Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-23 / 8. szám

A Krisztus ma. Ez alatt a cím alatt adott ki a napokban dr. Gordon G. A. bostoni lelkész egy könyvet, mely írója eddigi reputatióját csak növelheti. Mint mondja, ezt a művét a Yale egyetemen 1895. január havában tartott két felolvasásából dolgozta ki. A Yale egyetemet az ismert ember-barát és milliomos, Peabody György alapította fejedelmi bőkezűséggel. A theologiai tudományok tovább fejlesztéséről úgy gondoskodott, hogy a rendes tanárokon kívül felhívnak évenként hírnevesebb lelkészeket, tanárokat, még pedig a különféle felekezetek köréből, hogy szabadon választott theologiai tárgyakról néhány felolvasást tartsanak. Az alapító e célból olyan alapítványt tett, melynek kamataiból a felolvasó igen szép tiszteletdíjat kap. Gordon dr. arról tartott felolvasást, hogy a mai bővült ismeretek, a kifejlődött tudomány fényénél miként nézzük Krisztus személyét. Krisztus helyét a mai élet és gondolkodás terén így jelöli ki: »Az emberiség végcélja Krisztus szelleme*. »Krisztus szelleme a theologiában a teremtő és a conservativ elv*. »Krisztus a legfőbb eszköze a Léleknek az emberi nem erkölcsi nevelésében*. Dr. Gordon e tételeit meggyőző erővel fejti ki. S mondhatni nagy ékesszólással. A most élő gondolkodók közül kevesen vannak az ékesszólás adományával úgy megáldva, mint ő. Hogy példát idézzünk, gyarló fordításban ide iktatunk néhány sort a bevezetésből, melyben arról beszél, hogy a tudomány mennyire megbővíté az Istenről való fogalmunkat, »A modern intelligens emberre nézve, magát a határtalan világegyetemtől környezve érezvén, csaknem lehetetlen a triviális felfogás. Legnagyobb tanítóink között helyet kell adnunk egy végetlen külső rend öntudatának. Mely a képzeletet üde és isteni hangon szólaltatja meg. Uj formát adott a legfőbb való jelenléte érzetének. Átvivé a látomás édes illusióit a bámulatba ejtő rend és fenség határtalan universumába és az emberekkel beláttatja, hogy a látás symbolismusa, a tért tekintve, csak parányi izelítése egy végetlen valóságnak«. Dr. Gordon tisztán látja, hogy a Krisztusról és a megváltásról való tisztultabb nézlet főleg a külső univerzumról való bővült ismeretnek tulajdonítandó. »De fel kell merülni a kérdésnek, hogy vájjon a Jézusban, mint az Isten fiában való történelmi hit beleillik-e e világba, vájjon az ő souvereinitása kiterjeszthető-e föléje?« Dr. Gordon könyvében úgy felel rá, hogy igenis lehetséges. Midőn az unitárius felfogás elemzéséhez fog, azt kellene hinni, hogy unitárius olvasói leteszik a könyvét. De még azok is kénytelenek elismerni okoskodása finomságát és eredetiséget. Sehol sem olvastuk Krisztusnak az emberiséggel való azonosságát és attól való különbözését oly hatalmasan kifejtve, mint itt. Krisztus személyének megítélésénél jellemének e két vonását soha sem szabad szem elől téveszteni. Meggyőzőleg kimutatja az Istenfiúság szükségességét, a mennyiben Isten szeretetét örökké tevékenynek kell tartanunk. A Krisztus által szerzett váltság mivoltát vizsgálva szerző egészen magával ragadja az olvasót, midőn erőteljesen bizonyítja, hogy annak meg kell látszani életünkben, jellemünkön. íme néhány sor mutatvány: »A szűk látókörű theologia nem tudja felismerni a váltság elvét. Bármennyit beszéljünk is az élet bizonytalanságáról, a halállal beálló változás fontosságáról, kimondhatjuk, hogy semmi bizonyíték sincs arra nézve, hogy a síron túl a lélek sorsa azonnal el nem dőlne, a jövő életben való igazságszolgáltatásról a legmegrázóbban szólhatunk, úgy hogy a hallgatók azt képzelhetik, mintha Dante alvilágában járnának, de azért egy szikrányival sem növeltük a váltság elvének fontosságát. A váltság mégis teljesen és örökké ethikai maradna . . . Csak egyetlen váltság van s ez az igazságosság. Senki sem nyerheti ezt el küzdés és véres verejték nélkül. És a kiben nincs meg a Krisztusban Istenhez való hasonlatosságának erkölcsi mozzanata, az úgy ezen, mint a másvilágban kívül áll az idvességen. Az az ember a pokolban van.* Megszívlelendő szavak. Alig van lap, mely ne bővelkedne ehhez hasonló figyelemreméltó fejtegetésekben. Életteljes könyv, az első laptól az utolsóig. Nagy tudományú, széles olvasottságú ember könyve. De a mi legjobb benne : teljesen át van hatva Krisztus szellemétől, akit úgy tüntet föl, mint nemünk Urát és Megváltóját. Chr. w. a—s. ISKOLAÜGY. Közoktatási politika a képviselőházban. Február 6-tól febr. 19-ig járta a vallás- és közoktatási minisztérium költségvetésének tárgyalása a képviselőházban. A vita során néhány napot a Pulszky-botrány foglalt le, az idő többi részét — az interpellációs és kérvényes napok leszámításával — csaknem szakadatlanul a közoktatási kérdéseknek szentelték. Az egyházpolitikát csak mellékesen érintették. A tárgyalásnak tehát tulnyomólag kultur-politikai jellege volt, a kultusz-politika meglehetősen háttérbe szorult. A tárgyalás színvonala magasnak nem mondható. Csekély érdeklődés kiséretében alig volt néhány tartalmasabb beszéd. Csak a miniszter febr. 8-iki beszéde volt magasabb szárnyalású, szakszerű és positivkijelentésekben gazdag. Kultur-politikánk kritikája általában nagyon középszerűen nyilatkozott meg. A t. Ház nagy szónokai hallgattak, a »dii minorum gentiurn* most is kontárkodtak, az a néhány hivatott kultur-politikus pedig, a ki felszólalt, csak részletkérdésekkel foglalkozott. Sok szó, kevés tartalom, felkapott jelszavak hangoztatása, egyes kiszakított részletek a kultura egész organismusának figyelembe nem vételével: ez a képviselőházi tárgyalás képének a fővonása. Wlassics miniszter több ízben felszólalt. Közoktatás^ 15*