Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

mint az a filozófus. Ertem azt a készséget, melylyel összes erőinket s ha kell életünket is feláldozzuk a haza oltárán. S a ki a hazaszeretetről úgy gondolkodik, mint az a fiiozofus, miattam írhat annyi könyvet, a mennyit csak akar: mégis csak egy szegény szerencsétlen, a kiről nem érdemes többet beszélni. A hazaszeretet lángjához hasonló az a tűz, mely a nemesebb lelkeket arra kényszerűi, hogy gonosz időkben azokra appelláljanak, a kik még a JBaal előtt hajtották térdeiket, mert a gonoszság, elhatalmazott, az Isten szolgálata üres külsőséggé változott, a lelkeket elfogta a corruptio s a mennyek országa adás-vevés tárgya. A kiket lelkesíteni akarnak, s a jó ügy védelmére felhívnak, meglehet nem bírnak sok ismerettel. Nem is ez a kérdés »A kérdés az, hogy becsületesek-e, bátrak-e s van-e bennök abból a világosságból, melyet az Isten ád az ö gyermekeinek ? Hiszen a lelkiismeretesség és önzetlenség nem a müveitek előjoga. Erasmus szerint a hazugság ép oly jó a nép számára, mint az igazság, vagy még jobb. Luther szemeiben a hazugság méreg volt, halálos méreg. Ő nem tartotta magát többnek más halhatatlan lelkeknél, azért, mert müveit volt s az a gondolat, hogy egyik néposztály az Alkotó szemeiben különb volna, mint a másik: képtelenségnek látszott előtte. íme, most már tudják Önök, mit értek, mikor azt mondom: az értelem embere, a hit embere. Erasmus az értelem embere, Luther a hit embere. Ez azonban nem azt teszi, hogy Luther értelem nélkül, Erasmus pedig lelkiismeretesség nélkül szűkölködött teljesen. Luther, bár nem volt oly nagy tudós, mint Erasmus, de volt annyi természetes esze, mint akárkinek. Értelme erős, egészséges, élénk értelme volt s bőséges forrása a humornak. Luther teremtette meg a német nyelvet. Bibliafordítása hatalmas s asztali beszédei ép oly nagyszerű inventióról tanúskodnak, mint Shakespeare drámái. De viszont, hogy Erasmus az értelem embere, nem azt teszi, hogy a lelkiismeretnek szava egyáltalán nem hangzott szive mélyén. Csakhogy gyengén hangzott. Volt hite is, de míg a hit Luthernél hizonyosság volt. nála a legjobb esetben csak valószínűség. Luther hite és Erasmus hite közt ég és föld különbség van. Luther hite gyökér, melyből az erők teljessége származik. Erasmus hite virág, a melyet, ha leszakítasz is. marad még elég gyönyörűség a világon. S a milyen Erasmus hite, olyan az élete is. Az egyik könnyelmű, élvsovár ember, a ki szereti a bort, a csókot, a müveit és finom emberek társaságát. Emez komoly, mélyreható lélek, a ki aláveti magát az Isten akaratának s rémületet okoz könnyűvérü gyóntatójának, lelke iszonyú háborgásait feltárván előtte. Amaz királyokhoz, pápákhoz és püspökökhöz fordul intelmeivel s az eredmény az, hogy Leo pápa bűnbocsátó cédulákkal árasztja el egész Európát. Erasmus barátja, Sir Thomas Moore is rajong az erasmusi felvilágosodásért s azután a püspökök mellé áll, a kik a szegény protestáns kézműveseket máglyákra küldik. Luther egyedül áll a tekintélylyei szemben, torkon ragadja a hazugságot s egész Európát megreszketteti szavaival: A gazság uralmának vége van. Erasmus jól tudta, hogy Luthernek igaza van. Hisz Luther csak azt mondta ki, a mit Erasmus szíve mélyén rejtegetett. Luther várta is, hogy Erasmus majd mellé áll. Talán a dolgok rendesebb mederben folytak volna tovább. Erasmus a mivelteket nyerhette volna meg a reformációnak s a pápa magára maradt volna. Csakhogy a vezetőket veszély fenyegette s Erasmus nem szerette a martyrságot. Erasmus az első felbuzdulás idején becsületesen járt el. Arra buzdította a