Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-12 / 2. szám

nificentia vestris dominationibus ipsum concedere dignaretur«. Nem azt teszik, mint író akarja, hogy a Gróf ő Méltósága Dragonus hivatalában ottani — Sopronbani — folytatására átengedni — hanem csak azt, hogy Dragonust (lelkészül) a soproniaknak átengedi méltóztassék. Hiszen ez ideig nem volt Dragonus Sopronban lelkész; a lelkészi hivatal elfoglalhatására most kap nagy nehezen a Gróftól engedélyt; lelkészi hivataloskodását — a mondhatni kicsikart engedély után — csak most kezdheti meg. A kezdet pedig nem folytatás . . . És ha Dragonus már előbb is lelkészi hivatalt viselt volna Sopronban, miért kellett nékie most a hatalmas Beythe nagy befolyásának igénybevétele mellett a lelkészi állás elfoglalhatásaért oly rimánkodva kérelmezni? És mint magad is érted szives olvasó, nem is úgy áll a dolog, mint korrajzíró akarja, hogy a Gróf az engedélyt jó szívvel adta volna meg. Ha jó szívvel adta meg, miért kellett ismét és ismét rimánkodni; ha rimánkodások után nyerhették meg csak az engedélyt, mi jelentősége van a beerőszakolt jó szívvel — készségesen — kifejezésnek ? Azt nem tudtuk még ez ideig, hogy egregie = jó szívvel jelentéssel bírjon. A másik fölemlítendő olvasási és fordítási vétséget azon levél szövegében és áttételében találjuk, melyet a körmendi tanács intézett volt 1587. március 26-káról Sopron város tanácsához, melynek szövegét író a »Szemlédben ugyan nem közli és csak rövid kivonatát adja a 320-dik lapon, de a melyet a Századokban egész terjedelmében nyilvánosság elé bocsátott és pedig következő olvasási hibákkal: solertissimum helyett zelantissimum; expediendis helyett expcdiens; ut helyett el; vivum helyett unum; és servitores helyett senaiorum szavakat állít. A levél szövege ez: »Rogamus et oramus vestras Amplitudines quatenus hunc nobilem reverendumque virum Casparem Dragonum sac-rae theologiae apud nos professorem ac animarum nostrarum solertissimum (nem zelantissimum) pastorem, dum et quando ad Amplitudines vestras pervenerit in suis negotiis expediendis, (nem expediens) ne retardens: ut (nem et) primo quoque tempore ad annuntiandum vivum (tehát nem unum) verbum Dei et administranda sacramenta hocce quadragesimali tempore posset redire, ac continuus in suo officio esse. . . Dátum Körmendiny dominica Laetare hoc est 26. die Mártii. Amplitudinum vestrarum servitores (nem senatorum) etc.« Korrajzíró, a Századokban, e levél rövid tartalmát e szavakban adja : »Körmend város tanácsának levele, melyben Dragoni Gáspár professornak Sopronba menetelét elhalasztatni kéri.« Ugyan ki találhatna a közölt levélben csak egyetlen szót is, mely a korrajzíró ezen incorrect értelmezését igazolhatná? Sopron város tanácsa Dragonusnak, a megjelenésre, záros határidőt nem adott soha, sőt mint fennebb bebizonyítottuk, ottani megjelenését sem követelte. Hogy záros határidőt nem tűzött ki, ezen állításunkat igazolja és az incorrect fordítást bizonyítja a levél eme tétele: »dum et quando ad Amplitudines vestras perveneriW = akkor, a mikor tekintetességetekhez megérkezend. Ha tehát záros határidő kitűzve nem volt; a minthogy nem is volt, mi indíthatta volna Kőszeg tanácsát, hogy a fölmenetel elhalasztását kérje, vagy mint a korrajzíró akarja, azt írja, hogy Sopron tanácsa ne követelje azt, hogy Dragonus most menjen Sopronba? Es valóban soha nem írt és nem kért ilyenfélét Körmend város tanácsa, hanem kérte azt, hogy akkor, a mikor Dragonus ügye elintézésére Sopronban megjelenend, ne késleltessék őt meg, (azaz ügyének kényelmes vagy hanyag