Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-12 / 2. szám

intettem, hogy tartsák meg fogadalmaikat, a papoknak azt tanácsoltam, hogy ne veszekedjenek, hanem tanulmányozzák a bibliát, a pápáknak és bibornokoknak azt ajánlottam. hogy vegyék példányképül az apostolokat«. Ez volt majdnem az utolsó szava. A kő, a kor s a sok gond tönkretették egészen. Az ég mindjobban elsötétült. Angliából az a hír jött, hogy barátai Moore és Fisher vérpadon véreztek el. És váratlanul, majdnem oly hirtelen, mint kivánta, kialudt Erasmus földi élete fáklyája. Ilyen volt Erasmus élete. Egy darabig bálványozta a világ, majd átokkal és szidalommal támadt ellene. Mi megadjuk neki, a mi megilleti. Bizonyos, hogy Luther nem győzött volna, ha Erasmus utat nem tör, de Erasmus csak Luther által győzhetett. Tehetséges ember volt. Szorgalmas, elmés s bátrabb, mint maga is gondolá. De Európa újjáalkotása nem az ő müve, hanem a reformációé, melyről pedig azt hitte, hogy az ő művét tönkre tette. Nem is lehetett az máskép. Az irodalom és műveltség elősegítheti az élet fejlődését, mikor az élet már megvan. Türelem és latitudinarismus jó szolgálatot tehetnek, mikor már a lelkek felébredtek s a lelkiismeret szava zúg. De a mikor még nincs evangéliumi élet, mikor az emberek csak maguknak és a gyönyöröknek élnek, mikor a vallás vakhit vagy hitetlenség: akkor az újjáalakítás munkájára másféle tehetségek kellenek, mint a melyekben Erasmus bövölködött. Ezek után térjünk vissza Lutherhez. Froude után angolból (Vége köv.) Szabó Aladár. KÖNYVISMERTETÉS. Thury Etele »Dragoni Gáspár«-ja. II. És most már az a kérdés, hogy az 1586. és 1587. évben kelt levelek felmutatása s tartalmuk fölismerése után, minő véleményt formáljunk korrajzíró azon állításáról, hogy Dragonus nejének házát 1584-ben Beythe Istvántól egyezkedés útján visszaváltotta? Ez nem történhetett — nem is történt meg. Visszaváltásról Dragonus, korrajzíró tanítása szerint, nem szólhatott, s nem írhatott, semmiképen a soproni tanácshoz. És ha a visszaváltás 1584-ben nem történt meg; — mi történt tehát? Az, hogy a korrajz írója (százat merek tenni egyre, — nem 100 frlot 1 ellen, mivelhogy a százasokkal nem igen dobálózhatok, — hanem egy hibás következtetésért száz bocsánatkérést) Dragonusnak 1584-ben kelt levelét megérteni nem tudván, készített oly valami incorrect fordítást, s ebből oly téves történeti eseményt vont le, melyet a későbbi időben kelt okmányok teljesen valótlannak s tévedésnek bizonyítanak, s melylyel az egész ügyet összekúszálta és mintegy művészi módon összezavarta. Sajnálom, hogy e levél — 1584-ről — nincsen meg birtokomban! Korrajzíró nem tud elszakadni Deregdi Anna árnyától, mely őt lidércként kiséri annyira, hogy még a 820. lapon is azt írja, hogy »a soproni tanács vagy tán Deregdi Anna azt kivánta, hogy Dragoni maga menjen személyesen Sopronba a ház árának felvevése s annak (t. i. háznak) az új tulajdonos kezeihez való átadása végettDeregdi Anna ezt nem kívánhatta, nem levén ez ügylethez, Ígéretének elutasítása óta — 1586. — semmi köze; nem kivánta s nem kivánhatta ezt a soproni tanács sem, mert hiszen a személyes megjelenésre semmi szükség nem volt, mivelhogy úgy Deven Katalin, mint férje Dragonus azt kérik, hogy házukat a tanács »plena cum authoritate* adja el. Volt-e tehát valami ok arra a személyesen megjelenés követelésére, és pedig, író szerint azért, hogy Dragonus az új tulajdonost a ház birtokába bevezette, s azt annak kezeihez adja át? Hiszen »plena cum aut!ioritate« tehette s teljesíthette volna ezt, maga az erre ismét és ismét fölkért és fölhatalmazott soproni tanács. Ezen kí vánságról legalább Körmend városának a korrajzíró által hivatolt, 1587. márcz. 