Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-26 / 17. szám

közönyösen ezt az életbevágó kérdést. Tartsák szőnyegen tanácskozásaikban, egyházmegyei ós kerületi gyűléseiken, lelkészi és egyházi értekezleteiken minduntalan térjenek rá vissza. Különösen a világi elemet, az egykori egyházfentartókat, pártfogókat ós egyházvédőket igyekezzenek megnyerni az ügynek. Az egész müveit reformátusságnak meg kell mozdulnia és be kell látnia, hogy ez a kérdés életkérdes az egyházra nézve. Nem szabad tótlenül és közönynyel néznünk azt a belső sorvadást, mely a papság szegénységéből s a vele járó erkölcsi elgyengülésből egész anyaszentegyházunkra el-kiterjed. Pedig aggasztólag terjed. Az a szegény pap nem tanulhat, lapotkönyvet nem olvashat, mert nem telik. Jobb társaságban nem foroghat, sőt még tisztességesebb ruhát sem vehet magára, mert nem futja a fizetéséből. Családja nélkülöz, gyermekei lerongyosodva, a jobb nevelés áldása nélkül, mert erre sem jut a csekélyke »javaclalomc(-ból. Ilyen súlyos életgondoktól elkeclvetlenülve, elkónyszeredve hivatalát is, hivatását is csak immel-ámmal töltheti be a szárnyaszegett lélek. Belemerülve a paraszti munkába, elszakadva a művelt világtól, szárnyaszegetten, jó szerencse, ha nem hitevesztetten ós kétségbe esve vánszorog, lézeng. Iiogy kívánható az ilyen lelkektől, hogy buzgósággal apostolkodjanak, hogy bátran és vidáman hasogassák az igét, hogy tüköréi legyenek az Isten népének, hősei a hitnek, mesterei a keresztyén életnek, pásztorai ós lelki gondozói a híveknek? Ilyen elkeclvetlenült, csüggeteg tisztikarral nem lehet győzelmes hitcsatára és diadalt igórő erkölcsi küzdelemre vezetni egyházi táborunkat sem a jól szitáált uralkodó egyház fekete serege, sem a rajongók guerilla-csapatai, sem a hitetlen vagy hitközönyös műveltség növekvő hadai ellen. Már pedig eljön az idő, vagy talán néhol már itt is van, a mikor a szegény papság többsége ilyen lesz, a mikor ezek hitevesztettsége és elkedvetlenülóse átragad az egész testületre s megbénítja, megmérgezi az egész lelkészi kar közszellemót és erkölcsi erejét. Ne várjuk be ezeket a szomorú időket. Legyünk rajta, ha eddig késlekedtünk, most a tizenkettedik órában, legyünk rajta, hogy ha már a hanyatlást nem tudtuk megakadályozni, legalább a nagyobb pusztulástól óvjuk meg anyaszentegyházunkat. Fel a munkára minden téren, minden körben. Emeljük papságunkat, javítsunk helyzetén! Konventünk akcióba indult: támogassuk munkájában. Tartsa kötelességének minden művelt református ember, hogy szegény papságát kiemelni segítse abból a gondterhes, nyomorúságos helyzetből, melybe a hitközöny és nemtörődömség ily mélyen belesülyedni engedte. 17. szám. A socialis mozgalmak áttekintése és birálata. Felolvastatott a budapesti ref. ifjúsági egyesület febr. 10. és 17-iki összejövetelén. III. Ha igazságosan akarunk ítélni, tartózkodnunk kell mindennemű elfogultságtól. El kell ismernünk, hogy a panaszkodó munkás-osztály részén sok igazság van és sok hasznos dolog van elmondva a fentebb ismertetett socialista elméletekben, de súlyos tévedésekkel keverve. Az élet javaitól őket szándékosan elzárni, mint a hogy az ó- és középkorban történt, erőszakos jogtalanság, mert nekik azoknak élvezésére isteni eredetű jogaik vannak. A teremtés befejeztével nem a kiváltságosoknak, hanem az egész emberi nemzeteknek adá az Úr a földet és ennek mondá : gyümölcsözzetek, sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok azt birodalmatok alá (Gen. I., 28.). Az élet tehát a maga javaival minden embernek osztályrészül adatott, de az élvezés mértéke szintén meg van adva az ember faji és egyéni képességeinek, viszonyainak mineműségében és természetében. Ez ismét olyan törvény, mely ellen zúgolódni oktalanság. Az erdő fái sem nőnek egyformán, az egyik gazdag, óriás fa, a másik földön kúszó gyom és nincs erő, mely egyiknek a természetét a másikra erőszakolhatná, pedig mindegyiknek ugyanaz az anyaföld szolgál táplálékkal. A természet összhangja épen ez ellentétekben áll. Az emberek között is az egyik nagyobb lelki vagy testi képességgel, kitartással és szerencsével, esetleg kedvező viszonyok között küzd, és magasabb fokra, nagyobb jólétre képes emelkedni mint a másik, ki ezek közül egyikkel vagy másikkal vagy semelyikkel sem rendelkezik. Az élet egy nagy versenytér, melyben kétségkívül az erősebb diadalmaskodik, nemcsak az emberek között, de az egész természeti világban. És ha most valaki a legyőzöttek közül előáll és azt mondja: állítsuk meg az erőst, hogy várja be a gyengébbet, vagy kényszerítsük arra, hogy oszsza meg jutalmát a kisebbekkel, lehet-e ennél nagyobb képtelenség ? Az igenis kötelessége az emberiségnek. hogy mindenkit beereszszen erre a versenytérre és sem egyeseket, sem osztályokat ne zárjon ki, valamint az is kötelessége, hogy versenyszabályokat állapítson meg, melyek a morál elveinek megfeleljenek, de ezek keretén belől másnemű korlátozás nem képzelhető. De a socialisták előállanak és azt mondják: ez a verseny valóságos anarchia, melyben az egyes semmi védelmet és biztosítékot nem talál s egyesek nagyobb vagyona magához vonzza a kisebbeket, mert a nagyobb versenyképesség megöli a kisebbet. Állítsuk tehát a capitalismussal szembe, illetőleg annak helyére a collectivismust, azaz félre a magánvagyonnal, még pedig mindenfélével, ne legyen senkinek semmiféle privát jószága, az egyes versenytőkék helyett legyen közös tőke, melynek jövedelméből mindenki részesüljön. És megjelenik előttünk új kiadásban a Lycurgus rendszere és Plátó álma, úgy a mint a fentebb ismertetett rendszerekben láttuk, magán-