Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-26 / 17. szám
Szerkesztőség: JX. kerillet, Pipa-utca szám, hová a kéziratok eimzenűők. Kiadtf.liivatal : llortiyánszky Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz. és hirdet, dfjak intézendök. Felelős szerkesztő és lap tulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési Ara: Félévre : 4 frt 50 kr ; egész évre : 9 frU Egyes szám ára ÍÍO kr. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. A konvent és a szegény papok. Ünnep-számba megy konventünk ülésezése mostanság. Évről-évre találkozik egy-egy nagyobb alkotása vagy fontosabb intézkedése, melylyel közegyházunk épületét erősítgeti, számtalan sebeit gyógyítgatja. Tavaly az országos lelkészi gyámintézet megalapításával szerzett örömet és megnyugvást a családjuk jövőjéért aggódó lelkészeknek, most a csekély fizetésű lelkészek kongruája érdekében folytatja az akciót az államkormánynál. Régi törekvést karolt fel ezzel a konvent, s elismerésre méltó, hogy épen világi elnöke, Tisza Kálmán, tette meg rá az indítványt. Javasolta, hogy írjon fel a konvent az országos kormányhoz s kérje a 800 frtos fizetési minimum életbe léptetésére az összeírás szerint szükséges államsegélynek törvényben való biztosítását; ha pedig ez most még nem lehetséges, intézkedjék a kormány, hogy legalább a 600 frtos minimumhoz szükséges összeg már a jövő évi költségvetésbe felvétessék. Az indítvány indokolásában rámutatott Tisza a kultuszminiszter idevonatkozó nyilatkozatára i kifejezte, hogy bízik a kormány jó szándékában; hiszi, hogy a törvényhozás nagy többsége is pártolni fogja a jó ügyet, s viszont e kérelemmel a ref. egyház sem lépi át eddig tapasztalt szerénységének korlátjait. A konvent egész terjedelmében egyhangúlag elfogadta Tisza indítványát s ilyen értelemben fel fog írni a kultuszminiszterhez. Lesz-e s mi lesz a megkeresés eredménye? Felveszik-e már a jövő évi költségvetésbe a 600 forintos minimumot, nem tudjuk. De két dolgot bizonyosan tudunk. Egyik az, hogy a kormány annyiszor és oly ünnepélyesen igérte a lelkészi fizetések megjavítását, hogy most már erkölcsi lehetetlenség adott szavának be nem váltása. A szükség évrőlévre nagyobb lesz, lelkészeink legnagyobb része nyomorral küzd, papnevelő intézeteink elnéptelenültek, a lelkészi új erők elcsenevószedése megkezdődött, sőt a paphiány réme fenyegeti közegyházunkat. Gyors és gyökeres gyógyításra van szükség, különben végzetes jövőnek megy elébe anyaszentegyházunk. Ez az egyik bizonyos. De az is kétségtelen, hogy a baj már is nagyon elmérgesedett. A lelkészi pálya megdöbbentően elvesztette vonzó erejét s a valószínűbbnek látszó 600 frtos minimum teljességgel nem mutatkozik elég gyökeres orvosszernek. Hatszáz frt ma már oly csekély javadalom egy tudományosan képzett s jobb életmódra jogot tartó művelt embernek, hogy azzal csak épen az Ínségtől mentjük meg a papságot, ele magát a pályát egészben véve nem emeljük, vonzóvá teljességgel nem teszszük. Ám azért távolról sem kicsinyeljük a konvent lépését. A ki 300—400 frton nyomorog, annak a 600 frt megnyerése is nagy haladás. Már pedig több százra megy egyházunkban az ilyen nyomorúságos lelkészi állások száma. A fődolog az, hogy minél előbb megnyerjék a segítséget. Erre nézve minden tényezőnek kezet kell fogni. Legyünk rajta, hogy tegye magáévá ínséges papjaink igazságos ügyét nemcsak az egyházi, hanem a világi sajtó is, s a kiknek hirlapirodalmi összeköttetésük van, értékesítsék azt most e jó ügy érdekében. Kövessék a György Endre példáját, ki a »Magyar Hírlap a-ban úgy szólván állandóan szőnyegen tartja a szegény papok kérdését. Karolják fel képviselő hitfeleink, ismertessék, kedveltessék meg törvényhozó társaikkal a kérdésnek nagy kulturális és nemzeti jelentőségét. Mutassák ki, hogy a szóban forgó szegény papi állások egytől-egyig a nemzetiségek által határolt magyar helyeken, Erdélyben, Biharban, Szatmárban, a Felső-Tiszánál és a Felvidéken vannak, hol a reformátusság lelkipásztorainak anyagi erősítése, egy jelentésű a magyarság megerősítésével saz államfentartó magyar faj szellemi felsőségének és vezető erejének biztosításával. De az egyházi körök ós testületek se vegyék 33