Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-12 / 15. szám

Hát ismerjük el, hogy hitünk gyenge. Ismerjük el, hogy nem támaszkodunk oly határozottsággal a Krisztus feltámadására, mint kellene. Van azonban a dolognak más oldala is. A keresztyén hit nem tesz érzéketlenné. Sőt épen a keresztyén hit új és erősebb kötelékekkel kapcsol szeretteinkhez. A mikor a halál e kötelékeket elvágja, akkor fájdalmat érezünk, ha tudjuk is, hogy a megválás nem örökre szól. Szivünk sajog, lelkünk megrendül, mint az Idvezítőé, a mikor Lázár koporsójánál könyezett, bár tudta, hogy fel fogja támasztani. Érezte és vele együtt érezzük mi is, hogy a földön a bűn és a halál nagyon sok pusztítást visz véghez s épen mert keresztyének vagyunk, a halál támadása, mint valami idegen hatalmasság betola­kodása, okoz keserűséget, szóval a keresztyén hit nem tesz bennünket földöntúli lényekké, még kevésbbé gépekké, a kiknek érzelmeik nincsenek. Sirunk, kesergünk és jaj­gatunk, de kétségbe nem esünk. Ide-oda hányattatunk, de hajótörést nem szenvedünk. Gyötrődünk, de el nem veszünk. Leteszszük szeretteinket az Úr kezeibe, de könyekkel áztatjuk e kezeket. Bánt, hogy úgy sújtanak, de nem feled­jük el, hogy mennyi áldást osztogattak. És az Űr a feltámadás örömeit gyakran már előre engedi élvezni. így voltam én, a mikor az Űr életre kelté azt a két kis szenvedőt, a kit már emberi szem, emberi bölcseség a halálra szánt. Egy délután megint ott ültem kis fiam ágya mellett. Nem is tudom, hogy s hogy nem, a »Kis Tükör* egy példánya került kezembe. Benne egy kép, mely Illés pró­fétát ábrázolja, a mint a holló kezére repül. Ezt a képet úgy szerette szegényke. Oda tartottam eléje s az elkény­szeredett ajkon, a kis bágyadt szemekben mosoly jelent­kezett. E mosoly kárpótolt engem minden szenvedéseimért. Tehát a lélek nem halt meg, nem pusztult el a testtel, csak érintkezni nem tudott a külvilággal. Hetek óta nem hallottuk szavát a kis gyermeknek s egyáltalán semmi életjelt, mely mutatta volna, hogy lát bennünket, vagy hallja, a mit beszélünk. És most az Illés hollóját megis­merte. És azután csodálkozva láttam, hogy a mint napról­napra erősödött, vissza tud emlékezni a szavakra, a me­lyeket valaha értett. Pedig jó ideig semmi táplálékot nem vett magába, teste lefogyott, fejecskéje egészen összeaszott. Beszédszervét eleinte alig tudta használni. Úgy beszélt, mint a siketnémák szoktak, rikácsolva. Dadogott is jó ideig, de valami titkos hatalom volt e testecskében, mely a képzeteket és szavakat megőrizte s a mely maga is épen maradt, bár a test oly iszonyú rázkódáson ment keresztül. Még egy zúgása a viharnak s a kis fácska letört volna. A kedves kis lélek és köztem az összeköttetés megszakadt volna teljesen, de vájjon ha a lélek a test oly iszonyú romlásával el nem pusztult, teljes megrom­lása után is nem kellett-e épen maradnia? Oh az, a ki életet tudott adni, az meg is tudja őrizni az életet. A ki a halált le tudta győzni s fel tudott támadni, az nem engedte volna, hogy az a sokat szenvedett lélek örökre elfeledje a mosolygást. Az Isten igaz; Ő meg nem csalhat engem. Gyermekeimet az ő kezeibe tettem; lehetetlen, hogy az Örökkévaló egy ilyen ránézve igazán