Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-05 / 14. szám

választására célozva. Luegert dicsőíti? kérdém a magyar embert. Miért ne, felelt, hisz hányszor nyilatkoztatta, hogy ő a lovagias magyar nemzet előtt mindig kalapot emel. Lueger csak antiszemita, ezért a magyar nemzet becsülését megérdemli. íme itt a példa, hogy egy végzett intelligens embert is a meghamisított történelem hová vezeti. Hát azt az egyszerű embert, a ki az elemi iskolánál többet nem tanult, a történelem elferdítése milyen Ítéletre képesíti. Azt olvassuk a cikk elején a »történelem az élet mestere*. Franciaországban a szerzetesrendek stb. elviselhetlen és igazságtalan adóval sújtatnak, megfosztatván ily módon létezésüknek eszközeitől, a társadalom az általuk élvezett isteni áldástól. Bizony az egyház legidősebb leánya sokat vétkezett maga ellen Bertalan éjjelén, s azután is még sokszor »Az apák ették meg az egrest, a fiók foga vásott el bele«. Közfigyelmet érdemel a német birodalmi gyűlésnek bölcsesége, melvlvel a centrumnak a jezsuita törvény megszüntetésére vonatkozó indítványát elfogadta. »Nincs kétség (?), hogy egyéb vitás kérdések is a katholicizmus érdekeinek megfelelőleg fognak elintéztetni*. Abból ugyan semmi sem lesz, hogy a protestáns Németország Spanyolország sorsára jusson. Olaszországban a választások az egyházra előnyösek aligha lesznek, noha a kormány az általa kigúnyolt és meggyalázott katholicizmustól kéri(?) és várja (?) a támogatást. XIII. Leo pápa levele az angol néphez nagy horderővel bír, Angolország jelen és jövendő átalakulására. Az angol állami egyház feloszlása a napirenden levő megtérések folytán már nincs messze (?). Imádkozzunk, hogy XIII. Leó pápa óhajtása, mely Isten akarata teljesüljön. Belgiumban a katholikus eszmék harcát vívja, diadalaival valóban meglepi a világot. Íme a történelmet így adják elő negyvenezer családnak a jólelkű győri karmeliták. P. Winkler a boldogasszonyi bucsújárú helyről és kegyelemképről ír. »Eszterházy Pál feljegyzéseiből tudjuk, hogy a kegy elemkép a jámbor grófnét több ízben megszólította.* Aztán az a hivő kath. testvér, midőn ezt elhiszi — miért ne hinné, mikor oly szent ember írja — abban a kegyelemképben nem magát az Isten anyját látja-e, aki az oly kegyes asszonyokat, mint Pál édes anyja megszólítással tiszteli meg. Keli-e ennél valódibb szobor-imádás. Egy kis könyvecskébe, mely 1697-ben Bécsben jelent meg, 170 csodás gyógyulás van felsorolva, melyek 40 év alatt e kegyhelyen történtek. A XVII. század elején is, midőn a Boldogasszony templom romjaiban hevert, történtek csodás gyógyulások, bár az egész vidék ekkor protestáns volt, magokaprotestánsok érezték magukat indíttatva arra, hogy bajaikban az elhagyatott templomban segítséget keressenek. Protestáns apáink Istent tudták imádni a természet felséges templomában, szintúgy mint saját hajlékjukban titkon az ajtót betéve, mért ne imádhatták volna Istent lélekben és igazságban egy templom romjainál. Az eretnekség terjedését a vidéken a kegyhely elhanyagolásának tulajdonították. Azon csodálkozom, hogy a XIX. század végén hogy lehet 40,000 példányban ily naptárt terjeszteni még akkor is, ha a győri jólelkű karmeliták tagilletménye is az 1896. szökő évre. ÍZKÖNYVISMERTETÉS. Templomi beszédek. Irta: Csánki Benjámin kúnhegyesi ev. reí. segédlelkipásztor Kiadja: Rácz Miklós kúnhegyesi ev. ref. lelkipásztor. Karcag Sződi S. könyvnyomdája, 1896. 