Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-28 / 48. szám

szártokkal, mi dicsekszünk a mienkkel. Majd meglátjuk, kié lesz a diadal!* »A bölcs, nemes és félénk Melanchton nem érezte azt a bizodalmat, melyet Luther érzett. Őt elfogta a félelem és az aggódás. Barátja Camerarius gyakran látta őt keserű könyeket hullatni. Luther bizalommal eltelve lévén, igyekezett Augsburgban lévő barátait bátorítani. Jónásnak így írt a pusztából (így keltezte Coburgból írt leveleit): »A filozofia, nem más zavarja meg Fülöpöt. A mi ügyünk annak a kezében van, a ki csakugyan elmondhatja magáról, »senki azt ki nem ragadhatja az én kezemből*. Nem óhajtom, hogy a mi kezünkben legyen. Sok dolog volt már az én kezemben, és egy sem sikerült — de mindazok, a miket ő reá bíztam, jól véghez mentek ; igaz dolog az, hogy az Ür a mi menedékünk és erőnk. Mikor hagyta el azt, a ki bizik ő benne? mint meg vagyon írva. el nem hagyod azokat, a kik tégedet keresnek, Uram! Dacoljunk ezért elleneinkkel s legyünk bátrak a Jézusban; mert »Ő él és mi is élünk* még a halálban is: megőrzi annak a feleségét és gyermekeit, a ki életét adja Ő érette. Mivel Ő uralkodik, mi is uralkodni fogunk 0 vele; sőt már most uralkodunk Ő vele! Óh, ha én is jelen lehetnék Augsburgban, Krisztus kegyelméből mily hamar ott lennék! Isten veletek!« Majd Melanchtonnak írt: ^Kegyelem és békesség néked a Krisztusban. Krisztusban mondom és nem e világban. Amen ! Mit nyugtalankodol folyton ? Ha ügyünk nem igaz, hagyjunk fel vele, de ha igaz, miért tegyük Istent hazuggá, midőn azt mondja, legyetek nyugodtak! »minden gondotokat az Úrra vessétek« mondja apostol. Ismét: Az Úr közel van a megkeseredett szívűekhez. Aggódsz, mert nem tudod mi vége lészen ügyünknek. Mondom néked, ha én tudnám nem törődném vele, nem foglalkoznám a dologgal egy cseppet sem. Isten olyan helyre helyezte ügyünket, a hova rethorikád és fdozofiád nem hatolhatnak. Az a hely hitnek hivatik; ott vannak mindazok, a miket nem láthatunk és föl nem foghatunk. Az a ki látni és érteni igyekszik ezeket a dolgokat, miként te is, csak gyötrelmet talál és könyeket*. »Ha Krisztus nincs velünk, hol találhatjuk meg őt e világon ? Ha nem mi vagyunk az egyház, hol van akkor az egyház ? A bajor hercegnél vagy Rómában, avagy a törököknél van-e? Ha nincs nálunk Isten igéje, akkor kinél van ? És ha Isten velünk, ki ellenünk ? Ha mi elesünk, Krisztus esik el velünk, Krisztus pedig a világ Úra! Krisztus mondá: bízzatok, én meggyőztem e világot; és én tudom, hogy ez igaz. Miért félnénk hát a legyőzött világtól, mintha az volna a győző? Mily drága sző! sokan elmennének érte térdeiken Rómába vagy Jeruzsálembe, mi pedig közel van hozzánk, mivel bármikor használhatnánk oly kevésre becsüljük! Helytelenül van így. Tudom jól, hitünk gyengeségéből származik. Mondjuk azért az apostollal, Uram neveljed a mi hitünket!* *Ha szinte én körültem tábort járnának is: nem fél az én szivem.* »Semmi fegyvernek nem lészen előmenetele, valamely te ellened készíttetik.* 1530 június 25-ike, az egyház diadal napja végre elérkezett. E nap délutánján három órakor a választók és a birodalmi rendek összegyűltek a császárnak szállásul szolgáló palotában és a házi kápolnában olvasták föl a hitvallást, hogy a nép ne hallhassa. A császár elrendelte, hogy csupán a hercegek és a választó fejedelmek bocsátandók be. De a palota udvara csakhamar nagy sokasággal telt meg. A szász választófejedelem két kancellárja, megerősítve az Urnák fölöttük kiterjesztett karja által — kiléptek a kápolna közepére, kezeikben tartva a hitvallás egy-egy