Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-12 / 15. szám

ha látja, hogy kis csibéjét elveszed, de lia később elhagyják a csibék és vész éri őket, nem törődik velők. Mi pedig emberek még évek múlva is ott érezzük szivünk mélyén a fel-felujuló keserűséget, melynek nyomait ezer öröm sem bírta betemetni. E fájdalom a magasba liajt és vigasztalást kerestet velünk E fájdalomtól gyötörve érezzük, hogy a halál csakugyan rettenetes ellenség, melyet okoskodásokkal meggyőzni nem lehet. Azokat, a kik azt tanítják, hogy a halál után mindennek vége, rendesen nagyon gonosz embereknek szokták tartani s félve futnak el tőlük. Pedig jó volna tőlük tanulni valamit. Jó volna meglátni, hogy a baj csakugyan komoly. Mikor a test pusztul, vész — pedig meglehet, közel van az idő, a mikor a mi testünk is elpusztul, elvész — mikor a szeretett lény szava eláll, mikor szavunkra nem felel heteken át. mikor nem tudjuk, mi fáj neki, mert érzéketlenül fekszik előttünk: óh, akkor oly szemmel láthatólag igaznak látszik az az állítás, hogy a test halála a lélek halálát vonja maga után. Virág, állat ezer és millió pusztul el naponként s hull a halál örvényébe s ügy tetszik, mintha ez örvény feltárulna az ember előtt is. Valóban, rettenetes lenne helyzetünk, ha csak okoskodásokra és gyarló bizonyítgatásokra lennénk utalva. A lélek fenmaradására vonatkozó emberi bölcselkedések azonban csak az utat mutatják, a melyen az igazi segítséget keresnünk kell. E bölcselkedések magukban véve csak azt elégíthetik ki, a kinek semmi baja sincs s bölcselkedéseiből csak szép, ékes rendszereket akar alkotni. De e bölcselkedések létrehozása is egy nagy tény, mely azt bizonyítja, hogy az örökkön örökké Élő nem hagyta nyugton az embert, nem engedte, hogy e földdel megelégedjék, hanem a magasba vonta fel. Életet, örök életet keresett az emberi lélek e bölcselkedésekkel. Látva a halál által okozott sok kínt, kérdést intézett az éghez, hogy ugyan van-e ott tökéletes élet? Es az Isten a kérdésre felelt és felelete isteni felelet volt. Leszállt a földre. Nem úgy szállt le, hogy a mindenséget elhagyta, hanem az emberi életet tette mindenható hatalmának és irgalmának eszközévé. Emberi élet által jelentette ki isteni szeretetét; ez volt a nagy áldozat. És miután az emberi életet, különösen annak utolsó rettenetességét, a halált átszenvedte: az életet kiszabadította a halál hatalmából; ez volt a nagy diadal. Nincs más vigasztalásunk, mint a Krisztus feltámadása, de ez elégséges vigasztalás. És nekem ne álljon elő senki azzal, hogy hiszen szép volna, ha a bibliának igaza lenne, de mi e régi könyv tekintélyének hinni nem tudunk. Hiszen ez a nyomorúságos kifogás tudatlanságból származik. A biblia, különösen annak központja, az evangelium, nem régi könyv, hanem minden idők könyve. Az evangéliumot nem a zsinatok kényszerítették a népre, hanem az evangelium. ereje hódította meg a zsinatokat. Ezt az evangéliumot minden időkben hirdették olyan emberek és különösen nagy számmal hirdetik a XIX. században : kik egyideig, nem hittek benne, sőt tán ostromolták. És a dolog nem úgy áll, hogy a ki tudóssá lesz, az nem hisz a Krisztusban, hanem vannak tudatlanok, a kik nem hisznek benne és vannak tudósok, a kik hisznek. Én a magam részéről, fájdalom, sok tudománynyal nem rendelkezem, de ezelőtt 10—12 évvel nem hittem az evangéliumban, ma pedig hiszek, pedig ma mégis csak többet tudok, mint 10—12 évvel ezelőtt. A hitetlenséget nem a XIX. században s nem a tudomány fejlődése következtében találták fel az emberek. A farizeusok és pilatusok már XIX. századdal ezelőtt sem hittek a Krisztus