császári rendelet is«. Mindezeknél fogva teljes szívvel helyeseljük konventünk elnökségének azt az eljárását, hogy a kormány sérelmes, sőt botrányos szándékát nem engedte érvényesülni s fölírt ellene. Bizony ily elbánásra nem szolgált rá, ily megalázásra nem volt elkészülve a magyar prot. egyház a millennium ünnepélyes esztendejében. A nagy Ígéretek után, az egyházi szükségletkimutatások önkényt kezdeményezett bekivánása után azt hittük, azt reméltük, hogy a magyar kormány végre-valahára megembereli magát, véget vet az egyházak között fennálló égbekiáltó aránytalanságoknak, megvalósítja az 1848: XX. törvénycikk eszméjét s szerez az ő leghívebb, legmagyarabb fiainak egy igazi örvendetes esztendőt. »Mily öröm volna ez ránk, ha az ország meghallgatná kiáltásunk szavát! Nem a pénz, mint jutalom, adná nekünk az örömöt, hanem a méltánylásnak ama tényleges nyilatkozata, hogy a