választófejedelmet, hogy védje Luthert a pápa ellen. »Luther« — írja Györgynek, a szász hercegnek — »szükséges rossz e megromlott egyházban; keserű és erős orvosság, mely egészséget hoz majd«. Egy más alkalommal így ír: »Luther megragadta a becsület és józan értelem zászlaját s küzd az utálatosságok ellen, melyeket tovább tűrni nem lehet. Ellenségei csak azok, a kiknek semmirevalósága miatt az egyház oly soká hiába nyögött*. A mainci érseknek már óvatosabban ír: »Nem helyeselhetem, a mit Luther tesz, de nem is kárhoztathatom. Ha ártatlan, akkor nem kellene engedni, hogy a gonoszok elnyomják. Ha téved, fel kellene világosítani. A theologusok — jegyezzük meg jól, mennyire egyformák a theologusok minden időben — »nem felelnek az ő tételeire, csak lármáznak. Eretnekség, eretnek, főeretnek, szakadár, Antikrisztus, ezt kiabálják. És elátkozzák Luthert, a nélkül, hogy műveit olvasnák. Én intettem őket, hogy ne zajongjanak annyit; inkábblgondolkozzanak. Hisz elismerik, hogy Luther élete tiszta. Valóságos tragédia ez. A legtisztességesebb emberek is vért szomjaznak s meg akarják Luthert ölni, a helyett, hogy megjavítanák. A dominicanusok a legszemtelenebbek. A régi időkben legalább meghallgatták az eretneket. Ha visszavonta tételeit, felmentették. Ha megmaradt mellettök, kiátkozták. Most vér kell. A ki velők egyet nem ért, az eretnek. A ki görögül tud, az eretnek. A ki jó latin, az eretnek. A mit nem értenek, az mind eretnekség. A tudomány szülte Luthert, azt mondják. Pedig Luther nem is oly nagy tudós. Hanem többre becsüli az evangéliumot, mint a scholastikus tudományt, ez az ő bűne. Az bizonyos, hogy a legderekabb emberek azok, a kiknek a legkevesebb kifogásuk van Luther ellen«. Még Leo pápának is elég bátran írt. Kárhoztatta Luthert, de az ellene alkalmazott erőszakoskodást is »Az ostobák üvöltése lesz az új tanok legjobb ajánló levele Egy világi úrnak pedig azt mondta, hogy: »a szigorúság ily esetben nem használ semmit. Ha Lutherrel szelíden nem bánnak, iszonyú vihar tör ki«. Szép beszédek ezek, csak lett volna elég értelem azok megszívlelésére. De ki ne tudná, hogy az előkelő állás erősíti a büszkeséget s jaj annak, a ki azt megsérti. »Inkább medvével találkozzék az ember, mikor bocsait keresi, mint az ilyen ostobákkal*, azt mondja bölcs Salamon. Erasmus Luthernek is, a népnek is mérsékletet prédikált. Csak olajat öntött a tűzre. A vihar nem oly dühös, mint a szenvedély által elragadt emberek. Senki nem állhat ellen szenvedélyöknek. de a bátor jóra vezetheti őket. Erre azonban Erasmus nem volt képes. Eleinte azt mondta: *Nem támasztok forradalmat a tekintély ellen. Jobb a rossz kormány az anarchiánál.* De ugyanakkor azt prédikálta: »Püspökök, ne legyetek oly romlottak ! Pápák és bibornokok, reformáljátok a gonosz világot! Szerzetesek, javuljatok meg, engedelmeskedjetek a szabályoknak, majd visszanyeritek a közbecsülést s az emberek engedelmeskednek és szeretnek, mint azelőtt*. Mikor aztán azt látta, hogy intései semmit sem használnak, hogy a romlás megmérgezte a vért, hogy nincs másban remény, csak a forradalomban : akkor Luther mellé kellett volna állania. A vihar nőttön nőtt s ő még mindig habozott. A lutheránusok azt mondták: Hiszen te azt hiszed, a mit mi hirdetünk*. A pápisták azt mondták: »Te is lutheránus vagy szived mélyén. Ha nem vagy, bizonyítsd be. Támadd meg Luthert.* Erasmus mind izgatottabb lőn. Hazugsághoz folyamodott. Azt mondta, hogy nem olvasta Luther könyveit; semmi köze sincs az egész veszekedéshez. Ő a Birák könyvének szőlővesszeje és fügefája. Mikor a fák azt mondták nekik, hogy uralkod-