feltámadásában. Pedig nincs ennél természetesebb és következetesebb igazság. Mert az Isten tökéletes szeretet s nein hagyhatott bennünket tökéletes kijelentés nélkül. S ha kijelentette magát, le kellett győznie a halált, mert ő a tökéletes élet. A magunk erején nem élhetünk örökké. Örökké csak az örök élet által élhetünk, a mely lelki életünket nemcsak fentartja, hanem oly boldogsággal is megajándékozza, a mely nélkül az élet csak kín lenne és gyötrelem. A ki pedig nem hiszi, hogy a Krisztusban az Isten jelent meg, az foglalkozzék az evangéliumokkal, kisérje el a Jézust utaira, képzelje magát ama körülményekbe, a melyek közt a Megváltó élt és egyszerre csak érezni fogja, hogy az Idvezítő nemcsak isteni igazságokat hirdet, hanem isteni módon is bánik az emberi lelkekkel. Nemcsak ott mutatkozik Istennek, a hol annak vallja magát, hanem mindenhol. Szeretete sohasem lesz lágysággá, szigorúsága sohasem lesz kegyetlenséggé. És soha őt földi érdek, földi kicsinykedés ama fenséges magaslatról, melyen áll, le nem vonhatja. Hiszen tudom, elnevezték őt bölcs, tudós férfiúnak, de mutassátok meg azt a tudóst, a ki a nélkül, hogy az ő tanítványa lenne, leszállt a nép alsó rétegeibe is s nem vonult el büszkén tudóstársai társaságába. Elnevezték szabadsághősnek, de mutassatok népszónokot, a ki az üldözések és kínzások idején így imádkozott: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek 1 Ha volt ilyen, akkor ezt az imádságot az Idvezítőtől tanulta. És mutassatok erkölcsi reformátort, a ki egészen tiszta lett volna. Nem, nem én csalódom, azok csalódnak, a kik Istennek a Krisztusban felajánlott nagy irgalmasságát megvetik. Óh bizony nem csalódtam, a mikor ama rettenetes időkben nála kerestem és találtam erőt és vigasztalást. Ő alázott meg, a mikor betegséget küldött az én szeretteimre s ő magasztalt fel, a mikor meggyőzött, hogy a halál rajtok teljességei diadalt nem vehet. És ha valaki tényeket követel, a melyek előtt kész meghajolni, hát én azt mondom, hogy mi a Krisztus hivei ilyen tények vagyunk. Nem mintha mi tökéletesebbek lennénk, mint mások, hanem a mi életünknek ereje az élő Krisztus. Mi az ő nevében imádkozunk az Atyához s az Atya meghallgatja kéréseinket, ha próbára tesz is gyakran. Mi ő benne hiszünk s e hit igazgatja cselekedeteinket. Ha valamit nem úgy teszünk, a mint kellene, azért esik ez meg rajtunk, mert megfeledkeztünk ő róla. És a mi földi életünk nem egyéb, mint egy előkészület arra a jobb létre, a melyre az Ő halála és feltámadása ereje által jutunk el. Valóban a feltámadás és az örök élet érthetetlen, sőt rettenetes lenne ránk nézve, ha a Krisztus nem készítene. Mi a mi életünket nem tékozolhatjuk el, mert hiszen akkor a feltámadás minden dicsősége sötétséggé változnék reánk nézve. Mi jól tudjuk, hogy a ki a Krisztus szeretetét szivébe nem veszi, a ki elmerül e föld gyönyörűségeibe és bűneibe, a ki életét úgy rendezi be, mintha annak a halállal vége szakadna : hát az nagyon keserűen csalódik egykoron. Zengjen azért örök hallelujah annak, a ki életet hozott elő a halálból. Az Istennek legyen hála, a ki az Ő irgalmasságából újjászült minket élő reménységre a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak halálból lett feltámadása által. (I. Pét. 1, 3.) De öröménekeinket még egyszer megzavarja az a kérdés: Mirevaló a fájdalom a halál közelében? Valami gonosz hang azt súgja füleinkbe: »Azt belátom már, miért zúdultok fel, a mikor a halál közeledik, a míg a Krisztus meg nem erősített. De miért sírtok, miért keseregtek akkor is, ha a mint mondjátok, hisztek a feltámadott Krisztusban?! Bizonyára gyenge hit lehet az!«