Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-05 / 14. szám
47'1 % személyi, 44;9 % dologi és 8% ösztöndíj és segélyezési kiadásokra használtatik: a zilahi kollégium (főg. és elemi iskola) 233,368 frt vagyonának évi 29,913 frt jövedelméből 59T °/0 -ot fordít személyi illetményekre, 35'l°/o"o t dologi szükségekre és 5'8%-ot ösztöndíjakra és segélyezésre; a szászvárosi Kuun-kollégium (főgimn. és elemi iskola) 365,127 frt alapvagyonának 33,412 frt évi jövedelméből a személyi illetményekre 61'5°/0 . dologi szükségekre 31*6 °/0 , ösztöndíjakra és segélyezésekre 6-9% esik; a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium (főgimnázinm) 410,258 frt vagyonának 45,629 forint évi jövedelméből 41-5°/ 0 -a személyi, 53'6°/0 -a dologi és 4'9°/0 -a ösztöndíj kiadás. Általában véve az erdélyi tanintézetek évi jövedelmük 46"9 °/0 -ával fedezik a személyi illetményeket, 44T%_ ával a dologi szükségeket, 8'8-ával a tanulói ösztöndíjak és segélyek költségeit és a jövedelem 0'2 °/0 -áí rendesen pénztármaradéknak hagyják. A népiskolai ügyről szóló fejezet szerint Erdélynek 18 egyházmegyéjében és kilenc püspöki vizsgálat alatt álló egyházában 370, 632 lélek után 1891-ben még 433 iskolája, 496 tanítója és 61,500 tankötelese volt, kiknek mintegy 65 százaléka járt iskolába. De ez a szám azóta is nagyot változott. Aránylag sok iskolája lett államivá és községivé, a mennyiben 1868-ban 573 volt a ref. népiskolák száma, miből azóta államivá lett 167. községivé 102, végkép megszűnt 29, ügy hogy jelenleg csak 343 egyházi iskolája és 359 tanítója van. Két körülményben van ennek a magyarázata. Egyik, hogy Erdély csaknem egészen vegyes nemzetiségű terület s a gyenge református magyarság kezdettől fogva szívesen fogadta az állam erősebb segítő karját. Másik az erdélyi ref. magyarság általános1 szegénysége, mely, hogy egyházát fentarthassa. iskoláját az államnak engedte át. Ugy. hogy az erdélyi ref. tanügy a népiskola terén külterjileg nagyot gyengült az alkotmányos korszak óta; belterjileg azonban határozott erősödés mutatkozik, a mennyiben a megtevő egyházi iskolák most jelentékenyen jobbak, mint 1868. előtt voltak. Erdélyi ref. tanintézeteink egészben véve most is méltók a nemzet bizodalmára, mely meggyökereztetle és hitsorsosaink kegyeletére, mely mindenkor melegen ápolta. Az állapotrajz átolvasása után jó lélekkel igazat adhatunk az »Előszó* eme szavainak: »Az egyház földjéből hajtott ki eredetileg az iskola s a hagyományos kapcsolat a kettő között a mi erdélyi egyházkerületünkben is fennáll. Ma is erőnk nagyobb részét és legjavát fordítjuk azok ápolására. Őseink áldozatkészsége, bámulatra és tiszteletre méltó kitartása; hitbuzgósággal párosult bölcseségük ma is él vezérférfiaink lelkében. Ma is megtermi gyümölcseit protestáns társadalmunk talaja és erőforrásai kiapadhatatlanoknak bizonyulnak. Mi hiszünk és hinni jogunk van protestáns oktatásügyünk szükségességében és jövőjében.* V. F. TÁRCA. Karmelhegyi naptár. Dr. Lueger szép, férfias bajuszos és körszakálas arcképét pillantottam meg Agliardi és ifjú gr. Zichy János arcképe mellett, a karmelhegyi Boldogasszony képes naptár 1696. IV. évfolyamába. Ez a naptár tagilletmény 1896. évre. Kíváncsi lettem megismerkedni azzal a naptárral, mely a mult évben »negyvenezer házban lelt meleg szeretetre*. Január hónaphoz mellékelt versben ekkép sóhajt fel a költő: Egy nép jutott végveszélybe, A mely tenéked drága volt; Eltűnt onnan már rég a béke, a hol előbb szépen honolt.* Gondolom a költő előtt az a béke lebegett, s arról mondja, hogy rég letűnt, midőn a protestánsokat nviltan üldözték, gályákra hurcolták, ma pedig az átkozott polgári házasság napjait éljük, ezért jutott egy nép végveszélybe. Mi hír a nagy világban? Eme cikkbe az író dióhéjba kívánja tájékoztatni olvasóit azon eseményekről, melyek a katholika egyházra kiváló fontossággal bírnak. »Azt szokták mondani — folytatja az író — hogy a történelem az élet mestere * Igen ám, de nem a meghamisított történelem, mint e cikkben látjuk. A történelmi tények elferdítése mindenkor megboszulja magát, mert az a negyvenezer család, melyeknek nagy része a Boldogasszony naptárából tanulja megismerni a történelmet, bizony a ^lezajlott eseményekből* a maga kárán tanulja meg, hogy őt félrevezették. A polgári házasságról így nyilatkozik: hosszú vajúdás után a szentesítés végre is »kierőszakoltatott«. Mit gondol a mi alkotmányos királyunkról az az egyszerű gondolkozású nép, a kinél eröszakot kell használni a törvény szentesítésére. Áttér a történetíró a néppárt megalakulására. Közli Agliardi arcképét. Bánffy miniszter meghívja hozzánk a pápai nunciust, ki a meghívást elfogadja, az üdvözlő beszédekre a legnagyobb tapintattal felel és mégis Bánffy az országgyűlésen az ország ügyeibe való beavatkozással vádolta, s lett nagy botrány, a mely Kálnoky külügyminiszter állásába került: »de a Bánffy-kormánv is épen ellenkezőjét érte el annak, a mit e botránynyal elérni akart*. Hogy lehet egy embernek a napi eseményeket így elferdíteni ? De hát a cél szentesíti az eszközöket. Ifjú Zichy János bukásán, kinek arcképét közli, kesereg, azután fájdalmában némi vigasztalására szolgál, hogy a megbízhatlan Kálnoky utódja a kath. érzelmű Goluchovszky gróf lett. A kormányt az egyházpolitikai törvények életbe léptetése foglalkoztatja, a melyben maga sem bízik, zavarát palástolni igyekszik. A szent atya a keleti hitszakadás megszüntetésén fáradozik, atyai szeretetével fordul azon népekhez is, kiket az újabb időben, az idők szokatlan hullámzása Luther, Calvin és mások fellépése szakított el az egyháztól, tehát nem a pápák aranyimádása. nem az egyház erkölcsi sülyedése. Ausztriában a keresztény szocialisták fényes győzedelmet arattak a bécsi községtanács választása alkalmával »Lueger a párt kiváló embere alpolgármesterré, majd főpolgármesterré is megválasztatott, de a választást nem fogadta el, hanem azonnal leköszönt*. A napokban egy úri ember Bécset úgy tüntette fel előttem, mint követésre méltó példát, a bécsi községtanács
