Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-28 / 48. szám

nem olvassák műveiket. Épen azért neki állt s az atyák iratait kiadogatta és fordítgatta. Az új testamentom is ismeretlen volt a nagy közönség előtt. Csak ép egy pár locust ismertek, a melyekre a theologusok a hitcikkeket építették. Erasmus kiadta az új testamentomot, s egy csomó magyarázattal látta el a szöveget. E magyarázatok tönkretették a régi hagyományos értelmezéseket sa Krisztus és az apostolok tanításait oda állították az emberi ész és lelkiismeret elé. A barátok szidták, átkozták, de az egyház legelőkelőbb tagjai bátorították Erasmust. Szinte csodálni lehet, hogy mily nagy szabadságot engedtek neki reformtervei előterjesztésében. Egy érseknek pl. ezt írja: »Hagyjuk félbe a theologiai szőrszálhasogatásokat. Az atyákat ilyesmire az eretnekek kényszerítettek, de ha mi nyomdokaikba lépünk, esztelenséget követünk el. Furcsa volna, ha a kegyelemben nem részesülne, a ki nem tudja, miben különbözik az Atya a Fiútól s ez a Lélektől, vagy hogy a Fiú születése miben különbözik a Lélek származásától. Ha meg nem bocsátok felebarátomnak, Isten sem bocsát meg nekem s ha tisztaszivű nem vagyok, ha szivemből ki nem vetem az irigységet, gyűlöletet, büszkeséget, fösvénységet: nem látom meg az Istent. De azért nem vet kárhozatra az Úr, hogy nem tudom, vájjon a Lélek csak az Atyától származik-e vagy a Fiútól is ? Az a kérdés, van-e a Léleknek gyümölcse ? Az ember türelmes, jó, szelid. szerény, mérsékelt és szűzies-e? Tudakozzatok, de ne töltsétek az időt meghatározásokkal. Az igaz vallás békét ad, de addig nincs béke, míg a lelkiismeretet ki nem szabadítjuk bilincseiből, melyeket azok vetnek rá, a kik bizonyosságot követelnek ott, a hol a bizonyosságot megtalálni lehetetlenség. Mostanában sokan a legközelebbi oecumenicai zsinatra tartanak fenn egyes kérdéseket. Jobb lenne az ítéletnapig várni e kérdések megfejtésével. Volt idő, mikor a hitet az életből, nem a hitvallásból ítélték meg. A hitcikkeket a szükség kényszerítette ránk. Addig űzzük a szőrszálhasogatást, míg a keresztyénség szó- és hitvallás-keresztyénséggé nem lett. A hitcikkek szaporodnak s az Őszinteség elfogyatkozott. A vita hevesebb lön s a szeretet meghidegült. Jött a világi hatalom gályával, máglyával s az embereket arra kényszerítette, hogy vallják, a mit nem hisznek és állítsák, hogy szeretik azt, a mit gyűlölnek és értik azt, a mi egyáltalán érthetetlen. A mainci érseknek meg így ír egy alkalommal: »Arra kell igyekeznünk, hogy minél kevesebb legyen a hitcikkek száma. A fődolog az, hogy a keresztyénség lényege megmaradjon. A mellékes kérdésekben vagy hagyjunk fel egyáltalán a vizsgálódással vagy engedjük meg, hogy higyje mindenki, a mit akar. Akkor aztán nem lesz többé vita s a vallás jótékony hatást gyakorol az életre. Akkor aztán eltörölhetjük a visszaéléseket, a melyek miatt annyian panaszkodnak. A gonosz biró is meghallotta az özvegy panaszát (Lukács XVIII. 