26-ikán kelt levele egyetlen betűvel sem emlékezik, mint ezt alább, annak helyén, tüzetesen kimutatandjuk. Végül megjegyzem, hogy korrajzíró teljesen nyugodt lehet; — soha senki nem fogja azt bebizonyíthatni, hogy »Telepontana« — lásd 131. lap — Kőszeget jelentene; — de azt sem fogja soha senki, még maga korrajzíró sem bebizonyíthatni, hogy Hidvéget jelenten e, — hanem jelent igen is »hídvégi«-t. — »Telepontana < ugyanis nem főnév, hanem nőnemben álló melléknév vonatkozással az »ecclesia«-ra. Hidvégnek latin elnevezését soha nem láttam, nem olvastam — talán a hídvégi egyházi vagy községi iratokból kimutatható lenne? — Azt azonban hiszem és vélelmezni is merem, hogy a latin helynevek formálási módja szerint Telepons lehetett (ad forinam Aenipons, vagy Oenipons = Innsbruck) és innét származott a telepontanus. a, um, három végű adjectivum. Ezek megjegyzéseim, miknek tartalmából érti a figyelmes olvasó, mikép engemet ezekre az a tapasztalat kényszerített, hogy korrajzíró, mit sajnálni lehet, a latin nyelvben munkakörének megfelelő képzettséggel nem bír, s ép' e miatt nem tudja az abbreviatiókkal teljes régi latin okmányokat jól leolvasni, még kevésbbé tudja lefordítani, mi nem is csodálandó, mert ahhoz, hogy erre valaki képes legyen, hosszas tanulmányozás és a latin nyelvnek meglehetős, hogy ne mondjam tökéletes értése kívántatik meg. Ezért vannak — mint már fentebb láttuk — fordítási incorrectségek korrajzában, mik közül egy-kettőt ígéretem szerint, immár fölemlítek. Praetor minima non curat! Mindjárt a címlapon, az első idézetben megtaláljuk a hibás leolvasás példáját az »egregie« szóban, mit »egre« helyett állított oda. kétségtelenül azért, mert ő »egre« szót latin szótárában nem talált, s mert nem talált, azt vélte, hogy az, az »egregie« adverbiumnak összevonása. Pedig azt a kezén forgó okmányokból nagyon jól tudhatta, hogy azon korban kelt iratokban az ae helyett rendesen csak egyszerű e betűt használtak, p. o. »ecclesie hungarice croaticeque collecte apud Sopronios*. Az egre adverbiumot ma már aegre alakban ismerjük s használjuk és jelentése: »alig-alig«, »nehezen«, »nagy ügygyel-bajjal«, »nem örömest«. Ha ő ezt tudja, nem fordít vala oly hibásan s oly értelemzavaró módon, mint azt ugyanazon lapon találjuk. S itt mielőtt tovább mennék, előrebocsátom még, hogy »gratiosus« nem kedves — hanem jóságos, kegyes, kegyelmes jelentéssel bír — és hogy az »optimo jure« kifejezést azon értelemben használták mindenkor, midőn valamely ügy az erre legteljesebb joggal, joghatósággal bíró egyén vagy erkölcsi testület által nyert elintézést. Ezért a korrajzíró által idézett eme passusnak: »quod etsi egre (s távolról sem egregie) tamen postea concessit. Itaque sciant hunc bonum virum concessum optimo jure eisdem*: jelentése s helyes értelme e lenne: »mit bár nehezen (alig-alig) mindazonáltal annakutána megengedett. Tudják meg tehát, hogy e jő ember a legteljesebb joghatósággal (bíró egyén által) engedtetett át uraságotoknak. Igenis uraságotoknak (és nem kegyelmeteknek), mert az eisdem itt a »dominatiobus vestris« kifejezést helyettesíti. Hibás e tétel fordítása is: »ut sua mag-