Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-05 / 14. szám

ban belőle merítsük ám s a helyett a sok elvont dogmatikus tétel és tantartalmú bibliai textus helyett nem jobb volna-e felvenni igehirdetésünk tárgyaiul azokat a vonzó, meleg, rokonszenves episodokat, azokat az evangéliumokban szétszórtan, számnélkül, telszinen és mélyen kínálkozó emberfeletti jellemvonásokat, melyek mind azt bizonyítják, hogy váltságot, kegyelmet, üdvöt, boldogságot, istenszeretetet nyertünk mi a Jézus Krisztusban; mindenek felett pedig oly erőt nyertünk benne, mely megtart, bátorít, megszentel, üdvözít; letörli a könyeket, megszünteti a szenvedést, elűzi lelkünkből a bűnt; legyőzi a csüggedést s diadalt ad még a halál felett is. Ezeket a textusokat s bennük ezt a Krisztust, annak eme jellemvonásait imerjük fel és hirdessük a népnek: higyje el a szerző, hogy célját csakis ez úton érheti el. Beszédeinek külszerkezetében alkalmazkodik legtöbbször a homiletika szabályaihoz. Sokszor azonban nem. Megvan a legtöbben a szokásos felosztás, főtétel stb. mint ezt a homiletika előírja. Sokszor pedig, mintha homiletikáról soha sem hallott volna, beszél rendszer és szabály nélkül, saját izlése szerint, szabadon. Én pedig igazat adok a homiletikának. Hosszú századok története azért fejleszté s tartotta fenn azt, hogy az úgy jó nekünk. Egy rendszeres beszédet mindig könnyebb megtartani s az mindig maradandóbb hatást gyakorol ránk, mint egy rendszertelen, mozaikszerűen összeillesztett, sokszor összekuszált beszéd. Irálya az a műnek, a miről a legjobbat mondhatjuk. Látszik a szerzőn, hogy szereti a belletrisztikát s lelkének az egyik legfőbb táplálata. Sőt sejteni tudom, hogy valamikor poétái művek írásával maga is foglalkozhatott, mert szembetűnő, kiváló rokonszenvet tanúsít a poéták iránt, sőt egyik beszédében értéküket hallgatói előtt kiválóan nagyrabecsüli. Annyi bizonyos, hogy szerzőn látszik az ő hatásuk, irályán különösen jótékony hatásuk, a mely valóban tiszta, magyaros, dictiójában nem egyszer fenszárnyaló, mégis okos, érthető. Hasonlatai szépek, jók, igazak, szóval irályáról, nyelvezetéről csak elismeréssel szólhatunk. Á mi most már egyes beszédeit illeti, azoknak könyvében való elrendezésére mindenekelőtt azt jegyzem meg, hogy jobb lett volna az egyházi év szerint elrendezni a beszédeit s nem össze-vissza. Elvégre is rend a lelke mindennek s mért ne lehetne egy elvhez alkalmazkodva rendet tartani a beszédek elhelyezésében is? Huszonegy prédikációt közöl most megjelent kötetében a szerző. Ezek között van négy adventi; egy karácsonyi; egy nagypénteki; egy húsvéti; egy áldozócsütörtöki; egy pünkösti; egy őszi; egy úrvacsoraosztás előtti: egy új kenyéri úrvacsorakor mondandó; egy virágvasárnapi; egy lelkészavatási; egy a reformáció emléknapján mondandó; hat közönséges. Az I. közönséges beszéd főtétele helyes, felosztása jó. Vannak benne tartalmas gondolatok. De nem műszabályok szerint keresztülvitt prédikáció, csak elolvasásra méltó szép elmefuttatás, melyben több a vallásos, mint a speciális ref. keresztyén eszme. A II. számmal jelzett adventi beszéd. Jó textust választott. Sajnos, hogy csak egy szellemi potpourrie lett belőle és nem adventi beszéd; mindenről beszél benne a szerző, csak az adventi thémát nem fejti ki eléggé. A III. nagypénteki beszéd. Textusa Es. LIII. 2—7.versei. Alkalmi textus ugyan, de a váltság tények ünnepi beszédeinek tárgyát tán mégis háládatosabb az evangéliumokból meríteni. Bevezetése egészen megkapó, hangja egészen új s benne határozott szónoki erő nyilatkozik. Kár, hogy nem áll ez az egész beszédre, mely nem egyéb, mint szép gondolatokból összefűzött elmefuttatás. A IV. közönséges beszéd. Egyike a jobb beszédeknek. Az első rész első fele ugyan nem