Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-31 / 22. szám

hozzák aztán valami kellemes hullámzásba érzelmeinket « egy csodás világba, a képzelet és ábránd világába ringatnak át. így jutunk aztán a legérdekesebb következtetésekre. Azt szoktuk mondani egy-egy hangversenyen, ime most ez vagy amaz zongoráz vagy énekel, pedig voltakép mind a két vagy háromszázan zongorázunk, a kik a hanghullámokat felfogjuk, alakitjük és azokat zenévé avatjuk. S ha fentebb azt mondtam, hogy fül kell a zene megalkotásához a művész játékán kívül; most még inkább azt mondhatom, hogy lélek is kell. a mely megszellemesíti az anyagi világ rezgéseit. Azután azt is szoktuk mondani, hogy hálásák vagyunk a művészek iránt, a kik fenséges szép játékukkal gyönyörködtettek. De hogy gyönyörködhettünk, azért első sorban Isten iránt, áz Alkotó iránt kellene hálával viseltetnünk, a ki hallási szervünk bámulatos szerkezetével s oly lélekkel ajándékozott meg, mely az ide-oda csapongó hanghullámokat zenévé alakítja. Nem kell egyéb, mint a halló ideg megbénulása; nem kell egyéb, csak az öntudat megsemmisülése! Bármelyik esetben is a Lisztek és Mozartok, á Bach Sebestyének és Beethovenek egész serege hozhatja mozgásba a legkitűnőbb zeneszereket, a rezgések ép oly finomak és sokoldalúak, mint azelőtt, de hiába kopogtatnak a fül bejáratánál, ez az ítélet hangzik feléjök: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménynyel, Szóval a fül és a hallgató lelkének csodás szerkezete nélkül nincs még igazi hang sem. De ne legyünk háládatlanok a művészek iránt sem. Mert hiába van a legtökéletesebb halló szerv s a legfinomabban érezni tudó lélek, kontárok játéka lelkünket lebilincselni, édes andalító mámorba ringatni nem képes. És itt az ideje, hogy fentebbi fejtegetéseinket kiegészítsük. Azt mondottuk, hogy a zene, míg a hallgatók lelkébe nem jut, csak anyagi részek rezgése. így is van az első tekintetre. Csakhogy meg kell emlékeznünk arról is, hogy a zeneszer csodálatos változásait lélek izgatja, a művész lelke. A művész nem játszógép, hanem egy érzelmekkel és gondolatokkal telt lélek, a ki szenvedéseit, fájdalmait, titkos vágyait, reményeit és örömeit fejezi ki hangszerén. Sőt még tovább kell mennünk. A művész voltakép szellemidéző. Óriási szellemek valamikor azt, a mit az emberi nyelv kifejezni nem volt képes, zenében fejezték ki. Az Isten iránti imádatot, a megtérő bűnös kesergéseit, a szerelem ébredését, tévedéseit, csalódásait, a természet fenséges pompáját, a vihar zúgását, a madarak bájdalát, a harc iszonyatait nyomorult, élettelen hangjegyek koporsóiba fektették. E koporsókból kelti fél a zeneművész a nagy szellemeket vagy ha őket magokat nem is, legalább fenséges érzelmeiket és gondolataikat Ugy-e bár nagyszerű diadal a zene! A szellem diadala az anyag felett, az élet diadala a halál felett. Az igazi zeneművész prédikátor, még ha nem akar is az lenni. Kiragad bennünket a prózai világból és érezteti velünk, hogy vannak csodás régiók, a melyeket elérni kötelességünk és boldogságunk. Már maga az a körülmény, hogy a zene egy magasabb viiág létezését sejteti velünk, titokteljes hangjaival megmagyarázza, hogy miért tetszik a zene oly annyira ? De a zene nemcsak titokteljes, hanem összhang, harmónia is. Az emberi lélek, a mikor boldogság után vágyik, tulajdonképen összhangot keres. Nem a bűnös és istentelen élet egyformasága elégíti ki, hanem az a gazdagság, a mit az Isten ád. Bunyanról, a »Zarándok útja* c. vallásos mű írójáról mondja Macaulay, a kiváló angoi történetíró, hogy a bűn által való rettentésen kezdve fel az Isten általi: