Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-01 / 9. szám

nem meri. Akkor aztán a keresztyénség nemzeti közös kincs lesz, mint Angliában, a hol nincs sem keresztyén, sem nem keresztyén sociális párt, (még a kis independens labour-partv sem vette fel a sociális nevet), a hol azért mind a liberális, mind a conservativ párt igyekszik megtenni mindent, a mit törvényhozási úton a társadalmi bajok orvoslására meg lehet tenni. A régebbi gyári és bányai törvényhozáson kívül felemlítjük, hogy mind a két párt sokat tett az újabb időben az irek nyomorának enyhítésére. Gladstone egy csomó land-billt vitt keresztül, hogy az ir földmívelők kedvezőbb bérletekhez jussanak. BaFfour, a kincstár első lordja, ir államtitkár korában könnyű vasutakat építtetett, hogy az ir földmívesek termékeiket jobban értékesíthessék. Az 1892-től 1896-ig uralkodó liberális párt — a liberalismus azonban Angliában nem doktrinár liberalismus — a munkaadók kötelezettségéről szóló (employers liabilitis bili) s a mértékletesség előmozdítására irányuló bilit (local vető bili) nyújtott be, a melyek közül az első nemsokára törvénynyé válik. Még a mult parlament bezárása előtt egy újabb gyári törvényt vitt keresztül a két nagy párt szép egyetértéssel s a jelenlegi tory-kormány is egy sereg sociális bilit szándékozik keresztülvinni. El kell jönni tehát az időnek, a mikor a magyar törvényhozás is teljes erővel hozzálát a sociális bajok orvoslásához. Hiszen azt mondhatnók, hozzá is látott már, de fájdalom, pl. a vasárnapi munkaszünetről szóló törvény meg van ugyan alkotva, de a sok kivétel, különösen az egész nap nyitva álló pálinkás boltok jóformán illuzoriussá teszik. Hogy azonban az ily jóravaló törvényhozás nem jár kellő eredmónynyel, abban a közönyös nagy közönség is hibás. Épen azért hangsúlyozzuk, hogy a nagy társadalmi reformok megalkotására és kellő végrehajtására a nagy közönséget elő kell készíteni s e tekintetben az egyházaknak is meg kell tenniök kötelességöket. Protestáns egyházainknak itt vezérszerep jutott, de a vezérszerep kiesik kezökből s ennek a nemzet is nagy kárát vallja, ha a gyülekezetek vezérei a belmissziót jobban fel nem karolják, ha a vallásos és másféle felolvasások által a népet nem világosítják, ha önkéntes szeretetmunkákat nem kezdenek. En azonban hiszem, hogy prot. egyházaink nem sokat késnek már s megragadják és alkalmazzák teljes erővel azt az evangéliumot, a mely nemcsak az idvességnek eszköze, hanem a földi jólétnek is leghathatósabb előmozdítója. Szabó Aladár. E s k e t é s. A Budapesti Hírlapban három cikk is jelent meg mostanában e kérdésre vonatkozólag. Kettőt Bánsági néven »egy előkelő állású lutheránus egyházi férfiú* írt az esketés szüksége mellett; egyet pedig Palochay aláírással egy megnevezetlen egyéniség ép ellenkező értelemben, szintén protestáns szempontból. Különösnek tetszhetett azon lap olvasói előtt, hogy ebben a kérdésben mi még most se értünk egyet egymással s jót nevethettek a protestáns zűrzavar felett, a mikor egy »előkelő állású egyházi férfiú* hadat izen a lutheránus püspökök ellen, kik a régi esketési kérdések helyett ezt az új kérdést iktatták be az agendába: »akarod-e a melletted álló nővel polgárilag már megkötött házasságot egyházilag is megáldatni*; s gúnyolódhattak rajtunk, mikor erre pár nap múlva előáll a másik cikk írója, Palochay úr, és prot. álláspontból vitatja annak igazságát, hogy »mivel most már ott vagyunk, hogy van polgári formája a világi vonatkozású s jellegű szerződésnek (t. i. a házasságnak), magától elesik a felekezeti megáldás, tehát az esketés szüksége is. A házasság lényege különben is soha és sehol nem volt az eskü, és ma sem az, hanem a megegyezés törvényes kijelentése*. Arra mondja ezt Palochay, hogy Bánsági a cikke végén egész határozottan kijelenti: >Mi ezentúl is esketünk, és a már megesketett házaspárokat meg is áldjuk, tekintet nélkül arra, hogy az állam a házasság polgári jogi viszonyait miként rendezte, s ebben egyedül a nép valláserkölcsi érzülete lesz irányadónk, mint a melynek ápolására püspökünk előtt szent helyen, szent esküt, tettünk*. A tekintetet ugyan, magunk közt szólva, nem szabad elvonnunk attól, hogy az állam a házasság polgári jogi viszonyait miként rendezte, de mindenben az állam szája és íze szerint cselekedni én szerintem sem helyes; s különösen helytelen akkor, ha az állami felfogás a keresztyén tannal és a nép józan valláserkölcsi érzületével nem vág össze. S hogy a házasság kérdésében van az állam s népünk valláserkölcsi érzülete közt különbség, erre hozok fel egy konkrét esetet. Német ekklézsiában történt. Előrebocsátom, hogy a német lutheránus agendákban (legalább az általam ismert würtembergi és schleswig-holsteini agendákban) nem szerepel az eskü, kérdés intéztetik ezek szerint a jegyesekhez: szeretitek-e egymást stb. s a mint erre a jegyesek igent felelnek, reá teszi a lelkész a jegyesek egybeadott kezére a kezét, s megáldja őket. S még egy ima és beszéd s megtörtént a házasságkötés. Néhány éve így esketett egy ízben egyik lelkésztársam is. Magyar fiú, ki azelőtt soh'se esketett németül. Összegyülekezvén a násznép, fogta a német agendát s bement vele a templomba; s úgy a mint ott elő volt írva, jóiélekkel, hűségesen összeadta a jelentkezőket. S micsoda? Lett belőle nagy patália. Nem ér semmit, zúgolódott a