1—8.). Mi se zárjuk be hát füleinket, a mikor oly sokan kiáltanak, a kikért a Krisztus meghalt. A Krisztus nemcsak a hatalmasokért halt meg, hanem a szegényekért is. Csak nem kell nagy zajt csapni. Tegyük félre a szenvedélyeket s királyok és fejedelmek törekedjenek a közjóra. De a barátoknak ne adjatok szavazatot e kérdésekben! Sokáig tűrtük már uralmukat. Hisz nincs másra gondjuk, mint gyomrukra s hatalmukra. Hiúság vezeti őket s azt hiszik, hogyha a nép felvilágosodik, altkor uralmuknak vége*. Egyszer meg magához a pápához fordul: »Először mindenki javítsa meg saját gonosz életét ! Azután fogjunk felebarátaink megtérítéséhez. Egyesítsük a keresztyén szeretetet szigorúsággal, Ha Szentséged oly embereknek ád hatalmat, a kik nem hisznek a Krisztusban s csak saját kívánságaikra gondolnak : akkor nagy lesz a veszedelem. Mi bízunk Szentségedben, de vannak rossz emberek, a kik Szentséged erényeit takaróul használják saját gonoszságukra.* Roppant fontossággal bír az a körülmény, hogy Európa szellemi vezérei így hagyták beszélni Erasmust. E körülmény megmagyarázza, miért gondolhatta Goethe, hogy Erasmus vezetése alatt jobban ment volna minden. De a kérdések kérdése az, hogy mit eredményezett volna Erasmus epicuri szellemessége s latitudinarius filozofálása? A mivelteket hitetlenné tette volna s a nagy tömeget babonássá. A barátok később azt mondták, hogy Luther Erasmus tojásából baziliskust költött ki. Erasmus nem szerette, ha valaki így fogta fel a dolgot, pedig a barátok e ponton saját szempontjukból nem rosszul ítélték meg a dolgot. Erasmus scepticus filozofiája bontó hatást gyakorolt, mint minden scepticus filozofia s a mi igazság volt benne, annak más formát kellett öltenie, hogy organikus életet hozhasson létre. De a mikor Erasmus általános elégületlenséget idézett elő, akkor aztán Luthernek könnyebb volt reformálnia, mint lett volna, ha a régi tespedést teljes mozdulatlanságban találta volna. Erasmus maga is érezte saját képtelenségét s kétségbeesve szemlélte az iszonyú tudatlanságot, mely körülvette. »Az ostoba barátok — írja egy alkalommal — oly gépiesen végzik a misét, mint a hogy a csizmadia csizmát csinál. A. mikor az oltárhoz lépnek, megérzik rajtuk a borszag. A barátoknak a vallás csak arra való, hogy elvegyék a nép pénzét s a lányok erényét. S mégis ezek Európa zsarnokai. Még a pápa is fél tőlök. »Vigyázz* — írja egy heves barátjának — »meg ne sértsd a barátokat. Ez az ellenség sohasem pusztul el, oly rend ez, mely soha meg nem hal s nem nyugszik addig, míg tönkre nem tesz.* De nemcsak a barátokat ostorozta Erasmus, hanem általában a papságot. »Sohasem volt a papság oly ostoba s oly annyira elvilágiasodott, mint most* — mondá egy alkalommal. íme tehát az értelmi műveltség sem volt képes a reformot létrehozni. Forduljunk azért a reformáció másik nagy alakjához. Froude után angolból. (Folyt, köv.) Szabó Aladár. Vallástétel Krisztusról a XVI. és XIX. században. (Folytatás.) Ezalatt Luther Coburgban felölté Isten minden fegyverét ; énekléssel magasztalá Istent s bátorítással, reménynyel és örömmel teljes igéjét olvasá szüntelen. Nem mult el egy nap sem, melyben legalább három óra hosszáig ne imádkozott volna. Imáiban Istent Atyának szólítá. így könyörgött a többek közt egy napon: »Tudom, hogy te könyörülő Isten és Atya vagy; azért bizonyos vagyok, hogy megsemmisíted a te gyermekid üldözőit. Ha nem teszed, a veszély téged is fenyeget, mint minket. Minden a te kezeidben vagyon; mi megtettük kötelességünket; azért óh Szent Atyánk oltalmazz meg minket*. »Ha barátaink helyzetében volnánk — mondá egyszer hü szolgájának Veit Dieterichnek — megfelelnék elleneinknek ; ha a ti császártok nem egyezhet bele a biro • dalom feldarabolásába, a mi császárunk, az Úr sem tűrheti el isten nevének szidalmazását. Ti dicsekedtek a ti csá-