példányát. Az egyik latin, a másik német nyelven volt írva. A választó kifejezte azon óhaját, hogy miután Németországban vannak, a császár engedné meg, hogy a német szöveget olvassák föl. A császár beleegyezett. Erre az egyik kancellár egy rövid beszédet tartott a protestáns rendek nevében; ennek végeztével, a másik olvasni kezdé a hitvallást oly hangosan, hogy az udvarban összegyűlt sokaság is hallhatá. A felolvasás két óra hosszat tartott. A legmélyebb figyelemmel hallgatták és igen mély benyomást tőn rájuk. Senki sem készült el az ily dolgok hallására. Most nem ismételjük a hitvallást — de néhány főbb pontját érdemes emlékezetbe hozni e napokban. a midőn sokan feledik »a hitet, mely a szenteknek adatott.* »Valljuk és tanítjuk — mondák Németország evangelikus fejedelmei a figyelmesen hallgató királyi gyülekezetben — hogy csak egy Isten van, és hogy az egy isteni lényegben három személy van: Atya Isten, Fiú Isten és a Szentlélek Isten, ez örökkévaló végetlen hatalom. bölcseség és jóság a minden láthatók és láthatatlanok teremtője és megtartója*. »Valljuk és tanítjuk, hogy Ádám esete óta minden ember bűnben születik, azaz telvék gonosz kívánságokkal és hajlamokkal és természettől fogva nem lehet bennök igaz kegyesség, Istennek valódi szeretete, Istenben való őszinte hit. Tanítjuk, hogy ez a velünk született bűn valódi bűn, mely miatt megmásíthatatlanul örök halálra kárhoztatvák mindazok, a kik a keresztség és Szentlélek által újjá nem születvék. »Valljuk és tanítjuk, hogy Krisztus alászállván a poklokra, harmadnapon halottaiból feltámada, felméne a menynyekbe s üle Istennek jobbjára és ott uralkodik minden teremtmények fölött; hogy megszenteli Szent Lelke által azokat, a kik hisznek Ő benne; hogy megtisztítja, erősíti és vigasztalja őket; hogy életet, kegyelmet és áldást nyújt nekik, védi és oltalmazza őket a bűn és az ördög ellen.* »Valljuk és tanítjuk, hogy miután az emberek bűnben születnek, nem töltik be Istennek törvényét, nem szerethetik Istent, jó cselekedetekkel vagy bármi elégtétel adással nem tudják kiérdemelni a bűnök bocsánatát. Isten előtt a cselekedetek által meg nem igazulnak, hanem Krisztus szeretetéből, kegyelemből, hit által, a miért is lelkünket Krisztus Ígéretei nyugtatják meg, hogy Isten kegyelmes mi hozzánk és Krisztusban, a ki halálával kibékített minket Istennel örök életet ad nekünk.* »Valljuk és tanítjuk, hogy az ilyen hitnek jó gyümölcsöket kell teremnie, jó cselekedeteket kell előhozni, hogy véghez kell vinnünk mindazokat a jó cselekedeteket Isten iránt való szeretetből, a miket Isten vár tőlünk, de de nem szabad azoktól várnunk a megigazulást, mert ha mind azt megteszszük is, a mi parancsoltatott, akkor is csak így szólhatunk > haszontalan szolgák vagyunk !« »Ez a summája — mondá a szászországi kancellár, mielőtt Róma visszaéléseit előszámlálná — a mi egyházainkban leikeinknek építésére és vigasztalására, valamint a hivők megszentelésére hirdetett tudományoknak.* Bevégezvén a nevezetes okmány felolvasását, a választófejedelem kancellárja a császár titkárjához lépett, hogy átadja neki a hitvallás két példányát. De a császár kinyujtá kezét és magához vette azokat. A protestáns rendek megköszönték Károlynak, Ferdinándnak és a többi fejedelmeknek a figyelmet. így végződött az ünnepélyes actus. Az ellenfelek és több püspök is bámulva hallgatták a keresztyén vallásnak most hallott nagyszerű expositióját. S ki tudja, hogy az itt nyert benyomás nem éledt-e fel líárolvban a St. Justi kolostorban, s nem nyujtott-e neki kimondhatatlan vigaszt halálos ágyán ?!