Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-05 / 1. szám
utat; melyet Schwartz lipcsei superintendens és társa Magyarországon tett. A lipcsei »Ev. Lutherisches Missionsblatt* 23. száma külön cikkben foglalkozik a körúttal. Elmondja, hogy 1850-ben Horning, straszburgi lelkész 50 franknvi alapítványt tett oly célból, hogy lehetővé tétessék egy magyarországi missziói utazás. A csekély összeg azóta 246 márkává növekedett. A pozsonyi egyház köréből meghívták a misszió igazgatóját, hogy előadásaival és prédikációival mozdítsa elő a misszió iránt való érdeklődést a magyarországi lutheránus egyház egyes gyülekezeteiben. Dianiska lőcsei és Schmidt pozsonyi ev. lelkészek odaadó fáradozásukkal egyengették a nevezett misszionáriusok útját. Baltik és Zelenka püspökök szívesen üdvözölték és előmozdították kerületeikben a nemes vállalkozást. Schwartz a pozsonvvidéki. szepesi, eperjesi és budapesti egyházakat látogatta meg, s 20 német-lutheránus gyülekezetben tartott felolvasást, míg Handmann a soproni és vasmegyei esperességek 11. gyülekezetében értekezett és prédikált a miszszió ügyéről. Á gyülekezetek mindenütt nagy érdeklődést tanúsítottak, még hétköznapokon is zsúfolt templomokban prédikáltak a nevezettek. Á lelkészek igaz vendégszeretettel fogadták a külföldi vendégeket. A misszió céljaira Schwartz és Handmann 700 frtot gyűjtöttek hazánkban. — A misszió iránti érdeklődés az eleven hitélet jele, a keresztyén idealizmus legszebb nyilvánulása. Külmisszió nélkül igazi belmisszió sincs. Protestánsok Boszniában és Hercegovinában csak az okkupáció óta vannak, de azóta (1878.) nagyon szépen szaporodnak s számuk jelenleg mintegy 4000. Banjulukdban és Franz-Josefs-Felden (Bjelina közelében) immár két anyaegyházuk is van, rendes lelkipásztorral és Banjalukában templommal. Szerajevóhan is van már vagy 200 protestáns, kiket eddig a Franz-Josefs-Feldi lelkipásztor gondozott, most azonban mozgalmat indítottak s egész Ausztria-Magyarországra kiterjedő engedélyt nyertek arra, hogy templom és parokhia építésre gyüjthessenek. Gyűjtőiket ajánljuk olvasóink pártoló figyelmébe. A két protestáns egyház országos közalapja is kiterjeszthetné gondoskodását ezekre a nehéz viszonyok között, idegen felekezetek között küzdködő hitsorsosainkra! ISKOLA. A gimnáziumi tanulók osztályozása tárgyában rendeletet bocsátott ki a közoktatásügyi miniszter. A rendelet különösen arra irányul, hogy a felsőbb osztályokba ne bocsáttassanak olyanok, kik a tudós pályára nem valók s idejében nekik való pályára tereitessenek. Erre nézve a gimn. III. és IV-ik osztályait tartja olyanoknak, hol a tanulók képességét már meg lehet és meg is kell ítélni, honnan mégha más pályára tereltetnek, nem késnek el úgy, mint ha csak a felsőbb osztályokban alkalmazzák a behatóbb érdemleges bírálatot. A magyar ifjúság és a millennium. Minthogy a jövő év június hónapjában megtartandó ifjúsági tornaversenyen csak 5000 tanuló vehet részt, Wlassics közokt. miniszter intézkedett az iránt, tiogy a vidéki tanuló ifjúság többi ezrei is kivegyék részüket a millenniumi ünnepélyekből s a szünidők alatt a kiállítás és az ország fővárosának megtekintésére tanintézetenkint fölrándulhassanak. A miniszter fölhívta az orsz. középiskolai tanár-egyletet, hogy a nagyfontosságú vállalkozás rendezését vállalja el s neki a kivitel módozatai tekintetében mielőbb javaslatot tegyen. A miniszter leiratában kilátásba helyezte, hogy a tanulóknak iskolai helyiségekben való elszállásolásáról utazási s egyéb kedvezményekről is gondoskodik. A sárospataki tanuló ifjúsághoz H. Kiss Kálmán nagykőrösi preparandiai igazgató a napokban felhívást intézett, melyben arra buzdítja őket, hogy indítsanak gyűjtést és szerezzék meg Csók István ismert szép festményét, mely egy falusi református úrvacsora-osztást ábrázol. »Van nektek, ifjú barátim, egy szépészeti múzeumotok. Milyen szép volna abba egy-egy kálvinista művészi alkotást megszerezni és így ünnepelni meg a millenniumot. Próbáljátok megtestesíteni ezt az eszmét*. — Az eszmét életrevalónak tartjuk, mutassa meg Sárospatak lelkes ifjúsága, hogy meg tudja valósítani! EGYESÜLET. Irodalmi Társaságunk népszerű vallásos kiadványai, a »Koszorú« füzetek terjesztése érdekében Kun Bertalan tiszáninneni püspök, egyetemes konventünk lelkészi elnöke a következő buzdító felhívást intézte egyházkerülete lelkészeihez; »A protestantizmus felvirágoztása érdekében kérem t. lelkésztársaimat, hogy ezen hozzájok is bizonyosan megküldött füzeteket fogadják szívesen s azok eladása körül készséggel buzgólkodjanak. Mindig hirdetjük, hogy hézagot pótló munkát teljesít ezzel Irodalmi Társaságunk és mégis csak egy bőkezű Mecenás segítségével tudjuk a »Koszorú« füzeteit évről-évre megjelentetni. Tegyük meg azért e részben is kötelességünket, hogy szeretett protestáns egyházunk érdekeit ez úton is biztosítsuk*. — Püspökeink a püspök-nesztor példáját bizonyára követni fogják s lelkészeink is meg fogják tenni a mi tőlük telik a »Koszorú« terjesztése érdekében. A sárospataki magyar irodalmi önképzó'-társulat, mely egy Szemere Bertalan, Tompa Mihály, Tóth Ede stb. irodalmi munkásságának volt bölcseje, Tompa Mihálynak emlékszobrot, egyszerű mellszobrot akar állítani gyűjtés útján a főiskola díszes kertjében millenniumi emlékül a virágregék* költőjének s a főiskolai ifjúság kegyeletének. Az adományok, melyek hogy minél nagyobb számban gyűljenek mi is kívánjuk, január hó végéig dr. Finkey Ferenc tanárhoz, mint a társulat elnökéhez Sárospatakra küldendők. A szatmári prot. irodalmi kör választmányi ülést tartott a szatmári egyház tanácstermében Luby Géza országgyűlési képviselő elnöklete alatt, a mikor Bod Sándor tanár, mint a kör pénztárosa beterjesztette a választmány évi jelentését a kör pénztári állapotáról, mely szerint volf: 1895. dec. 17-ig bevétel: 928 frt 9 kr., kiadás: 273 frt 35 kr., maradvány: 654 frt 74 kr. Ezen összegből el nem költhető alapítvány természetű: 320 frt; tehát a kör céljaira fordítható: 334 frt 74 kr. Jelentette továbbá pénztárnok, hogy a tagoknak igen nagy része tagsági díjaiknak befizetésével még mindig hátralékban van s hogy