Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-01 / 9. szám
A keresztény socialisták mindenestől fogva ama nagy hatalom szolgálatában állanak, a melynek igazán következetes képviselői nem rég még Magyarországban is ki akarták tudni a protestánsokat a hivatalokból. Jaj annak a közvéleménynek, mely ezt az egyházat a Krisztus egyházával azonosítja! A protestáns keresztyén socialisták közül sokan (sokan, de nem mindnyájan, mert némelyek köztük is csak egy kis keresztyén színezettel vonják be világias gondolkodásukat ós életmódjukat) igazán komolyan buzgólkodnak az evangeliumi hit- és erkölcsi élet fellendítésén. Stöcker ós társai kétségkívül dicséretes munkát végeztek, a mikor a berlini ós sok más városi missziót szervezték s a nép ezreit a hitetlenség, nyomor ós bűn örvényeitől megmentették. Irodalmi működésük is eredményes s a mit a dr. Bernát által említett Todd a német raclikalis socialismusról írt, azután meg Stöcker: »Christlich SociaUc címen összefoglalt beszédei és előadásai sok értékes gondolatot tartalmaznak. De az már nem volt keresztyén eljárás ós krisztusi tett, a mi néhány évvel ezelőtt méltán lepte meg a világot, hogy t. i. Stöcker tisztán a zsidók iránti ellenszenvétől vezéreltetve egyáltalán nem keresztyén, sőt atheista antiszemitákkal az antiszemita akció megbeszélése végett közös tanácskozásban vett részt. Erre már Pál apostol méltán kérdezhette volna: Ugyan mi köze van Krisztusnak Beliállal? Gyors siker, gyors siker, ez az a fantom, a mi a keresztyén socialistákat félrevezette. Pedig keresztyén szempontból sikert, biztos sikert csak az érhet el, a ki szövetséges társaitól azt kivánja meg, hogy a megfeszített és feltámadott Krisztus evangéliumát komolyan vegyék, a szerint élni törekedjenek, a Krisztus irgalmasságát mindenkinek felajánlják, minden bűnt — s nemcsak a zsidók bűneit — utáljanak s azok ellen küzdjenek, de minden embert szeressenek s céljok ne egy csomó ember letiprása, hanem mindenek boldogítása legyen. Már most nemcsak az a baja a keresztyén socialistáknak, hogy közűlök a pápisták épen nem, a protestánsok is nem egészen állanak a Krisztus által vetett alapra, hanem az is, hogy a Krisztus által akart teljes reformra sem törekednek. Itt is a protestáns keresztyén socialisták tisztességesebbek, mint a pápisták. Mindeniknek hibája ugyan, hogy a gazdasági bajok orvoslása mellett más nagy bajok előtt szemet huny. Hogy a tőke elnyomja a kis embert, hogy a gazdagok sokszor az ólvhajhászattal valóságos megmórgezőivó lettek a társadalomnak, hogy a pénz uralma sokszor a szolgalelkűség megerősödésére s az önálló jellemek kiveszósére vezetett: e bajokat meglátják. De már a pápista keresztyén socialista egyáltalán nem hajlandó kérdezni, hogy a pápista nagy papokra bízott vagyon mily célokra fordíttatik, hogy a papnőtlenség mily károkat okoz, hogy a pápa minden szabadságot bilincsekbe verő uralma mennyire oka sok tekintetben ama bágyadtságnak, a mely a nagy tömegnél úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben mutatkozik. Es bár a protestáns keresztyén socialisták a családi élet szentségének buzgó őrei s az egyéniség elvének okosabb érvényesítői a hitélet terén is, gazdasági tekintetben is, mint pápista kollegáik: mégis, hogy a keresztyén szem náluk is sokszor alszik, mutatja épen a nagyon ünnepelt és csúfosan bukott Hammerstein esete, mutatja továbbá, hogy a keresztyónséget a magok számára foglalták le s mégis, pártpolitikai szempontból, nem épen keresztyén módon viselkedtek más pártokkal szemben. A keresztyén socialismus hibái természetesen folynak abból az alaptóvedésből, a melyet a ker. socialismus apostolai akkor követtek el, a mikor a keresztyénnek keresztelt embereket több-kevesebb kivétellel valóságos keresztyéneknek vették ós a hol a mélységes keresztyén meggyőződések hiányoztak, ott egynehány keresztyén jelszóvalis megelégedtek. De hibáik dacára is el kell ismernünk, hogy sok jót is tettek. Már az is reményt keltő, hogy a pápistaságban mozgást idéztek elő s hangsúlyozták, hogy a szegény nép jólétét munkálni kell. Egy-egy Ketteler-püspököt mi is többre becsülünk, mint egy olyan pápista főpapot, a ki tivornyákra költi a rábízott nagy vagyont s gonosz magaviseletével mintegy útlevelet ád a pápista és más előkelőségeknek a kicsapongásra és kójenckedósre. Szívesen elismerjük azt is, hogy a különféle szövetkezetek alakítása, a munkások helyzetének javítása, a mindent kizsákmányoló pénzvágy ostromlása által sokat javítottak a meglevő bajokon, ámbár azt sem lehet elhallgatnunk, hogy sokszor humanitárius munkájok eredményét nem késtek pártpolitikai célokra kizsákmányolni. Hibáik és előnyeik mérlegelése után azt mondhatjuk, hogy a keresztyénnek nevezett socialismus egyfelől minden tekintetben keresztyénnek, krisztusinak nem tekinthető, s hogy az igazi, krisztusi keresztyénség nála sokkal fenségesebb, tökéletesebb, szeretetteljesebb ós sokoldalúbb, másfelől hogy a ker. socialismus az igaz keresztyónségre nézve kedvező fordulat hatalmas jele. A keresztyén socialismus arról való bizonyságtétel, hogy a gyakorlati élet a keresztyénség, az igazi krisztusi keresztyénség nélkül el nem lehet. Egy istentelen tudomány vagyis nem tudomány, hanem a tudomány nevét bitorló, agyafúrt