Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

újabb felhívására, mindössze csak 160 frt hátralék folyt be; egyszersmind tudatta, hogy többen nála a körből való kilépésöket bejelentették. Pénztáros számadása tudomásul vétetett s egyszersmind kiküldetett egy bizottság a pénz­tár megvizsgálása céljából, mely az 1896. január 14-én d. e. 10 órakor Szatmáron az egyház tanácstermében tar­tandó közgyűlésre jelentését be fogja adni. Azután a »Ref. Lapja* szerkesztője számolt be a lap anyagi és szellemi dolgával, mire a választmány abban állapodott meg, hogy a lapot 1896-ra fentartja s a kör tagjainak évi 3 forintért fogja adni. Az írod. Kör a fehérgyarmatihoz hasonló irod. estélvt tart Mátészalkán január Il-ik felében. Felolvasá­sok, zene, ének. szavalat s ezek után tánc képezik az estélvek programmját. A dunántúli lutheránus ének- és zeneegyesü­let Sopronban az egyesület javára december 29-én az ev. templomban orgona- és ének-előadást rendezett, melyen Altdörfer V., Thiering Matild, Krickl-Lorenz Gizella, s az egyesület vegyeskara működtek közre. A sikerült előadáson számos ének- és zene-pártoló s díszes érdeklődő közönség volt jelen, kik önkénytes adományaikkal szépen gyarapí­tották az egyesület pénztárát. Az egyesület nem régen az egyházi ének-ügy fejlesztésére, a kántorképzés előmozdí­tására s az egyházi zene művelésére alakult és a dunán­túli ev. egyházkerület védelme alatt áll. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. A hódmezővásárhelyi egyház főgondnokává a szavazatok nagy többségével Juháss Mi­hály árvaszéki ülnököt választották meg. — A volt békési ev. esperességben. melyből az egyházi törvény értelmében három esperesség alakult, most történt meg a tisztviselők megválasztása. Az arad-békési esperességben esperes lett. Korén Pál csabai lelkész, felügyelő Zsilinszky Mihály közoktatási államtitkár: a békési esperességben esperes Veres József orosházi lelkész és országgyűlési képviselő, felügyelő Haviár Dániel országgyűlési képviselő: a cson­grádi esperességben Petrovits Soma, Draskóczv Lajos és Czinkotszky Márton között új választás lesz az esperes­ségre nézve, felügyelővé itt is Zsilinszky Mihály állam­titkárt választották. * Konfirmándusok internátusa. Posen tartomány­ban Hesekiel superintendens a szórványban élő protestáns gyermekek számára a prot. gócpontokon konfirmációi internátusokat építtetett. Okot erre az érdekes találmányra az a körülmény szolgáltatott, hogy a szórványban lakó és másvallású iskolába járó gyermekek már az elemi iskolában is nagyon hiányos vallásoktatásban részesülnek, konfirmációi oktatásra pedig a második meg harmadik községbe csak nagy fáradtsággal vagy egyáltalában nem járhatnak. A »Konfirmándusok internatusa* a lelkészlakon van a szükséghez képest 10—20 fiú és 10—20 leány számára berendezve, kik nemök szerint elkülönítve, a fiúk a tanító, a lányok a tanítónő felügyelete alatt hat hétig, míg a konfirmációi előkészítés tart, az intézetben tartóz­kodnak, ott a lelkésztől naponként vallásoktatásban része­sülnek, a tanító és tanítónő pedig gondoskodnak arról, hogy egyéb tantárgyakban is oktatást nyerjenek. Posenben a mult évben 10 ilyen konfirmációi intézet működött, melyekben 250 konfirmándust készítettek elő. * A római kath. főpapok millenniumi pásztor­levelei csak úgy duzzadnak a hazafias és egyházi kenet­től. Hitről és hazaszeretetről s e mellett a felebaráti sze­retetről is sok szép szó olvasható ezekben a főpásztori levelekben. Ha ebben a szegény hazában a pásztorok és hívek csakugyan úgy éreznének és akként cselekednének is, mint a hogy a szózatok mutatják: akkor ebben az országban nem volna felekezeti viszály, nem volna egyházi békétlenség. Sajnos, de a valóságban nem így van. Már pedig »minden ékesszólásnál szebben beszél a tett«, és meg van írva, hogy »gyümölcseikről ismeritek meg Őket«. * Aharaszti-i lelkészválasztás ügyében következő nyilatkozatot kaptunk: »Magam iránti kötelességet teljesí­tek, midőn e lap 52. számában »Lelkészválasztási mizériák* címmel megjelent közleményt szó nélkül nem hagyom. Tény. hogy a »Siklósi Hirlap« nov. 17-iki számában a haraszti-i lelkészválasztásról azt írja, hogy »a vesztegetés ott nyíltan űzetett* stb. Vádjait sokan reám, a megválasz­tottra is értették. Sajtópert mégsem indítottam említett lap ellen, mert november 24-iki számában így ír: »Min­den félreértés elkerülése céljából utalnunk kell azon tényre, hegy mi sehol sem állítottuk azt, hogy a megválasztott jelölt vesztegetett és így az erre vonatkozó cáfolata teljesen alaptalan« stb. Dec. 8-iki számában pedig ezt írja: »Érté­semre esett, hogy lapom nov. 17-iki számunk a haraszti-i ref. papválasztással foglalkozó és »Vesztegetés* című cikké­nek többen oly értelmezést tulajdonítottak, mintha annak éle a megválasztott, jelenleg még őszödi református lel­kész ellen irányult volna. Konstatálva azt, hogy cikkünk­ben név fölemlítve nem volt, hogy már lapunk novem­ber 24-iki számában megírtuk, hogy cikkünk a Haraszti­ban megválasztott református papra nem vonatkozott, mégis minthogy e cikk tartalma egyházhatósági eljárás tárgyává tétetett és nem engedhetve, hogy e miatt ártatlan ember károsodjék, vagy kellemetlenséget szenvedjen, min­den félreértés, vagy belemagyarázás elkerülhetése végett és az igazsághoz híven ezennel kijelentem, hogy lapom november 17-ik »Vesztegetés című vezércikke a Haraszti­ban megválasztott Szalay László Őszödi református papra nem vonatkozott és így reá nem is vonatkoztatható* stb. E lap olvasó közönségére bízom, ítélje meg, van-e nekem sajtó-bíróságra szükségem? Őszöd. 1895. december 30. Szalay László. * Eretnek égetés. Texacapa mexikói helységben newyorki hírek szerint 10 embert égettek meg elevenen eretnekség miatt. A biró előadta, hogy Isten megparan­csolta neki az eretnekek kiirtását, s a nép hitt ezen őrültnek. A szerencsétleneket éjjel kivonszolták házaikból, a községi fogházba zárták, azután az épületet rájuk gyúj­tották. A vallási fanatizmusnak ez a kitörése szinte hi­hetetlennek tetszenék, ha nem tudnánk, hogy a spanyolok vérrokonairól van szó. (D. P. L.) * A baseli missziótársaság most töltötte be fenn­állásának 80-ik évét. Ez idő alatt annyira vitte, hogy van 51 főállomása, 157 férfi misszionáriusa. 116 női misszio­náriusa és 30209 felnőtt egyháztag van a gyülekezeteiben-

Next

/
Thumbnails
Contents