Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-01 / 9. szám
indító volt rám nézve, midőn a legfeszültebb figyelemmel hallgató gyülekezeten olykor-olykor végigpillantva, szinte látni véltem, mennyire épülve hallgatta azt az igazán evangeliumi mélységgel és magassággal teljes bibliamagyarázatot, melyből a hazafiúi érzéssel együtt a vallásos öntudat mélyülést, erősbülést, a felekezeti hűség fokozódást meríthetett s az evangéliumból szétáradt isteni erőktől felmelegült keblekben ellenállhatlanul hódíthatott az a meggyőződés, hogy a gyülekezeti, belmissziói tevékenység az ídvezítő intelmei szerint mennyire múlhatlan kötelessége mindazoknak, kik élő hitből származó szeretettel óhajtják szolgálni Isten országát. Az nap délután két órakor pedig a Szeretet-egyesület tisztelhette őt vendégeül ünnepélyes közgyűlésében, melyre természetesen rendkívüli számban gyűltek össze a gyülekezeti nők. Elnöki üdvözletem után Szabó A. lelkes s olykor könyekre indító szavaiban főként a gyülekezeti árvaházak ügyét ajánlotta a tagok buzgó szeretetébe kifejezve reményét, hogy egyes nagyobb gyülekezetekben egyszerű hajlékokban minél több árva fog nyerni jövőben evangeliumi szellemű nevelést s gondozást. Hallgatta a beszédet az a szegény sorsúból jómódúvá lett özvegy nő is, kivel épen az előtti napon beszélgettem már másod ízben ily irányban, hogy teendő 1700 frtos alapítványának célját megállapítsuk. Mondanom sem kell, mennyire fokozta e megjelenés az ott egybegyűltek buzgalmát az egyesületi belmisszió iránt. Voltak többen, kik ez alkalomra iratkoztak be tagul s volt olyan, ki másnap két új tagot jelentett be nálam, kikkel véletlenül épen akkor emelkedett 200-ra a tagok száma. Bizonyára itt, hol épen a napokban folyton azt láthatták híveink, hogy mennyire tódul a nép s intelligencia a három lazarista utazó-prédikátor hallgatására, kik a néphit szerint elvitték a nép bűneit; bizonyára itt, hol már tizenöt éve vannak baptisták, hol legközelebb épen a temetőben fejlődött ki heves szóváltás híveink s egy baptista közt, ki nem hogy eljött volna anyja temetésére templomunkba, de sőt disznók aklának nevezte templomunkat, felettébb jól eshetett látogatása annak, kit a Lelki Harmatból és sok cikkeiből az Úr evangeliumi igaz szolgájának ismer sok egyháztagunk. Általában, hogy az ily látogatásnak még akkor is, vagy akkor tán még inkább, mikor majd a legtöbb magyar kálvinista gyülekezetben élénk tevékenység folyik a szeretetmunkák különböző mezején, mily jótékony hatása lehet magára a lelkészre is, de különösen a gyülekezetre nézve s az ily igehirdetési alkalom mily erőközlő s tettre keltő hatással lehet annak még intelligens tagjainál is, kik máskor legtöbbnyire távol maradnak az Úr hajlékától : azt velem együtt — azt hiszem — sokan átérezik. Ha valahol, igazán a cura pastoralis és belmisszió terén van szükségük a munkásoknak arra, hogy az Isten országának egyes kiváló, ismeretekben, lelkesedésben gazdag és a hazai viszonyokban nagy és részletekig menő tájékozottsággal biró munkásaival személyesen érülközhessenek, gondolatokat, érzelmeket cserélhessenek és épülést vehessenek. Lesz-e ily jövőnk? Adja Isten, hogy legyen! Török-Szt.-Miklós. Kutas Bálint. BELFÖLD. Botrányos képkirakatok. Mi reformátusok, Krisztus urunknak és szűz Máriának sem festett, sem faragott képeit templomainkban és imaházainkban nem használjuk, mint nem használták a legelső keresztyének s az első századokbeli keresztyén gyülekezetek, mert Jézus Krisztus istenségével megegyeztethetőnek nem tartjuk az ő képzeletbeli emberalakű kiábrázolását. szűz Máriának, mint halandó embernek képét és szobrát pedig az örök Isten egyedüli imádására rendelt templomainkban elhelyezni meg nem engedhetjük. De azért Jézus Krisztust, mint a bűnös emberiség megváltóját és idvezítőjét s az ő rövid földi életpályájának szent emlékét sziveinkbe vésve hálás áhítattal hordozzuk, a boldogságos szüzet pedig nem ugyan mint Istennek anyját, a mi merő képtelenség, sőt imádságba foglalt istennőítése valóban kárhozatos, hanem úgy, mint az élő Isten testben megjelent fiának emberileg szülő és nevelő anyját illő tiszteletben tartjuk, s emlékét vallásos kegyelettel őrizzük. Ennél fogva, ha különösen fővárosunkban az úgynevezett szent képek botránkoztató kirakatait, így például a legnagyobb népforgalom egyik torkában, a Károlykörúton, a 9-ik számú pompás új palota nyílt üzletében, a jobbról és balról cégéres gonosztevők képes ábrázolatai közé kitett boldogságos szüzet áhítatos merengésében elfogódva, s alatta ismét ugyanőt. fürdőző meztelen nők buja képei közt a gyermek Jézussal elhelyezve megtekintem. ha vásáros időkben Krisztus urunkat, szűz Máriát, az apostolokat és vértanukat népes közutcákon, piszkos gyékényekre és szurtos ponyvákra, leginkább üzérkedő zsidók által mintegy gúnyul kiterítgetve, vagy ronda zsinegeken felakgatva, egymástól többnyire különböző, gyarló sőt gyakran eltorzított ábrázolatokban, korcsmai ocsmány és fajtalan képek közül előtünedezni látom, ha az ezen botrányos utcai kirakatok előtt bámészkodó, a képtisztelet és képimádás közt különbséget alig ismerő tudatlan köznép tömött csoportjait szemlélem: vallásos kegyeletemet mindig mélyen megsértve érzem, szivem fájdalmas megilletődését el nem nyomhatom, s belső felháborodásomat nem titkolhatom. Önként felmerül ilyenkor előttem azon kérdés, hogy a vallásos érzület és a közerkölcsiség érdekében nem helyesebb és célszerűbb volna-e az úgynevezett szent képek szemlélőit ily kinos érzést gerjesztő látványosságoktól megkímélni, a szent képek elárusítását és kirakatát 18*