Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-01 / 9. szám

szemben Márk egyszerű igéivel »ez az én vérem, amaz új-testamentum vére« bizonyítja Márk elsőbbségét és azt, hogy Pál a hagyományt nem terjesztette szolgailag betű szerint, hanem az apostoli szabadság szellemében. Ha Jézus csakugyan mondotta volna >ezt cselekedjétek az én emlékezetemre*, Márk semmi esetre sem hagyta volna el. Jézus tehát nem rendelte utolsó vacsoráját ismétlendő cselekvénynek. Különben is érthetetlen lett volna a cse­lekvény ismétlése, mert Jézus a közel jövőben várta vissza­térését és a tanítványokkal való egyesülését (Máté 26., 29 ). Jézus utolsó vacsorájakor nem szentséget rendelt, hanem kettős parabolát mondott, melyeknek értelme ez: valamint ez a bor csakhamar el fog tűnni, úgy öntetik ki nemso­kára az én vérem sokakért, mint az új-szövetségnek vére, és valamint a kenyér megtöretik, úgy töretik meg az én testem. Grafe Jülicher ezen nézetét lényegileg elfogadja; azt az egyet bizonyosnak tartja, hogy »ha az Úr erre a cselekvény ismétlésére célzó igét csakugyan mondott, ezt semmi esetre sem értette úgy, hogy vele rítust rendel*. Nem szükséges külön kiemelnem, hogy ez a magya­rázat megfosztja az urvacsorát szentségi jellegétől, a cselek­vény ismétlését a legjobb esetben félreértésre alapítja, hozzá meg Pál apostolt önkényes ferdítővé teszi. Hiába mondják Jülicherék, hogy az úrvacsora azért megmaradhat a gyüle­kezet szentségének, mivel ha nem is maga az Úr rendelte, mindenesetre tanítványai rendelték, a kik ily módon akar­tak a szeretet, hit és hűség egységében az Úrról ama felejt­hetetlen utolsó óráról megemlékezni. És az állítás csak a tényleges egyházi szokással való kibékülés kísérletei való­jában úgy áll a dolog, hogy az úrvacsora csak akkor szentség, ha csakugyan maga az Űr rendelte. Bizonynyal Ő rendelte is! Pál és Márk szövegeit szembeállítva mi kényszeríthet arra, hogy az utóbbinak több hitelt adjunk? Pál épen az űrvacsoráról szólva bocsátja előre »én az Ürtól vettem!* (1. Kor. II. 23.) Ez kizár minden kétséget azon apostol szavainak megbízhatóságára nézve, a ki oly lelkiismeretes pontossággal meg szokta különböztetni azt. mit az Úrtól vett, attól a mit saját belátásából mond. És azt, hogy az apostol az Úr igéihez hozzátoldott saját szavait az Úrtól veiteknek mondja, nem merném »apostoli szabadságnak* nevezni. Igaz, Márknál egyszerűbb Jézusnak a pohárról mondott igéje, de csak alakilag, értelmileg a kettő teljesen megegyezik és a »Pál-féle fordulat* sem annyira erőlte­tett, hogy Jézus nem mondhatta volna. Ha már a két szöveget okvetlenül szembe kellene állítani, inkább Pálét illetné meg az elsőbbség, mint ezt a kritika más vitás kérdésekben méltán teszi is. Korinthusi levele kétségtelenül korábbi Márk evangéliumánál és habár maga szintén nem volt jelen Jézus utolsó vacsoráján, ez bizonyára még csak a félmúlt eseménye volt és megbíz­ható értesülések alapján pontosan állapíthatott meg min­dent ép az úrvacsorára nézve, melyből azonfölül azt mondja, hogy az Úrtól vette. De mi sem indíthat arra, hogy e pontban az evangéliumot és Pál levelét argumentum ex silentio alapján ellentétbe állítsuk. Az a visszaélés, mely az argumentumok e fajával eladdig történt, nagy óvatos­ságra int első sorban oly szövegek megítélésénél, melyek­nek keletkezési célja a hallgatást megmagyarázza. Az