Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-03 / 18. szám

TÁRCA. Templomi ének. -- Hazánk ezeréves ünnepére. — LXVI. Zsoltár nót. Örök Isten, népeknek Atyja! Ki örködéi hazánk felett; Nagy jóságod szivünk meghatja S imára hí egy nemzetet. Örvendj hazám! És lelkesítsen E nagy napon egy érzelem : Hogy vész. vihar közt a jó Isten Megtartott egy évezreden! Tiéd Atyánk, tiéd a hála, Hogy ez a föld miénk maradt. Bár dúlt köztünk a pártok viszálya, Győzött a jog. szent akarat. Adtál erőt küzdelmeinkhez, Adtál hitet, ha csüggedénk; Évezredünk lapjáról mindez Dicső fénvnyel ragyog felénk! Örök Isten imádva kérünk: Maradj velünk továbbra is! Jó-balsorsban te légy vezérünk; Atyánk, te légy a védpaizs! Halld meg szívből fakadt, imánkat: Adj boldogabb évezredet. Áldd meg édes magyar hazánkat Áldd meg Isten e nemzetet! Szuhay Benedek. Az ágostai hitvallás legújabb magyar fordítása. Az a meggyőződésem, hogy az ág. hitvallásnak úgy történeti, mint jelen dogmatikai jelentősége sokkal nagyobb, semhogy az új magyar kiadásnak új meg űj megbiráiása jogosulatlan volna. Maga a fordító s méltató is munkájának legszebb elismerését ily bírálatokban találja, mert ő érezheti, hogy ép ily munka után esik jól az okulás. Paulik fordítását másutt már helyesbítette Stettner Gyula felsőlövői ev. esperes, a ki ép oly kitartással foglalkozik a theol. tudományokkal, mint a mily lelkiismeretesen végzi lelkipásztori feladatát. Én ugyanazon jóakarattal akarom a fordításhoz írt előszóra és bevezetésre vonatkozó marginalis jegyzeteimet közölni. Az előszó szerint, a szerző az Augustanának csak két magyar fordítását ismeri: Lövei Balázs győri lelkészét, mely 1692-ben és Agonás Sámuel rozsnyói lelkészét, mely 1838-ban jelent meg. Legalább még egy fordításról biztos tudomásunk van: 1740-ben jelent, meg Jénában ily cím alatt: »Confessio Augustana*. azaz: a hitnek azon bevallása, mely V. Károlynak, az augusztai gyűlésben 1530-ban németül nyújtatott*. Negyvennyolc 12-rétű levélből áll. Petrik Bibliographiája szerint (I. k. 437. o.) Bárány György fordította. Ez adat eredetét azonban nem tudom. Ezen 1740-iki fordítás nemcsak az 1692. évi elődjét ismeri, melyek különben Szabó Karoly a Régi Magyar Könyvtárban (1434. szám alatt) leír, hanem sokkal korábbi fordítást is említ. Az előljáró beszédecskében ezt olvasom: magyar nyelven kétszer bocsáttatott ki, először Pápán 1628. eszt., ugyan idegen okból, másodszor penig 1692. a mint gondolom Rahisbánában. Sőt Müller J. T. az ev. luth. symbolumok német-latin szövegének kiadásában (4. kiad. 1876. LXXVIIÍ. o.) azt állítja, hogy az ág. hitvallás már 1626-ban fordíttatott volna magyarra. Azonban sem ezen 1626-iki sem két évvel későbbi fordításnak nyomát nem találom meg Szabó K.-nál. Talán úgy Müller, mint az 1740-ki fordító Samarjai Jánosnak Magyar harmóniáját érti. mely 1628-ban és Pápán jelent meg. Sajnálom, hogy ez nincs kezemben; Szabó szerint a ki 573. sz. a. leírja, még három példánya van meg Pesten 4. (M. N. Múzeum, M. T. Akad., Egyetem, Ref. kollégium). Azt hiszem nemcsak én venném köszönettel. ha valaki, különösen maga Paulik úr, e Lapokban úgy az 1692-iki fordítást, mint a M. Harmóniát idevágólag ismertetné. Érzem, hogy senki combinatiam merész; a Harmónia is 274 negyedrétű lapból áll: de ismerek még merészebb következtetéseket, melyek csakhamar helyeseknek bizonyultak, a Harmóniában pedig valószinűleg a magyarra fordított egyes cikkekhez terjedelmes magyarázatok fűződnek, és talán az egyeztető szándékot érti az 1740-iki fordító »idegen ok* alatt. A bevezetés első fejezetében, mely az ág. hitvallást megelőző eseményekről szól, igazságtalannak tartom azt ítéletet, hogy a középkori egyházban, a »kereszténység alapítójának jóformán csak a neve maradt fenn«. Szándékom természetesen nem az, hogy az egyház visszaéléseit védjem, de a prot. történelem ne mondjon le soha sem arról a szép jogáról és egyúttal képességéről is, hogy az ellenfelet helyesen s nem egyoidalúlag ítélje meg. Ily ítélet pedig a középkori egyházban is a felújított és részben még ma terjesztett pogány elemek dacára a névnél mindenesetre jóval több keresztyén elemet fog elismerni. A II. fejezet címe mást ígér, mint a miről a szerző tulajdonképen ír. Mert nem annyira az ág. hitv. keletkezésének történetét írja le, mint inkább az ág. birodalmi gyűlésnek vallásügyi tárgyalásait. Az elsővel röviden végez, pedig a források között említett Zöckler-féle munka alaposan ismerteti a hitvallás keletkezésének történetét is, mely nemcsak irodalomkritikai szempontból tanulságos. Tanúságos különösen azért, mert megcáfolja ciZt clZ általánosan elterjedt nézetet, mintha Luthernek az Augustana keletkezési történetében csekély szerepe volna. Ellenkezőleg : az Augustana anyagilag, lényegileg Luther munkája, alakilag Melanchthoné, a ki a már kész anyagot átdolgozta s összevarrta, elrendezte. Az Augustana I. részének alapiratát, a schwabachi cikkeket Luther még a birodalmi gyűlés alatt saját neve alatt adta ki, a II. rész alapjául szolgált torgaui cikkek oroszlán része is az ő tollából folyt. Mert nem úgy áll a dolog, a mint Paulik feltünteti, hogy a marburg-schwabachi cikkeket torgaui cikkekké dolgozták volna át; miként az Augustana mai felosztásából is kitűnik, amazok inkább pozitív, ezek polemikus tartalmúak. És igen valószínű, hogy Torgauban nemcsak az átadási helyről nevezett cikkeket adták át a választófejedelemnek, hanem ezekkel együtt még egyszer a schwabachi cikkeket is. E két cikksorozatból készült az Augustana, Melanchthon érdeme a békélő szándékkal való átdolgozás és az elrendezés. Luther volt az, a ki a már bevégzett hitvallást védelmezte akkor is, mikor Melanchthon elcsüggedt s engedményekre késznek mutatkozott ; a minthogy ez utóbbi csak Luther jóváhagyása után