Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-31 / 22. szám

látást, s mely berendezés, olcsóság, tisztaság tekintetében páratlan a maga nemében. Szemle után dr. Bodor Tivadar kollégiumi főgondnok tartalmas és minden részletében szakszerű beszédben üdvözölte a tanárok értekezletét s rámutatván a középiskolai tanítás és az egyetemi oktatás közötti szerves kapcsolatra, a gyakorlati élet szempontjából mindkettőnek sürgős reformját hangsúlyozta. A nagy figyelemmel hallgatott s éljenzéssel fogadott beszédet az értekezlet jegyzőkönyvbe iktatni határozta. A felolvasások sorát dr. Székely Bendegúz s.-szentgyörgyi igazgató tanár kezdte meg. A sepsi-szentgyörgvi Mikó-kollégiumnak 1880-tól 1895-ig terjedő történetéből azokat a nagyobb érdekű mozzanatokat és fontosabb eseményeket ismertette, a melyek a kollégium kifejlesztésénél jelentékenyebb tényezőkül szerepeltek. A gondosan szerkesztett előterjesztést osztatlan érdeklődéssel hallgatta a tanárok értekezlete s végül lelkesen megéljenezte a felolvasót. E felolvasás meggyőzőleg kimutatta, hogy a szentgyörgyi kollégium egyik keleti védvára a református és magyar kulturának. Az értekezlet második napján Bedöházi János marosvásárhelyi tanár olvasott értekezést a tanári függetlenség becséről, kimutatván, hogy az önállóságra és önérzet főntartására alapított protestáns nevelés biztosítékul szolgál az állami beavatkozás túltengése és káros hatása ellen. — A fölvetett kérdés fölött élénk eszmecsere fejlődött ki, melyben részt vettek: Szabó Samu (Kolozsvár), ki aggodalmait fejezte ki a fölött hogy vájjon nem fog-e kiveszni a kálvinista tanári karból a hagyományos buzgóság, nem fog-e ez a szellem az anyagi érdekek kielégítéséért áldozatul esni ? Úgy a felolvasásban kifejezésre jutott pesszimizmus, mint a Szabó S. aggodalmai ellen érveltek : Török István igazgató (Kolozsvár), Fogarasi Albert (N.-Enved), Dómján István (Sepsi-Szentgyörgy). Mindnyájan helyeselték a kérdés felszínre vetését, de mindenki meggyőződhetett a hallott beszédekből, hogy a hagyományos reform, és nemzeti szellem nemcsak nem forog veszélyben, sőt sokkal szélesebb alapon és körben fog a jövőben is érvényesülni. A kerületi tanári gyámintézet, rnelv 1864-ben alakult, s 33 év alatt összesen 106 ezer forint özvegy-árva segély kiosztása mellett közel 50 ezer frt tőkét gyűjtött, az országos tanári nyugdíjintézet mellett az országos törvény értelmében többé fenn nem tartható. Az értekezlet tagjai bár nehéz szívvel, de mégis megszavazták az összegyűlt tőke felosztását. A felosztásnál azon elvet érvényesítették, hogy első sorban a létező özvegyek és árvák szerzett jogai biztosíttatnak, a mi jelenleg öt ezer frt évi járadékot igényel. A székelyudvarhelyi tanárok tervezetet nyújtottak be az erdélyi tanáregyesület további fentartására, illetve átalakítására nézve. Az értekezlet bizottságot küldött ki a tervezet tanulmányozására s a jövő tanári értekezlet elé javaslat előterjesztésére. A bizottság tagjai: dr. Török István, Bod Károly, Parádi Kálmán, dr. Sárkány Lajos és Bedöházi János. Az eleitől végig magas színvonalon tartott értekezletet dr. Bodor Tivadar magvas záróbeszéddel zárta be. Gyűlések után a tagok a s.-szentgyörgyi kultur-intézeteket tekintették meg, nagyobb részök pedig kirándulásokra oszlott szét a Székelyföld természeti szépségeinek meglátogatása végett, sőt néhányan átrándultak a szomszédos Oláhországba, a szép Sinaja megtekintésére. V. F. TÁRCA. <t A zenéről. !+--— Felolvastatott a Lorántffy Zsuzsánna-egylet márc. 25-én az ág. ev. egyház dísztermében tartott hangversenyén, Sok és sokféle tárgyról tartottam már felolvasást e teremben, de legalább a magam részéről, mindig biztatott a tudat, hogy tárgyamhoz értek valami keveset. Most olyan tárgyról szándékozom egyet-mást elmondani, a melyhez bizony csak annyit értek, mint a sillabizáló gyermek az olvasáshoz. Vakmerőség biz' ez, de remélem, vakmerőségem arra buzdít mindenkit, hogy így kiáltson fel: A Lorántffy Zsuzsánna-egylet kedvéért és jóvoltáért a legmesszebb menő áldozatkészségre is kész vagyok. Egyébiránt ne tessék elfelejteni, hogy a zene nemcsak azokra tartozik, a kik ujjaikat bámulatos gyorsasággal és tőkélylyel tudják végig futtatni a billentyűkön vagy a húrokon, hanem azokra is. a kik a lélek titkait vizsgálják. Mert mi is a zene? Sokan azt hiszik, hogy a zene, már t. i. az igazi zene a művész játéka, a ki valamely zeneszert, esetleg emberi hangot használ fél érzelmek, gondolatok és szenvedélyek kifejezésére, vagy a holdvilágos éjszakának meg a viharzó tengernek színek helyett hangokkal való megfestésére. Úgy tartjuk, hogy a zene a hangok művészete s hogy a művészet csupán csak a zenész vagy az énekes munkája. Pedig hiába való a zenész játéka s az énekes éneke, ha fül nincs hozzá, a mely felfogja. A húr vagy a torok bármilyen nagyszerű munkát visz is véghez, a zenének csak egyik felét végzi el. Mozgásba hozza a levegőt s millió rezgést idéz elő abban. E rezgések a tér minden irányában tovarohannak, kopogtatnak a dobhártyán, igazán nem is soká kérdezősködnek, hanem behatolnak a fül fogadó szobájába, a középső fülbe. Itt néhány csontocska fogadja őket, a melyek az érkező vendégekről jelentést tesznek s a rezgések a fül belső részébe jutnak. Itt a legfinomabb készülékek fogadják a fáradt vándorokat. Pihenést nem engednek nekik. A hallási ideg tovább szállítja őket a nyúlt agyba. Itt aztán a nyomok elvesznek. Azt ugyan tudjuk, hogy a hatások tovább plántálódnak az agyvelő még nemesebb és becsesebb részeibe. Azt is tudjuk, hogy az anyagi világ és a szellemi közt tátongó űr van. Mert a rezgések módosultak ugyan a hosszú üt alatt, de utóvégre is a legfenségesebb zene hangjai is addig, a míg a lélekbe jutottak, nem voltak egyebek, mint anyagi részek mozgásai. A művész ujjai, a hurok, a levegő, a dobhártya, a csontocskák, a belső fúl, a hallási ideg, az agyvelő mind, mind rezegnek, de a zene csak akkor jő igazán létre, a mikor e rezgések valami titokteljes és csodálatos módon az anyagi és szellemi világ közt levő ürön át a lélekbe szállanak s ott millió meg millió hangképet keltenek. E hangkepek