utolsó vacsora eléggé fontos ugyan, hogy a synoptikusok mindegyike részletesen elbeszélje, de Jézus beszédét teljesen hiánytala­nul csak akkor kellene okvetlenül közölniök, ha nem vol­nának inkább alkalmi iratok, hanem az utókorra való tekintetből készült pontos jegyzőkönyvek. Máté és Lukács korában az úrvacsora már általános szokásban volt, senki sem j kételkedett abban, hogy a kegyeletes szokást maga az Úr rendelte; miért volna feltűnő, hogy ők elhagyják azon igéket, melyek a cselekvénynek (rájuk nézve magától értetődő) ismétlését elrendelik ? A cselekvény lényegéről, tárgyi jelentőségéről úgyis megegyezően szólnak. Lukács bizonyára ismerte Pálnak idevágó tanítását, mégis csak a kenyér kiosztásánál említi Jézus szavait: »ezt cseleked­jétek az én emlékezetemre*. Azt az állítást, melylyel Juli­cher az úrvacsora ismétlésének szükségtelenségét akarja bizonyítani, hogy Jézus már a legközelebbi időben remélt dicsőségében visszatérhetni, ezt az állítást a Málé 24, 36. és Márk 13, 32-ben foglaltak úgy módosítják, hogy — Jézus saját szavai szerint — »arról a napról és óráról senki semmit nem tud, sem a mennyei angyalok, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya*. És végül nem látjuk be, mi indíthatta volna a tanítványokat, még inkább Jézus későbbi híveit, a cselekvény ismétlésére, ha ezt nem ren­delte Jézus, ha az utolsó vacsora pusztán deamatizált példázat volt. Az úrvacsorának mindenütt elterjedését nem magyarázza meg pusztán a kegyeletes megemlékezésre való hivatkozás sem; hiszen mindennap és minden beszédben megemlékeztek az Úrról és pedig épen az ő haláláról. Ha tehát tisztán tudományos alapra állunk is, nincs semmi okunk félteni az úrvacsorának, mint Krisztustól rendelt szentségnek jelentőségét. Fileon BELMISSZIÓ. Belmissziói látogatás Törökszentmiklóson. Nagytis2teletű Szerkesztő úr! Gyülekezetünk egy iga­zán ünnepélyes napjáról lehetetlen pár sorban tudósítást nem írnom. Folyó hó 17-én u. i. arról értesített szeretett tanár­társa, dr. Szabó Aladár, hogy közelebbi levelemben kife­jezett óhajom s kérésemhez képest alkalmilag, Kolozsvárra utaztában kiszállva — meglátogat, sőt másnap — f. hó 21-én pénteken reggel bibliamagyarázatot is tart. Ez alkalomra vasárnap a szószékből is felhívta lel­késztársam a gyülekezet figyelmét, kedden pedig a vallá­sos estélyen, hol épen a püspöki, nyomtatott jelentés alapján egyházi bajainkról s megújhodásunk szórványos jelenségeiről tartottam szabad előadást, nekem is alkal­mam volt — ismételten szólva a bel misszióról — bőveb­ben ismertetni, hogy ki ő s minő eszmék s célokról indíttatva ír, szól s fáradozik annyit evangeliumi egyhá­zunk érdekében. Nem mulasztottam el azt sem, hogy intelligenciánk is kellően értesülve legyen, sőt, hogy közü­lök egyesekkel épen alkalmilag a belmisszióról beszél­gessek. Gondolhattam ennélfogva, hogy nagy közönségünk lesz, de valóban várakozásomon felüli volt látnom, hogy noha minden mozgósítható lóca beszállíttatott a templomba, mégis maradtak állva nem kevesen, sőt még a papszék­ben is ült űri nő. Jó ideje már, mióta szószékben, vallásos estélyeken s egyesületi gyűléseken magam is hintegetem azon esz­méket, melyeket oly apostoli buzgalommal szolgál s igyek­szik általánosítani a mi kedves volt vendégünk s így némileg előkészített talajra talált a híveknél. Könyekre

Next

/
Thumbnails
Contents