ellátása, vagy akadályok gördítése által) ne tartóztassák tőlök sokáig vissza. S ezen kérésüket azzal indokolják, hogy Dragonus, az ő lelkűknek gondos pásztora az Isten élő igéjének hirdetésére s a sacramentomok kiszolgáltatására közéjök mielőbb, még a 40 napos böjt ideje alatt visszamehessen s hivatalát folytonosan végezhesse. És ezen kérésre, s ennek ily indokolására kétségtelenül azon aggodalom késztette a körmendi tanácsot, hogyha Dragonus ügyének lebonyolításában és elintézésében Sopron város tanácsa teljes jóakaratot, készséget és figyelmet nem tanusítand: akkor az ő leiküknek gondos pásztora, a keresztyénség nagy innepére, húsvétra sem érkezend vissza Körmendre, s az úrvacsora sakramentomát közöttök e nagy innepen ki nem szolgáltathatja. Nem lehet itt figyelmem kívül hagyni, hogy korrajzíró »hocce quadragesimali tempore« szavakat így fordítja: »midőn már a böjtnek is vége van«. Ha a fordítás nehézségével megküzdeni képes nem volt, hát nem tudta-e magát megóvni azon tévelybe eséstől, hogy egy Laetare vasárnapon kelt levél íróival azt mondassa: midőn már a böjtnek is vége van ? ! Ezt már Körmend város tanácsa csakugyan nem írhatta! Hiszen a keresztyén naptár megállapítása óta Laetare vasárnap mindig Húsvét előtt három héttel van, a mikor a 40 napos böjtnek nemcsak vége nincsen, de mondhatjuk, hogy a böjtnek közepén vagyunk. Végeztem... És te szives olvasó! ítéld meg, megtartottam-e e sorok elején tett igéretemet, komoly, higgadt, tárgyilagos voltam-e »sine ira« ? Egvet szerettem volna még történeti adatok alapján kideríteni, azt nevezetesen, hogy Dragonus »Speculuma« címiratában korrajzíró által közölt eme szavak: verbo virae hibásan állanak verbo vitae helyett. Budapesten akartam a nagy könyvtárakban e tekintetben bizonyosságot szerezni. Nem sikerült. Az általam vizsgálódásra fölkért férfiú azt írta, hogy úgy Fabónál, mint Serpiliusnál verbo virae olvasható (?). Ennek dacára a nyomdahiba iránti véleményemet továbbra Is fontartom. Ezen alkalomból pár szóm van hozzátok, egyháztörténelmünk terén buzgóan és hivatottsággal s tehetséggel munkálkodó férfiak! Az őrállók ti vagytok! Kérlek is benneteket, hogy egyháztörténelmünk terén kísérjetek figyelemmel minden törekvést. Ne kicsinyeljetek semmit, ne hallgassatok el semmit, a magát tekintélyül felemelni akaró egyén ellenében. Elbirálástokban legyetek igazságosak ; a törekvőt el ne kedvetlenítsétek; a gyengét erősítsétek; az erőset érdeme szerint méltassátok. Én e téren csak mint dilettáns működtem s működöm s ha egvszermásszor kénytelen voltam valakit a történeti igazságra figyelmeztetni, ezt mindenkor legjobb akaratból tettem. Mostani föllépésem talán utolsó. Időm lefolyt! S Vörösmartyval szólva: » Engem a mély sír partjára A halál vár vég-csatára«. Ti ifjak álljatok a gátra. Nem lehet csekély értékűnek tartani a figyelmet, az ellenőrzést, mit ily ügyben szeretettel s jóindulattal gyakorolni fogtok ! A korrajzíró előtt pedig egy példát említek föl azért, hogy »cselekedjék hasonlóképen«. Midőn gróf Teleki Sámuelt, ezt az európai műveltségű férfiút a dunamelléki ev. reform, egyházkerület főgondnokává választotta, nagy odaadással és szorgalommal kezdte tanulni és meg is tanulta a héber nyelvet. S midőn egyszer ez izzasztó munkában találta egyik rokona, s őt buzgólkodásának szükség feletti voltára figyelmeztette s a héber nyelv tanulásáról lebeszélni akarta volna, a nemes Gróf azt felelte: mit gondolsz? én mint főgondnok köteles vagyok a theologusok és fölszentelendő lelkészek vizsgáján jelen lenni és superintendensemmel együtt a vizsgáló bizottság-