Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-10 / 19. szám
társaságnak nagyobb vidéki központon lakó tagjai az anyatársasággal szerves kapcsolatban helyi társaságokká alakulnának, azaz hogy szervezzünk pl. Debrecenben, Kolozsvárit, Sárospatakon. Pápán, meg Pozsonyban, Sopronban és Eperjesen irodalmi fiók-társaságokat, melyeken a tagok vallás-erkölcsi és theologiai felolvasásokkal egyrészt az egyházi öntudatot fejlesztenék, másrészt a theologiai tudományokat népszerűsítenék. A közgyűlés, az indítványok rendjén, a termékenynek ígérkező eszmét b. Vay Béla és Hegedűs Sándor hozzászólása után elvileg magáévá tette, s egyszersmind utasította a választmányt, hogy megvalósítás végett lépjen érintkezésbe a nagyobb protestáns központokkal s velők egyetértve igyekezzék a szép tervet minél több helyen megvalósítani. A megnyitó végén elnök szívélyesen üdvözölte a társaság illustris külföldi vendégeit, kik az Evang. Szövetség képviseletében közgyűlésünkön megjelentek, majd felkérte Balogh Ferencet, hogy angolul üdvözölje őket. Balogh Ferenc hosszabb beszédben melegen köszöntötte az Ev. Szövetség embereit, kik közül Baedeker tanár válaszolt nagy tetszéssel fogadott lelkes beszédben, melyet Szabó Aladár tolmácsolt. (Az evangeliomi szövetség tagjainak ünnepélyes fogadtatásáról s itt végzett munkájáról Lapunk jövő száma hosszabb tudósítást közöl. Szerk) Ez ünnepélyes episod után Szőts Farkas olvasta fel titkári jelentését, mely egész terjedelmében Lapunk más helyén olvasható. A közgyűlés a titkári jelentés kapcsán jegyzőkönyvi köszönetet szavazott Hegedűs Sándor alelnöknek, a ki a »Koszorú« szerkesztői és szerzői tiszteletdíjait 446 frt értékben a mult évben is fedezni szíveskedett és b. Radák Ádámnak, ki szintén a »Koszorú« költségeire ismét 50 frt. adományt küldött. A népiratkák terjesztése érdekében a közgyűlés felkéri az egyházkerületi és egyházmegyei elnökségeket és az iskolai elöljáróságokat. a vállalat támogatására. A jelentés többi részei tudomásul vétettek s a titkárnak elismerés és köszönet szavaztatott. A pénzügyi jelentés kapcsán a közgyűlés Bendl Henrik pénztárnoknak a félmentvényt megadta s gondos és sikeres működéséért elismerést szavazott, a hátralékok szorgalmazására pedig a tisztikarnak felhatalmazást adott, egyszersmind jóváhagyta a választmánynak úgy a fővárosi tagdíjak, mint a vidéki tagok hátralékainak beszedésére tett intézkedéseit. Ülés végén választások voltak szőnyegen. Szász Károly, ki a mult évben is csak ideiglenesen vitte az elnökséget, semmi szín alatt nem volt rábírható az elnöki tiszt megtartására. A közgyűlés sajnálattal vette nagynevű elnökének távozását, és Hegedűs Sándor indítványára egyhangúlag köszönetet és elismerést szavazott neki hét évi munkálkodásáért. Elnöknek pedig Szász Károly indítványára egyhangúlag Gyurátz Ferenc dunántúli evang. püspököt választotta meg. Úgyszintén egyhangúlag töltötte be Balogh Ferenc javaslatára a megüresedett választmányi tagsági helyeket, megválasztván a fővárosi választmányba Szilágyi Sándor történetírót, a vidéki választmányba pedig Antal Gábor dunántúli püspököt, Zsigmond Sándor alsószabolcs-hajdúvidéki esperest és dr. Kecskeméthy István kolozsvári theologiai tanárt. Krónikás. KÜLFÖLD. A protestáns magyarság mozgalmai Amerikában. Az első magyar református istentisztelet megtartása után Clevelandban nemsokára azonban beállott annak égető szüksége, hogy a magyar reform, elem — kezet fogva természetesen a luth. atyafiakkal — rendszeresen organizáltassék, gyülekezetté tömöríttessék, egyszóval az az egyház tényleges megalapítása hivatalosan is pronunciáltassék, hogy ekkép az egyházi funkciók államérvényesen végezhetők legyenek, más oldalról, hogy a gyülekezetet alkotó tagok is tisztában legyenek jogaik és kötelességeik felől. Ez, Isten megsegítő kegyelmével az 1891. év május havának 3-ik napján (a mely tehát az egyház megalakulása emléknapjának tekinthető) tényleg meg is történt, még pedig az által, hogy a gyülekezet lelkésze által előzetesen készített alkotmánytervezet a közgyűlés előtt felolvastatván, és megmagyaráztatván az a maga egészében, némi csekély módosítások megtétele mellett elfogadtatott és kötelező erejűnek nyilváníttatott az egyh.megyei felsőbb hatóság átnézési és megerősítési joga esetleges gyakorlásának fentartása mellett. Az »Erie« német ref. egyházm. helybenhagyván a javaslatot máj. 14-én tartott gyűlésen, a jelzett naptól fogva csakugyan életbelépett s mai napig érvényben van. Az isteni tiszteletek ekkor már a város keleti oldalán — hol legnagyobb számban voltak hitsorsosaink minden időben letelepedve — egyik népes forgalmú, s szép utcáján — hol a magyar ref. templom később fölépült — az E. Madison arenüen fekvő Trinity Chorch nevű angol methodista templomban tartattak, csak vasárnap délutánonként, mivel délelőtt az angolok vették igénybe a templomot. Az egyházközség a templomért havi 15 frt bért fizetett, inkább ajándék, mint bérösszeg gyanánt, mely voltakép nem is kívántatott. A misszionárius lelkész teendői ekkor már szerfelett megszaporodtak. Munkálkodása most már nem szorítkozott pusztán Clevelandra, néha működésének súlypontja természetszerűleg ideesett minden időben, hanem fel kellett ölelnie munkálkodásának keretébe a közeli szomszédságok és a vidék magyar ref. népe lelki érdekeinek gondozását s minden irányban való megóvását is. Előbb Frairport, Lorain, majd Asthabula és Toledo ref. magyarsága lelki szükségleteit kelle kielégíteni. De sőt, ha ideje engedte volna, szükség lett volna rá, hogy az evangéliumot szétvigye a népeknek Pittsburgtól Chichagóig. Erre azonban fizikai erejének elégtelensége mellett még le kellett számolnia azon körülménynyel is, hogy neki, 38