Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-01 / 9. szám

násznép, sírt a menyasszony. Miért? Mert elmaradt az eskü. S képesek voltak a szomszéd faluba is eljönni, megtudakolni, hogy ér-e az a házasság valamit; nem kell-e azt újonnan megkötni? S csak nehezen adták rá fejőket, hogy a dologban megnyugodjanak. Arra hozom ezt fel csak. hogy az eskü a nép valláserkölcsi érzületében még se olyan szükségtelen dolog, mint azt Palochayék állítják; s akármit beszéljenek s tanítsanak az egyházjogtudósok a házasság lényegére vonatkozólag: a mi népünk — annak jobb és túlnyomó nagy része — az eskü szentségében látja képviselve a házasság valláserkölcsi sanctióját. Kár ebben az igaz keresztyén felfogásban a mi népünket megháborítani. Az ő szemökben esküszegők a házasságront ók; mit használsz nekik, ha arra tanítod, hogy csak szerződésbontók? Népünk ezen valláserkölcsi érzületét az állam is figyelembe vehette volna, jobban pedig, mint a hogy az a polgári házasságban érvényre jut. Egy falusi bírótól s mindenkitől. a ki vele összeköttetésbe lép, megköveteli, hogy esküt tegyen. S a kik a legszentebb célra lépnek egymással összeköttetésbe; a kiknek a legszentebb kötelességeik vannak egymás iránt: azok mehetnek eskü nélkül is; azokra az mellékes, hogy tesznek-e esküt vagy nem! Nem furcsa ez? Nem különös ez? Itt a polgári házasság fogyatkozása. De mert meg van hagyva az út és mód, hogy mi ezen segíthessünk és segítsünk: erre nézve mindent el kell követnünk; s a Palochay-féle szerencsétlen okoskodásoknak pedig nyakát kell szegnünk idejekorán, míg meg nem mételyezte népünk valláserkölcsi érzületét. Megengedem, hogyha majd az Isten országa eljön és az emberek mint Istennek fiai éreznek s úgy beszélnek majd, mint az Idvezítő: igen, igen; nem, nem; megengedem, hogy ebben a korban a házasságnak sem az eskü lesz az erkölcsi magasabb sanctiója s köthetnek az emberek házasságot akárki előtt, mert mindenütt Isten előtt kötik azt: de míg ez a kor el nem jön ; a míg az állam is alkalmazza az esküt, mert szükségesnek ítéli: szerepe van mindaddig az eskünek a házasságban is és szükséges az; és a ki ezt tagadja, kevesebbre becsüli e házassági intézményt, mint az utolsó falusi biró hivatalát! Pécel. György László. A denuneiánsok. Luthardt Mecsei professor * Theolog. Literaturblatt^-ja jelen évfolyamának 5-ik számában következő »megjegyzés* olvasható: »A Theolog. Literaturblatt mult évfolyama 15-ik számában ajánló ismertetést közöltünk Masznyik E. magyar nyelven írott »Fál apostol élete« című művéről, .íóhiszemüleg fogadtuk el e közleményt Egy kezeink között lévő hosszabb fordítás alapján azonban kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy e mű lapunk ajánlását sem a positív theologia, sem pedig a tudomány álláspontján meg nem érdemli. A szerkesztőség.« Az incriminált ismertetés írója én vagyok, a ki e szűkszavú megjegyzést megelőzőleg a szerkesztőségtől magánlevelet kaptam, a melyben velem közli, hogy e lapnál hazai prot. irodalmunk ismertetésében hat éven át csaknem hónapról hónapra, azt hiszem hűségesen, teljesített szolgálatommal a jövőben többé élni nem kiván. E meglepő eljárását közelebbről indokolja azzal, hogy ••> magyarországi barátjai már a múltban is megütköztek* a lapnál való szereplésemen, s különösebben is indokolja azzal, hogy »Masznyik több hosszabb fejezetéről Magyarországból hozzá beküldött szószerinti német fordításból« arról győződött meg, hogy én e művel egy racionalisztikus tákolmányt (>retionalistisches Machwerk*) ajánlottam, a miért is a fent említett rektifikáló megjegyzés vált szükségessé. Másodsorban azzal igazolja szerkesztőség a maga szokatlan eljárását, hogy 1887-ben megjelent dogmatörténeti tanulmányomnak »a modern confessionális theologia« fejezetéről szóló, ugyancsak hazai barátai által beküldött német fordításából arról győződött meg. hogy »azok után. a miket ott e hyperlutheránus theologia művelőiről és orgánumairól, sőt magáról Luthardtról (azaz inkább az erősen confessionális izű Ev. Luth. »Kirchen-Zeitung«-ról) mondottam, nem foglalhatok helyet a »Theolog. Literaturblatt* legnagyobb részt e táborhoz tartozó munkásai sorában*. Hát mi itt e hazában ugyanis ismerjük Luthardt s különösen > Alig. Ev. Luth. Kirchen-Zeitung«-ja ú. n. »magyarországi barátjait* és tudósítóit, a kiktől Borbis tendentiosus tót és osztrák szellemű egyháztörténetétől kezdve föl Zoch-ék rágalmazásáig több ízben is, legutóbb a hazai Kossuth-gyászistentiszteletek alkalmával magánlevélben óva intettem Luthardt professor mindnyájunk által tisztelt írói nevét és egyéniségét. Ezek az alattomban működő hurbanista atyánkfiai az autonomia tág köpönyege alá bújva eddig a hazai közegyházat ócsárolták, lépten-nvomon, gyűléseken és sajtóban, névtelen és oktalan támadásokkal, most pedig, mert úgy célt nem értek, egyesekre vetik ki hálóikat. Csak természetesnek találom, hogy épen Masznyik markáns egyéniségén és rajtam akadtak fel Épen, mert az e fajta tótjaink foglalták le hazug tudósításaikkal az »Ev. Luth. Kirchen-Ztg.«-ot kezdettől fogva, mióta csak a külföldnek irok, következetesen távol tartottam magam e laptól, s tisztán — szólóba éveken át a hazai írók közül — a »Literaturblatt«-ba dolgoztam, mivel úgy véltem, hogy egy irodalomtörténeti közleményben, a melynek tiszte a referálás s az irod. termékek lehető objektív bemutatása, helye nincs s nem is lehet a rólunk szóló tendenciósus tudósításoknak, s így azokkal ott nem is találkozhatom. Irodalmi ismertetéseimet jó néven vette a külföld, jelezte azokat évek óta a Lipsius-féle »Theol. Jaresbericht*, s elismeréssel fogadta a hazai sajtó is, mivel azokkal alkalmat adtam német testvéreinknek jó szándékú egyházirodalmi törekvéseink registrálására. Ha ezentúl Luthardt Literaturblatt-ja chinai falakkal veszi magát körül hazai prot. irodalmunkkal szemben, úgy azt részünkről bár igen sajnáljuk, de ellene mitsem teszünk s tenni nem is akarunk. Tőle különböző dogmatikai álláspontomat, a melyet a német különböző theol. iskolához tartozó tudósok sőt lapja munkatársai sem vettek rossz néven, Luthardt régóta ismeri s Ethikája és Dogmatikája Lapunk által való ismertetésében nyilvánosan is jeleztem. Ez oldalról tehát szalválva vagyok s csak azt sajnálom, hogy ily elismert hírű theol. irodalomtörténeti szakközlöny ilyen denunciáns hurbanista rágalmakra hallgat s hazai theol irodalmunkkal szemben a merev konfessionális álláspontra helyezkedik. Mert más elbírálás alá esik a theologiai álláspontot1

illetőleg a német, s más alá a hazai protestantizmus.