214 lap. Ára 1 forint 80 krajcár. (Vége.) A mi most már a bibliára vonatkozó elvét illeti, hogy t. i. a biblia maga magyarázza önmagát, tehát a ki ki a bibliát magyarázza, az is a bibliával, a biblia szavaival magyarázza mindig a bibliát: tévedni méltóztatik a szerző, ha ez elvet az igehirdetésben is oly szigorúan, oly nagy mértékben keresztülviendőnek véli, mint teszi ezt most megjelent kötetében. Igenis, fentartandó ez elv igehirdetés közben annyiban, hogy ha indokot, eszmét, gondolatot, hasonlatot, képet vagy bármit merítünk magunkból, saját lelkünkből, az a szentírás szellemével, tanaival feltétlenül megegyezzék. De oly mértékben tenni ezt, mint szerző teszi, ki alig mer két lépést tenni a saját lábaival, s már ismét egy-egy bibliai idézethez s ennek bizonyítására ismét egy másik parallel lokushoz fordul a prédikáció tartalmának érdekessé tételére, könnyű felfogására; eszmemenetének könnyű áttekintésére határozottan hátrányos. Igen, idézzük a bibliát, hivatkozzunk a bibliára, de ne feledjük, hogy a bibliai lokus prédikációnkban fűszer, mely izesít, mint a só az ételben ; derít., mint a derítőszer az italban, de a sok csak elvonttá teszi a beszédet, zavarttá az eszmemenetet, s olyanná teszi azt a szellemi eledelt, minő lehet a schóleth és pilát, a miben van minden, csak jó íz nincs, határozottan kivehető íz nem található. Még inkább áll e hasonlat akkor, ha alkalmazzuk szerzőnek másnemű idézeteire is. Hát hiszen nem igen tiltja azt egy homiletika sem, hogy esetleg a profán, a világi írókat is idézhessük. De ne feledjük, hogy egyedül Krisztus a mi mesterünk s rajta kívül nincsen senki másban idvesség. S ne nagyon idézgessük kivált a profán írókat, mert az mindig Krisztus és az ő evangeliuma és nem kevésbbé a mi rovásunkra esik. Önállótlanságra vall az mindig, ha minduntalan másokba fogózkodunk, mások vállaira támaszkodunk s még nagyobb tévedés ez az igen tisztelt szerzőnél, kí maga tűzte ki legfőbb céljául az önállóságra törekvés elvét, ki e téren akar adni példát s megkezdeni a már régen megkezdett s dicséretes könyvek kiadásával bebizonyított önálló igehirdetést. Tévedés szerzőnél, ki épen a Krisztusból akar meríteni, kiből merít is idézeteket igazán nagy mértékben, de semmivel kisebb mértékben teszi aztán ezt a profán írókból is úgy, hogy épen e miatt aztán az elérni remélt célt nem éri el és lesz maga nagymértékben önállótlan s jár, mint a villamos vasút, egy őserő által hajtatva ugyan, de mindig egy irányban s egy szűk térre szorított, páros sínpár szűk határai között, szorítván e keskeny térre saját lelkével hallgatóiét is. Nem, nem ez az a szabadság lelke, a mi az igehirdetés terén is szabadokká tett minket a Jézus Krisztusban. Igv téveszt célt a szerző s így nem tudja érdekessé, mélyebbé. hathatósabbá tenni az igehirdetést. Pedig tagadhatatlan, hogy vannak neki kiváló jó gondolatai s van kiváló tehetsége arra, hogy maga is egykor kiváló igehirdető legyen. Higvje el tehát, midőn azt mondom neki, hogy engem az objektív igazság vezet, mikor hangsúlyozom előtte, hogy legyen népszerűbb beszéde tárgyaiban, mint azoknak feldolgozásában. Igaza van, mikor azt mondja, hogy merítsük igehirdetésünket Krisztusból. De aztán való-