sokat magyaráz, de a beszéd további folyamán sok megszívlelendő eszmet közöl s eléggé alkalmas a keresztyéni alázatosság ébrentartására. Az ötödik őszi beszéd. Textusa is jó, tartalma is szép. csakhogy telve van felesleges poétái idézetekkel. A VI. lelkészavatási beszéd. Textusa jól van választva, felosztása is sikerült. Kár, hogy első része nagyon elvont, alig valamit mondó elmélkedés, második része egészen szép. A VII. közönséges beszéd. Okos felosztás, háládatos théma. Nincs azonban jól keresztülvíve. Az első rész csinos, de nincs egészen kifejtve, második részében csak a végén beszél a tulajdonképeni tárgyról, az elején eltér tárgyától s az egészben hosszadalmas idézetekbe bocsátkozik. VlII-dik úrvacsora osztáselőtti beszéd 1-ső részében alig mond valamit; a II. rész jó, de nem eléggé fejti ki a rész címét. A IX. adventi beszéd. Ügyes bevezetéssel kezdődik; főtétele, felosztása, egészen jó. Az első rész is szép, csakhogy nem a népnek való. A II. rész a kérdést nem fejti meg, csak beszél, filozofál, de határozott meggyőződést a rész címe felől nem nyújt. A X. adventi; elfogadható jó beszéd, alkalmas az építésre. A XI. karácsonyi, elég jó; van benne sok jóravaló gondolat, de az igazság, kegyelem és szeretet viszonya zavaros. De midőn a 88-ik lap utolsó kikezdésében a különböző vallásrendszereket jellemzi, ugyan hogy kívánja a szerző, hogy azt megértse a nép? A XII. húsvéti beszéd. Egyike a legérdekesebbeknek. Nagyon sok szó férne hozzá. Általában azt mondhatjuk, hogy hosszú, nehéz beszéd, kevés bizonyító erővel s a legrationalisabb theologiával megírva. Képtelenség, hogy hallgatói figyelemmel kisérhessék s megérthessék ez elvont tartalmú, még intelligens hallgatóknak is magas beszédet. Miért visz tudós vitatkozásokat a templomi kathedrába, hogy véli ily beszédekkel szilárd s öntudatossá tenni a nép hitét. Jézus nem így tanított. 0 példákkal magyarázta az Istennek országát és nem értelmét meghaladó filozofálással. Ez a beszéd a szerző igehirdetésének tvpusa. A XIII. áldozócsütörtöki beszéd igen dogmatikus, de dogmatikája bár keresztyén, mégis igen zavaros, olyan, mint az előbbié. A XIV. újkenyéri úrvacsorakor mondandó beszéd. Zavaros, érthetetlen valami. Nem is a textuson épül fel a beszéd, mert e textusból alig lehet odajutni, hova e beszédben a szerző jut. XV. A reformáció emléknapján. Bevezetése szép, de a tárgyalásban alig beszél a valódi tárgyról. A XVI. közönséges beszéd. Rendkívül száraz, dogmatizáló tartalom s a beszéd a textussal összefüggésbe bizony csak alig hozható. A XVII. adventi beszéd volna, voltaképen azonban képtelen, banális, zavaros holmi. Van benne minden, csak adventi gondolat nincs. S ugyan hogy tudja belekanyarítani még Petőfinek eme, versét is: » ... egy gondolat bánt engemet! Ágyban, párnák közt halni meg!« Pedig ez a beszéd nem kinyomatása, de még fogantatása előtt, jobb létre szenderült. A XVIII. elmefuttatásnak megjárja, virágvasárnapi prédikációnak azonban semmikép sem válik be. A XIX. pünkösdi beszéd. Minden gyakorlati elvek mellőzésével megírt, elvont dogmatismus, melyből a nép nem ért semmit. A XX. elég jó, de textusából hogy vonja le azt a föltételt és felosztást s mért visz ily elvont argumentatiót a nép elé. A XXI. közönséges beszédnek van nevezve, voltakép pedig nem más. mint a szerző elmefuttatása számtalan, egymással és a textussal semmi összefüggésben nem levő, valláserkölcsi kérdés felett. Elmondásra, építésre, a nép tanítására pedig már csak tizenkét levélnyi terjedelme miatt sem alkalmatos. De még csak azzal sem lehetünk egészen tisztában, hogy mit keres ez a végnélküli filozofálás egy prédikációs füzetben ? Ez legyen az egyes beszédeknek vázlatos és legjobb meggyőződésből származott ismertetése. S legyen az egész