jelenték­telen kis változáson, minő a földi halál, sértetlenül át ne vitte volna őket. Az Isten jó; visszaadta mind a két gyer­mekemet s ezek most az én prédikátoraim, a kik min­dennap azt hirdetik, hogy a hol a földi tudomány két­ségbeesik, ott a Megváltó egy szavával segíteni tud. De ha vissza nem adta volna is őket e földi életre, lehet­séges-e, hogy örökre elszakított volna tőlök ? Nem lehet­séges. A Krisztus szava hangzik felém: Én vagyok a fel­támadás és az élet, s a ki én bennem hisz7 ha meghal is, él. (Ján. XI, 25.) A ki gyermekeimet a sír széléről visszaadta, annak van hatalma arra, hogy a sír éjeiéből is visszaadja őket. Szabó Aladár. BELMISSZIÓ. Lelkészértekezleti közgyűlés Felső-Borsoclban. Sajó-Szentpéteren március 31-én tartolta a felső­borsodi egyházmegyei lelkészi értekezlet rendes közgyűlé­sét nt. Vadászy Pál esperes elnöklete alatt mintegy 26 tag jelenlétében. Gyülekezeti ének után Szuhay Benedek kápolnai lelkész kérte Isten megáldó és megszentelő kegyelmét a jelenvoltakra. A fölemelő imádság elhangzása után elnök tartotta meg gondolatokban gazdag és emelkedett szellemű megnyitóját, mely egész terjedelmében jkönyvbe vétetni határoztatott külső és belső szépségeinél fogva. A jegyzőkönyv vezetésére Osváth Zoltán és Szuhay Benedek lelkészek kérettek fel. Első helyen az elhunyt tagtárs, Beho János kazai lelkész fölött tartott emlékbeszédet Szuhay Benedek, mely jellemző vonásokkal állította elénk a lelkipásztort és em­bert s az elismerés virágaiból font koszorút letette a korán kidőlt pályatárs jeltelen sírjára a díszes kör nevében. Fel­olvasás után egyhangúlag az emlékbeszéd emlékkönyvbe vétetett és csak sajnálatának adott kifejezést, a kör, hogy nem áll módjában kinyomatni az e fajta munkákat. »Gura pastoralis* c. munka került aztán felolvasásra. Szerző nagy buzgósággal, erős papi kötelességérzettel fog munkájához, melynek tárgya azon fontos kijelentés, hogy nekünk lelkészeknek ki kell venni a tanítók kezéből a vallásoktatást, ha azt akarjuk, hogy hiteért, vallásáért élő­haló tagokat nevelhessünk az anyaszentegyháznak. E kér­dés fölött érdekes vita indult meg. A kisebbség ezúttal leszavaztatott, valamint a hangoztatott elv is ez idő szerint papiroson maradt; de erősen hiszszük, hogy a lelkészi testület nemsokára elérkezettnek látja az időt arra nézve, hogy másképen gondolkozzék a vallásos oktatásról. Alta­lános megbotránkoztatást okozott a felolvasott munkában citált »Tanügy* című hetilap egy névtelen cikke, mely olyan hangon és modorban beszél rólunk lelkészekről, mintha mi halálos ellensége volnánk az összes tanítóság­nak. A nagyon is időszerű dolgozat szerzője: Tóth Menyhért s.-lelkész. Azután Bartha Mihály és Botos József olvastak fel bírálatot a Vécsey József torna-egyházmegyei gondnok ismeretes munkájára, mely leküldetett az egyházmegyék­nek véleményadás végett. A papi fizetések rendezése : oly égető kérdés manapság; hogy lehetetlen örömmel nem üdvözölni azt a kitűnő világi férfiút, a ki élete céljául, úgy látszik, azt tűzte ki, hogy a prot. papság sorsa, hely­zete javuljon. Háládatos tárgy: nemes munkáját, törek­véseit ezrek tisztelete, áldása kiséri. A megállapított főbb 30

Next

/
Thumbnails
Contents