elragadtatásig minden érzelmet át tudott érezni s ép az tette nagy íróvá, hogy e számtalan különféle érzelmet allegóriákkal tudta kifejezni. Pedig Bunvan egyszerű, műveletlen üstfoldozó volt. Mily szegény lett volna lelki élete! És mily Változatossá és gazdaggá s egyúttal mily boldoggá tette a kegyelem Istenével való összeköttetés. Az emberi lélek azonban nem törekszik ez összeköttetés megszerzésére, Sőt kerüli az Istent s a földön akar változatosságot szerezni. Ezért olyan leleményes az ember mulatságok rendezésében, új meg új szórakozások létrehozásában. Ezért törekszik a férfi új meg új elméletekre a tudomány terén, s ezért teremt új meg új politikai idealokat s ezért szeretik a nők az új divatokat s az új regényeket. Csakhogy a földi változatosságban nincs kellő összhang. Az idegeket izgatja, de a lelket ki nem elégíti. Ezért fáj a feje az embernek a kivilágos kivirradig való mulatozások után, ezért változik a tudomány álláspontja mindennap, ezért lesz népszerűtlenné az államférfiú, a kit tegnap még dicsőítettek s ezért unják meg a nők ugyanazt a ruhát, a miért két hónappal azelőtt a szegény férjnek békét nem hagytak. A földi változatosság keresése űzi, hajtja az embert s nyugalmat nem szerez neki. Most azonban a lélek egyszerre csak valami szép zene bűvkörébe jut. A zene a legnagyobb változatosság, a mit csak képzelni lehet. Különbözők a zeneszerek, különbözők a hanghullámok. A hangok a szerint erősebbek vagy gyengébbek, magasabbak vagy mélyebbek lehetnek. A különböző hangok egymásutánja a dallamot idézi elő. A különböző s mégis összeillő, egyidőben kicsalt hangok accordokat adnak.' De mind e csodás változatosságot egy gondolat hatja át. A zenemű alapeszméje mind teljesebb kidolgozásban jelen meg előttünk, a szerkezet mind nehezebb, mind bonyolultabbá lesz. de az alaphang mindig visszatér s a hangok ezerfélesége ez alapgondolat uralma alatt áll. íme, a lélek a mit keresett, az összhangot, a sokságban az egységet, szétszórtságban az összeillőséget megtalálta. Azaz hogy az igazi összhangot, a mit az isteni kegyelem ád, azt még nem találta meg. Épen azért a zene lehet bűvös zene, a mely leköti, elbájolja, elkábítja a lelket s gáttá lesz, a mely nem engedi, hogy az ember az Isten által kinált magasabb boldogságot keresse. Mégis a zene igazi hivatása az, hogy a menny felé mutasson s magáról bevallja, hogy a menny összhangjának csak előképe. Azért a fenséges zene imára hangol, áhítatossá teszi a lelket és azt hirdeti, hogy van oly hatalom, mely a földi élet egvformaságát a menny és a Krisztusban való élet csodás bübájával váltja fel s az isteni irgalom az emberi lélek zenéjének az igazi alaphangja, a mely ha mindig érvényesül, útóvégre a legziláltabb léleknek is biztosítja az összhangot, a mit a lelki életre vonatkozólag boldogságnak nevezünk. Ezek után felvethetjük azt a kérdést: hányféle a zene és melyik a legszebb zene ? Azonban hosszadalmas lenni nem akarok. Utóvégre is arra a kérdésre, hogy hányféle a zene, a ki csak itt van, mind kimerítőbben tud felelni, mint én. Azt a kérdést azonban végérvényesen szándékozom eldönteni, hogy melyik a legszebb zene? Előbb azonban arra irányzóm a figyelmet, hogy sok oly zene van, a mit fájdalom, a hivatásos zenészek nem is ismernek el zenének. Mi pedig a legszebb zenét e fel nem fedezett vagy mellőzött téren keressük. Mert szép a zongorajáték, a mikor pl. a Hebridákra visz át, hol a habok néha zúgnak, néha meg lágyan zsonganak. Szép a hegedű, a mikor egy-egy egyszerű népdal mély érzéseiből igaz gyöngyöket hoz fel művészi változatokkal. De mégis a csatában elesett hősnek leg-